A szlovák miniszterelnök szerdán ismét elutasította a kötelező menekültbefogadási kvótákat, és kijelentette, üdvözölné, ha az ügyben "megszűnne a moralizálás a négy visegrádi ország címére".
Hevesebbé váltak az új alkotmánytervezet elleni erőszakos tüntetések szerdán Nepál déli körzeteiben, s a rendőrök a rájuk támadó tüntetők közül legalább négy embert agyonlőttek.
Baja – Telitalálatosa lett a totón VV Aureliónak (23). Úgy tűnik, a ValóVilág egykori játékosát továbbra sem hagyja cserben Fortuna, ugyanis sikerült helyesen megtippelnie az összes futballmeccset az adott játéknapon, így a nyereménye 2,2 millió forint.
Kínos: az igazgató és a tanárnő azt hitte, a tanítás végeztével a diákok már hazamentek az iskolából, és csak ketteseben maradtak. Néhányan viszont még maradtak és miközben szüleiket várták, furcsa hangokra lettek figyelmesek...
Európának haladéktalanul reagálnia kell a migrációs válságra, míg a NATO-nak inkább a migrációs probléma hosszú távú gyökereire kell összpontosítani - vélekedett Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.
Budapest - Lemondott Hende, máris elkezdődött a katonai mozgósítás. A Magyar Honvédség a bevándorlási törvényjavaslat esetleges életbe lépésére készül egy szerdán kezdett gyakorlattal - mondta a vezérkari főnök az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.
Egy naponta 400 epilepsziás rohamot elszenvedő nyolcéves kislány fogyaszthat elsőként legálisan vadkenderszármazékot betegsége kezelésére Mexikóban, ahol amúgy törvény tiltja a marihuána használatát.