Donyeck, Ukrajna - Saját házának liftjében robbantották fel Arseny Pavlov parancsnokot vasárnap este. A környéket a belügyminisztérium emberei lezárták, a házhoz vezető egyik úthoz páncélozott járművet vezényeltek. A pokolgépes merényletért Kijevet tette felelőssé a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője.
Összeütközött két autóbusz hétfő reggel a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban, a balesetben legalább 27-en életüket vesztették és több mint 50 ember megsérült.
Sorra zárja be a kormány a menekültállomásokat, pedig egyszer még nagy szüksége lehet rájuk. Most kongnak az ürességtől, de három éve, a menekültválság előtt még dugig voltak emberekkel. A cél, hogy lakott területen belül ne működjön menekülttábor, mégsem látni a logikát a bezárásokban: van, ahol a város szélén álló tábor bezár, máshol a közepén lévő nyitva marad, és nem csak itt sántít a kormány…
A csontritkulás kialakulásában döntő szerepet játszó vitaminhiány riasztóan sokakat érint Magyarországon: a felnőtt lakosság 71%-a D-vitamin-hiányos, az 1-3 éves korosztály fele pedig csak havonta egyszer vagy ennél is ritkábban kap D-vitamint.
Záhony - Lopott kocsikból összeszerelt mikrobusz sofőrjét fülelték le a helyi határrendészek vasárnap. A 28 éves ukrán férfi épp az országot készült elhagyni.
Térképre tettük, hogy az országban hol, milyen szakmát tanulhatnak jövőre állami támogatással a diákok. A rendszer sokszor nem látszik csillapítani a különbségeket, például a vidéki és a fővárosi családok gyerekei között.
Budapest - Varga Viktor még mindig tud meglepetést okozni! Most éppen azzal, hogy a saját apja verte meg, és a bunyóról készült videót feltöltötte a közösségi oldalára.
Győr - Több mint 12 millió forintos kárt okozott egy cégnek egy helyi házaspár. A férfi és felesége heti egy kamionnyi, azaz több mint 80 ezer darab energiaital leszállítására szerződött a sértettel, ám a szállítmány sosem érkezett meg.
Hungarians and French people jointly commemorated the 1956 revolution and freedom fight at the tomb of the unknown soldier in advance of the 60th anniversary of the outbreak of the uprising on October 23.
Budapest – Orbán Viktor (53) miniszterelnök felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülésnapja. A képviselők ma tárgyalnak az alaptörvény-módosításról.
A jogászok sem fogják megúszni a digitalizációt, folyamatosan gyorsulnak az ügyféligények, ráadásul egyre inkább az alapvető üzleti felfogás felé kell összpontosítaniuk.
Európa nagy sportsztorija Ousman Manneh hétvégi gólja. A most 19 éves gambiai focista ugyanis 2014-ben menekültként érkezett, de akkor még nem is focizott. A brémai menekülttáborban kezdte el, és lényegében csodagyereknek bizonyult, hiszen két évvel később most már gólja és gólpassza van a világ egyik legerősebb bajnokságában.
Moszkva ismét szeretné nagyobb mértékben eladni fegyverrendszereit, éppen ezért "bemutatózik" a közel-keleti térségben - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő.