Málaga — Nem mindennapi élményben lehetett része azoknak a spanyol kissrácoknak, akik a játék hevében véletlenül olyan nagyot rúgtak a focilabdába, hogy az az úttestre gurult.
Annak jártak utána, hogy honnan került a lúdtoll a Moncler nevű divatcég kabátjaiba, és az derült ki, hogy Magyarországról, ahol kínozzák a gyakran beteg ludakat, amikor kiszakítják a tollaikat. Emiatt Olaszországban most kampány van a divatcég ellen, ami meg beperelte … Folytatás
Budapest — Balesetet szenvedett Hódi Pamela. Berki Krisztián volt kedvesével, a kislányuk Natasa Zsejke is ott volt az autóban, amikor karamboloztak pénteken délután.
Budapest – Márciusban tart összetartást a hazai kerettagoknak Dárdai Pál (38). A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerette volna elvinni kiválasztottjait törökországi edzőtárborba, de több játékost nem engedett volna el a klubja.
Budapest – Gazdát cserél az újpesti labdarúgócsapat? Régóta pletykálnak arról, hogy a belga Roderick Duchátelet (42) meg kíván válni az együttestől, s a legújabb információk szerint a lila-fehér gárda is kormányközeli tulajdonba kerülhet, a korábbi infokommunikációs államtitkár Vályi-Nagy Vilmost (43) emlegetik vevőként.
Hallott már a baktériumról, ami követ lélegzik? Hát arról, ami elektront eszik? Elképzelhető, hogy a világegyetemet elektroszocialista mikróbák uralják.
Farkas Bertalan, akiről nem is tudtam, hogy a külügyminiszter tanácsadója lett, éppen Moszkvában van űrügyekben. Ott mondta el az MTI-nek, hogy a magyar szellemi termékeknek jelen kell lenniük az orosz és nemzetközi űrkutatásban, és hogy a magyar szellemi termékeket mennyire becsülik az … Folytatás
Ebből 6,3 millió kelt el Franciaországban és 700 ezer külföldön, a legtöbb Belgiumban. Most újranyomják az újságot, a jövő hét elején legalább 300 ezer példány került még az árusokhoz. A támadások előtt a lapból 60 ezer példányt adtak el hetente. … Folytatás
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát De önök maradjanak, és olvassák el például a Szijjártó interjút, ha eddig nem tették. Ha van képük a zuglói tűzről, akkor küldjék el a megirom@444.hu emailre, lesz aki berakja! Ferkó kezd reggel.
Budapest – Nemcsak a meccseken leselkedik sérülésveszély a labdarúgókra. Legutóbb például az MTK focikapusa, Abu Attila (22) otthonában zuhanyzás után törte el a kezét.
Steiermark — Ausztriában kell maradnia Katalinnak (30), ha küzdeni akar kislányáért, Rebekáért. Az asszony pénteken beszélhetett végre kirendelt ügyvédjével, aki részletesen elmagyarázta neki, mit kell tennie, hogy visszakaphassa nyolc hónapos gyermekét.
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát A Magyar Nemzet szombati számában írja, hogy problémák merültek fel egy indiai céggel kapcsolatban, amely az érintett készítményeket tesztelte. A hajderábádi székhelyű GVK Biosciences a francia gyógyszerügynökség szerint legalább öt éven át szisztematikusan … Folytatás
Három kiló kristály meth-et szállított az a mexikói teherhordó kábszidrón, amelyik Tijuana és San Diego között lezuhant. A hatóságok régóta sejtik, hogy a pontatlan és kockázatos katapultos módszer helyett inkább már drónokat használnak a csempészek. (Vice)
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát Jobb, ha nem 26-ára tervezi a vám- és pénzügyőri, illetve bűnügyi ügyintézést, ugyanis a NAV az Országgyűlés a Nemzetközi Vámnapot munkaszüneti napnak minősítette, így a regionális és megyei Vám- és Pénzügyőri szervek valamint … Folytatás
Avagy egy csodálatosan gömbölyű elme megroggyanása az Atlanti-óceán közepén. Egy civil, aki kitalálta, hogy elvitorlásozik a Kanári-szigetekről a túlpartra, de azzal nem számolt, hogy már az első perctől egy rémálomba csöppen. Elég a negédes útibeszámolókból!
Szombatra virradóra Budapesten megdőlt a legmagasabb hőmérsékleti minimumrekord. Budapest-Lágymányoson 5 Celsius-foknál is melegebb volt az éjjel. Szombaton viszont lehűlés kezdődik.
Az Evangelische Jugendhilfe alapítvány 14-18 közötti problémás fiatalokat helyez el magyar befogadócsaládoknál, segítve a társadalmi beilleszkedésüket. Nem mindig sikerül.
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát Nem jött be az ördögi mesterterv. A debreceni járőrök egy körözött személyt kerestek és gyanús volt nekik az élettárs zavart viselkedése. Alaposan körülnéztek a kertben, és megtalálták a tyúkól mögé bújt férfit. … Folytatás
Ezúton kislányom, Zsüliett főzte ki a teljes menüsort. Főfogásként egyik kedvencét, a lazacot ajánlja. Azt hiszem, ami a főzést illeti, apja lánya, ő is szívesen sürgölődik a konyhában. Az ebéd 1200 kcal/fő értéket tartalmaz. Fogadják szeretettel!Fásy Ádám
A dán Lars Andersen tökélyre fejleszti az íjászkodást, és egy látványos videóban el is magyarázza a technikáját. A körülményes tegez helyett az íjat feszítő kezében hordozza a nyílvesszőket. A reakcióideje sem rossz, képes elkapni a felé szálló nyílvesszőt és visszalőni. Nézze meg a videót!
A donyecki rendőrparancsnok szerint a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit Grad rakétavetőkkel lőtték szombaton oroszbarát szakadár erők, legalább tíz ember meghalt. A szakadárok tagadják a vádakat. A „Donyecki Népköztársaság” vezetője január 23-án bejelentette, hogy nem folytatják a tűzszüneti tárgyalásokat, és nagyszabású offenzívát indítanak a … Folytatás
Az ország nagy részén borult lesz az ég, csak a Nyírségben bukkanhat elő rövid időszakokra a nap – áll az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzésében.
Az előterjesztést az új főpolgármester-helyettes, Szalay-Bobrovniczky Alexandra nyújtotta be. Érdekesség, hogy férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tulajdonosa annak a kormánykörökben nagyon kedvelt Századvégnek, amelyik ÉPPEN alkalmas lehet az ilyen jellegű munkákra.
Budapest ‒ Míg a náthát a hideg levegő hosszan tartó belélegzése és a meghűlés okozza, az influenza megjelenésének a nedves, párás, esetleg fagyponthoz közeli hőmérséklet kedvez. Vagyis pont olyan időjárás, mint a mostani. Készüljünk tehát fel, segítsünk a szervezetünknek, hogy megerősíthesse immunrendszerünket. De előbb lássuk, mi is az az influenza!
Megöltek egy 67 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csernelyen. Péntek délután érkezett bejelentés arról, hogy családi házában holtan találtak rá a szomszédok az ott élő idős férfire. A helyszíni szemle adatai alapján az derült ki, hogy a férfit bántalmazták, bűncselekmény áldozata lett, … Folytatás