Újévi üzenetében az ukrán elnök elmondta, hogy ”a most véget érő év volt a legnehezebb számunkra az utóbbi hetven esztendőben. Kegyetlen ellenség tört életünkre.” Porosenko katonák közt mondta el beszédét, majd egy perces csenddel tisztelgett az áldozatok előtt. (France24)
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_- )┓ 2015 :-) Vasárnap tűnt el, kedden találták meg az AirAsia 8501-es járatát a tengerben. A gépen 162-en ültek, eddig nyolc holttestet találtak meg, kettőt tudtak azonosítani. A mentést és a keresést a rossz időjárás nehezíti. Az … Folytatás
Nem tudtak megbirkózni a BILÉTA-KABÁT-APRÓ rendszerrel a MusicFM partiján, ezért egy idő után önkiszolgálóvá vált a kabátraktár. Volt akinek meg sem lett a dzsekije és egy szál ingben indult haza a mínusz tíz fokos hidegben, írja az index. Nem csoda, hogy … Folytatás
Pangkalan Bun/Surayaba - Újabb holttesteket találtak az AirAsia légitársaság repülőgépének vasárnapi indonéziai katasztrófáját követően a helyszínen dolgozó mentőegységek, akiknek munkáját nehezíti a rossz időjárás. Csütörtökig nyolc áldozat holttestét találták meg, és közülük kettőt azonosítottak.
2015 is here. A lot of folks made #resolutions…and they search for them on Google. pic.twitter.com/yuLDXTiwaq — Adnan Chian (@adnanchian) January 1, 2015 Legalábbis a Google Trends alapján (átlagolták a napi kereséseket az utóbbi tíz évben, és ez alapján a … Folytatás
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_- )┓ 2015 :-) Kovács Sándorné Ozsvárt Erzsébetet december 28-án látták utoljára, mikor reggel kilenc körül elhagyta otthonát. Azóta nem tudni, hogy hol van, a rendőrség keresi.(Police.hu)
Néhány napja hivatalosan is lezárult az afganisztáni háború, ezzel vége lett az USA eddigi leghosszabb folyamatos háborújának. Lehet akárhogy szépíteni, az amerikaiak ismét vereséget szenvedtek. Az Atlantic szerzője, James Fallows remek cikkben világít rá az amerikai hadsereg nagyon mély szerkezeti válságára.
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_- )┓ 2015 :-) De az nem robbant fel, így meg tudták bilincselni a férfit a díszruhában parádézó őrök. Találtak nála egy gépfegyvert és egy házilag barkácsolt bombát is. (Hurriyet.)
Salgótarján - Újabb, a Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés volt 15 óra 22 perckor Nógrádban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője csütörtökön.
Megmozdult harmadszor is, fél négy körül 3,1-es utórengés követte a korábbi 3,9-es, majd 4-es erősségű földrengést. Most Iliny volt az epicentrum. A katasztrófavédelem a helyszínen, vizsgálják a víztározókat és egyéb kockázatos építményeket. (MTI.)
Az alábbi gyakorlatok erősítik, nyújtják a láb izmait és az inakat, enyhítik a görcsöket, a sarokfájdalmat, a kalapácsujj és a bütyök okozta panaszokat.
Az egy dolog, hogy tegnap éjféltől kezdve már a három balti ország közül az utolsóban, Litvániában is az euró a fizetőeszköz, de Lettország az egész EU vezetését átvette ugyanekkor. Olaszország átadta a soros elnöki tisztséget, ami a mostani szabályok szerint … Folytatás
Hölgyeim! Ezek a figyelemreméltó divatos fejfedők amellett, hogy elegánsak, rendkívül praktikusak is, hiszen nemcsak a fejünket védik meg a hidegtől, hanem a nyakunkat is melegen tartják.
A téli etetés a ház körül élő madarak számára nagy könnyebbséget jelenthet ezekben a fagyos napokban, ráadásul némi kreativitással a különböző madárcsemegék különleges díszei is lehetnek az alvó kertnek.
London — György herceg lett idén az eBay internetes aukciós website első számú divatdiktátora, az általa a karácsonyi fotókon viselt kötött mellénykéből mintegy 170 ezer darabot adtak el az elmúlt egy hónap alatt.
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_- )┓ 2015 :-) Nem kell neki a francia állam legmagasabb rangú kitüntetése, a Legion d’honneur, mert nem ért egyet a szocialista elnök szerinte nem elég szocialista politikájával. “Nem a kormány dolga, hogy eldöntse, kiket díjaz, nekik … Folytatás
Egy éve döntött úgy Ábrahám Edit (57), hogy tizenhat év után otthagyja a Barátok közt című sorozatot. A színésznő ez idő alatt rengeteg tervét valósította meg, de a jövőre nézve is tele van ötletekkel, amellett, hogy karaktere, Berényi Claudia időről időre visszatér a képernyőre.
Magyarország — Négy ujjpercét amputálni kellett egy győri fiatalnak, akinek a kezében sült el a petárda. Egy másik 17 éves fiúnak pedig a mutatóujja bánta.
Ezt bizonyítja ez a hivatalos észak-koreai videó, ahol Kim Dzsongun egy pilótafülkében nyomkodja a gombokat mindenki megelégedésére. Az észak-koreai diktátor talán ezzel akarta nyomatékosítani, hogy komolyan gondolja, amit az újévi beszédében mondott.
Magyarország – A felnőtteket is lepipálta, éjjel kettőig a Blikk maszkjában ropta legifjabb pályázónk. Bodnár Botond Ákos (3) így akár egy vadiúj okostelefont is bezsebelhet a Blikk legújabb játékával!
Ez gyors volt! Lassan beindult a közeledés az USA és Kuba között, de az amerikai vállalatvezetők máris sokkal többet akarnak. A főleg építőipari gépeket gyártó Caterpillar CEO-ja azt mondta a CNBC-ben, hogy nagy lehetőséget lát Kubában, és úgy tudja, sokan … Folytatás
Los Angeles — Egy gyönyörű barna hátaslóval lepte meg születésnapján új kedvesét Britney Spears (33), annak ellenére, hogy még csak alig több mint két hónapja járnak együtt.
Budapest – Vadászi Zoltán (58), azaz V. Zolika karrierje továbbra is dübörög. A mulatósfenomén annyi felkérést kap, hogy nem győzi idővel és energiával, amit természetesen nem bán, azonban családja miatt az ünnepi időszakban lemondott néhány bulit.
Ma este kigyulladt egy lakás a budapesti Kertész utcában. A kiérkező tűzoltók egy idős nő eszméletlen testét találták az első emeleti lakásban, már nem tudták meg menteni az életét. A ház lakói majd visszaköltözhetnek, ha átszellőztették az épületet. (MTI.)
Hiába a rendőrségi hajtóvadászat, amit az előző kettő mecsetgyújtogatás után kezdett a svéd rendőrség, most itt a harmadik kísérlet. Most egy uppsalai mecsetre dobott valaki molotov koktélt. A mecset nem gyulladt meg, de biztos, ami biztos, még odaírták, hogy “menjetek … Folytatás
Az Operaháznál holnap este hatkor tartandó tüntetés előkészületei miatt várhatóan már reggel 9-től lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky között. Sok menetrend megváltozik, részletek a BKK honlapján.
Budapestre és az ország északkeleti részére ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést holnapra az OMSZ. Szabolcs megyében öt centi hó jöhet holnap. Pénteken lesz, ahol nem lesz melegebb mínusz 8 foknál, de aztán hétvégére sokat enyhül az idő.
Vesztegetés, zsarolás, korrupció, a Gazpromnál írt jogszabályok. Titkosszolgálati módszerek tömkelegével igyekezett a Kreml befolyása alatt tartani Bulgáriát. Így élt titkosszolgálatok ütközőzónájában az ország, ahol fontos dolga volt Vlagyimir Putyinnak.