Austin - A Forma-1-es Amerikai Nagydíj egyik legérdekesebb jelenete volt, amikor Kimi Raikkönen megállt a boxutca kijáratában, majd tolatni kezdett. A manőver fejfájásra ad okot a Ferrarinál, ráadásul meg is büntették őket.
Liverpool - A nagy sikerű Jégvarázs rajzfilm jégre vitt feldolgozásának szereplőivel ünnepelt a Liverpool két brazil sztárja, Lucas Leiva és Philippe Coutinho.
Salgótarján – Jogosan kérték számon B. Sándornét (52) a salgótarjáni járaton, hogy mutassa fel jegyét vagy bérletet. Az asszonynak azonban nem volt, így dulakodni kezdett az ellenőrrel majd lökdöste, megszorította a nyakát.
Magyarország – Várakozáson felül már több mint száz csapat jelentkezett eddig a tizedikes gimnazisták számára meghirdetett első Esterházy kreatív történelemversenyre, az iskolák kérésére pedig a szervezők október 30-ig, vasárnapig meghosszabbították a jelentkezési határidőt. A versenyre három fős csapatok jelentkezését várják.
Hiába ismerte el a dolgot Kocsis Máté a tévében, a "cselekmény megtörténtére nincsen kétséget kizáró adat". Ha nem hajlandók nyomozni, ilyen adat persze soha az életben nem is keletkezhet.
A reggel nem is indulhatna jobban, mint egy különleges salátával a tányéron! Ha hiányolnánk belőle a majonézt, nyugodtan hozzá lehet keverni. Kínáljuk meg vele még a szomszédokat is!
Szingapúr — Érdekesen indult a szingapúri női tenisz-világbajnokság, az orosz Szvetlana Kuznyecova (31) ugyanis nemcsak a játékkal foglalkozott a címvédő lengyel Agnieszka Radwanska (27) ellen, hanem felcsapott alkalmi fodrásznak is.
Lady Gaga ült be legutóbb James Corden mellé a Carpool Karaoke kocsiba. Az interjú ugyan csak csütörtökön lesz látható, de már egy előzetest kaptunk az adásból.
London - Noha a focipályán a szöges ellentétjét mutatja a valódi énjének az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő (Premier League) Chelsea labdarúgója, Diego Costa (28), azonban mégis sokan úgy gondolják, hogy tud emberi módon is viselkedni a spanyol focista.
Tijuana - Több mint ötszáz méteres alagútra bukkantak a hatóságok Mexikóban amelyet eddig feltehetőleg kábítószer csempészetre hasznáhattak. Az alagút ugyanis pont az amerikai határnál található.
Róma - Egy időre szakított a labdarúgó énjével a Róma legendás játékosa, Francesco Totti (40), aki gondolt egy merészet és beugrott egy kis időre a Big Brother házba.
Hujber Ferenc végre megmutatja a világnak, hogy milyen édesapa valójában. Ám az is kiderül, hogy milyennek látja őt a fia, Noel. A kisfiú bár szemmel láthatóan imádja az apukáját, bizony sokszor tartja idegesítőnek.
Jön a Száraz November, ahol pont ez a cél. Arról, hogy mit adhat ez nekünk, valamint az alkoholkultúránkról, a kábítószerek megítéléséről és az örömforrásainkkal szembeni álszentségünkről beszélgettünk Dávid Ferenccel, a Kék Pont munkatársával.
Peller Mariann számára nem volt egyszerű, hogy a testvére, Anna sikeres, s igen szeretett színésznő. Állítja, volt benne irigység, legfőképp azért, mert a szülei Annát éltették.
Budapest - Egy 22. kerületi benzinkutat rabolt ki egy férfi, fegyverrel, vagy annak utánzatával. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntette miatt indított eljárást, ismeretlen tettes ellen.
Magyarország — Eddig az mondta magát szegénynek vagy tehetősnek, aki akarta, most viszont tudományosan megállapították, ki számít vagyontalannak vagy gazdagnak, és az is kiderült, hogy a lakosság fele utóbbi táborba tartozik.
Azt is leírták, hogy a kormány kampányában nem tényeket nyomtattak ki az óriásplakátokra. Azért vállalták az önleleplezést, hogy ne kelljen nyomozást elrendelni Csepelen.
Moszkva — Nyilvánosságra kerültek az első felvételek Oroszország legújabb csapásmérő fegyveréről, az RS–28-as szuperbombaként is emlegetett interkontinentális ballisztikus rakétáról.
A Happy Gang is fellépett a rendezvényen, ahol Ghaith Rashad Pharaont hosszú évtizedek után először lefotózták. A nevét viselő cég vett házat a miniszterelnök szomszédjában.