A tavalyi párizsi terrortámadások fő gyanúsítottja, Salah Abdeslam él a hallgatás jogával, nem mond semmit a támadásról. Az ügyvédei pedig az elején megmondták, ha ezt a megoldást választja, nem fogják védeni. Frank Berton és Sven Mary ezért most közölték, mostantól nem képviselik Abdeslamot. A terroristát márciusban fogták el Brüsszelben, és azóta nem mondott semmit, hogy áprilisban áthelyezték…
Kínára kellett volna felesküdni, ehelyett Gandhit idéztek, "Hongkong nem Kína" feliratú zászlót lengettek, és azt mondták, nem lesznek lojálisak Pekinghez.
Még tavaly decemberben kutatták át Galambos Lajos birtokát, egy ellopott római kori műemlék után kutatva, amivel jó pár álmatlan éjszakát okoztak a zenésznek és családjának. A férfi ellen, aki ellopta a sírkövet most vádat emeltek.
Több mint egymillió olyan feltöltőkártyát adhatott ki a három nagy magyarországi mobilszolgáltató cég, amely minden bizonnyal az alvilág, illetve terroristák kezébe került – értesült a Magyar Idők nemzetbiztonsági forrásból.
A magyarok elleni mérkőzésekhez hasonlóan egy rövid ideig ismét verejtékben úszhatott a norvég tévécsatorna stúdiója, miután a San Marino elleni vb-selejtező második félidejében kiegyenlített az ellenfél. Végül azonban 4-1-re sikerült diadalmaskodniuk.
Egy terjedelmesebb interjú során beszélt a válogatottról és klubcsapatáról a Ferencváros korábbi válogatott középpályása, Hajnal Tamás, aki többek között szót ejtett Nagy Ádámról is, ám nem a várt hangvételben.
Eric van der Sypt belga szövetségi ügyész szerint az ISIS már arra buzdítja a csatlakozni akaró nyugati fiatalokat, hogy inkább maradjanak otthon, hogy ott "terjesszék a pusztítást és a halált", ahelyett, hogy elutaznának Irakba vagy Szíriába harcolni. Van der Sypt szerint ez egy új trend része, amiben főleg online próbálják behálózni a fiatalokat. Az interneten (vagy egyszerűen csak…
A csempészeket egy budapesti afgán vezette, bolgárok voltak a sofőrök. Előzetesben vannak, de nem világos, miért vitték Ausztriáig a 71 halott menekültet.
Horváth Annát azzal gyanúsítják, hogy fesztiválbérletekért cserébe gyorsabb építésengedélyezési eljárást ígért egy vállalkozónak. A Fidesz alelnöke, Gulyás Gergely szerda délelőtt kijelentette, hogy az ügy "folytatása azoknak a szintén politikailag motivált és mára csúfosan megbukott eljárásoknak, amelyeket korábban a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai polgármester ellen ugyanez a hatóság…
Kozso egykori teaháza csak úgy vonzza a bajt: a jelenlegi tulajdonos, a Kozmixból megismert Hozsó ugyanis elárulta, hogy egy ismeretlen férfi több mint egymillió forintot lopott el tőlük.
Örülhetnek a hazai sorozatrajongók és azok, akik imádják a szórakoztató műsorokat, az RTL Klub és a Viacom ugyanis hamarosan új csatornát indít RTL Spike néven!
A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketing igazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott-vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Matteo Renzi szerint a következő európai költségvetésben figyelembe kell venni, ki mond igent vagy nemet a migránsok áthelyezésére hivatalosan vállalt kötelezettségekre.
Az Index szerint mivel a tervezett felújítás költségei nagyon megszaladtak, a kormány fenyegetőzni kezdett, hogy nem ad több pénz Budapestnek. A főváros ezért úgy spórolna, hogy kihagyja a projektből az állomások rekonstrukcióját. Ebben az esetben viszont lehet, hogy az EU nem adna pénzt a felújításra, és akkor végképp nem lenne forrás semmire.
Magyarország – A hazánkban dúló médiavihar közepette, a Népszabadság tulajdonosa egy osztrák bíróságon, a vádlottak padján ült. Ezért nem ért rá tárgyalni a Népszabadság szerkesztőségével, ráadásul az üzletember bűnösségét az osztrák tárgyaláson.