A február 17-ig megtekinthető csaknem 20 alkotásán a művész a Holokausztot, a zsidóság életéhez kapcsolódó témákat, valamint társadalomkritikát jelenít meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,44 pontos, 2,36 százalékos csökkenéssel, 15 686,69 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
De semmit nem tudni arról, miről beszélt Oroszország és Venezuela elnöke a Kremlben tartott találkozón. Annyit sejteni lehet, hogy ez a találkozó is része volt Putyin nemzetközi turnéjának, amiben arról próbálja meggyőzni a nagy olajtermelő országok vezetőit, hogy fogják vissza … Folytatás
A komikus, egyben kínos helyzetekre épülő történetet pénteken mutatja be a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében, Rezes Judit főszereplésével a Kamrában.
Bokrétaünnepet tartottak csütörtökön a szolnoki Hetényi kórházban az ott zajló 7,5 milliárd forint értékű fejlesztés építési munkáinak kivitelezői, miután elérték a készülő új épülettömb legmagasabb pontját.
Budapest — Valóságos rémálom lett a csütörtöki nap a forintnak. A svájci frank árfolyama délelőtt pillanatok alatt majdnem 50 százalékot emelkedett a magyar devizáéhoz képes.
Budapest - Egy nagy visszatérővel és több új labdarúgóval kezdte el a tavaszi felkészülést a labdarúgó NB I-ben az Újpest FC, amely kupacímvédésre és a bajnoki dobogóra tör.
Szombathely — Nem csillapodik a botrány a szombathelyi Savaria Szakképző Iskolában, ahol egy diák videofelvétele miatt gyanúba keveredett egy pedagógus.
Bár a Velencei-tónál lévő házuktól – úgy tűnik – szabadulni kíván a Korda-Balázs házaspár, budapesti otthonuktól egyelőre nem akarnak megválni. Épp ezért most összeszedtük az ingatlanbazar.hu oldalán a pálvölgyi Hotel Villa Korda (1025 Budapest, Szikla u. 9.) közvetlen közelében ki- és eladásra szánt ingatlanokat. Nem fogják elhinni: drágák!
Vasárnap este adják át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, amit Mihályi Győző (60) vehet át az ünnepségen. Az elismerést tíz éve alapította az elhunyt Kossuth-díjas Nemzet Színészének emlékére özvegye, B. Élthes Eszter.
Nekem szimpatikus az a szombathelyi tanár, aki a szakképző iskolában úgy szoktatta rendre tanítványait, hogy az osztálypénz befizetésével megválthattak néhány napot a házi feladat elkészítéséhez.
A svájci gazdaság minden bizonnyal jelentősen megsínyli az euróval szemben több mint három éve alkalmazott árfolyamvédelmi küszöb váratlan eltörlését, amely után a svájci frank hatalmas mértékű erősödésbe kezdett - vélekedtek a svájci jegybank (SNB) csütörtöki lépése után londoni pénzügyi elemzők.
London — Még csak 18 hónapos, de máris rekordot döntött! György herceg (1) kapta a legtöbb ajándékot az angol királyi ház összes korábbi és jelenlegi tagja közül, pedig a neve 2014-ben szerepelt először az ajándéklistán, amelyet most hoztak nyilvánosságra.
Gibsonton — Megtaláltam a lelki társam! – áradozott a Linda nevű 56 éves nő az amerikai TLC csatorna My Strange Addiction című műsorában, amely különös függőségekben szenvedő embereket mutat be.
Az első világháború egy eddig kevéssé vizsgált aspektusáról, a katonai bordélyházakról, valamint a frontok és a hátország szexuális szokásairól tartottak történészkonferenciát Budapesten a Habsburg Történeti Intézet és a XX. Század Intézet szervezésében csütörtökön.
A Budapesti Zsidó Hitközség rendkívüli közgyűlése visszahívta tisztségéből Schwezoff Dávidot, a BZSH ügyvezető igazgatóját. Az 57-ből 38-an támogatták a visszahívást, 18-an nem, és volt 1 érvénytelen szavazat is. A közgyűlés alkalmatlannak minősítette Schwezoffot posztja betöltésére, mert előzetes egyeztetés nélkül hozott döntéseket a BZSH … Folytatás
A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozatát szervező Share Föderáció közgyűlése egyhangú határozatban erősítette meg csütörtökön elkötelezettségét a rendezvénysorozat többnyelvűsége mellett - közölte a föderáció.
A települések, Orosháza, Szeghalom és Békéscsaba ivóvízminőség-javító társulásainak konzorciuma 30 milliárd forint támogatást, a beruházási költség 85 százalékát nyerte el a Környezet és Energia Operatív Program keretéből - közölte Bagi László.
A látogatók az 1900-as évektől egészen napjainkig ismerhetik meg a rádiózás és televíziózás világát. Emellett digitális képzéseket és foglalkozásokat is tartanak diákoknak.
Gazdasági nehézségei miatt világszerte hónapok óta szerepel a sajtóban a Tesco. Arról írnak, hogy miközben az óriáscég vezetői évekig elképesztő luxusban éltek, a 2014-re várt nyereséget például több mint 100 milliárd forinttal túlbecsülték a ténylegesnél.