Az intézet közleményébe foglalta: "az ombudsman felelőssége kivételes, ez a mulasztás az alapvető jogok biztosa számára az erkölcsi megsemmisülést jelenti".
Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese sajtótájékoztatón azt mondta, Európában senkinek nem jutott eszébe az állami földvagyont piacra dobni, még a csődben lévő Görögországnak sem.
A miniszterelnök megköszönte a migránsokat segítő szervezetek munkáját azon a megbeszélésen, amelyet kedd délelőtt folytatott Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójával és Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével.
Szerdán mutatják be az Apple család új tagjait, köztük az iPhone 6S-t, az iPad Prót és az iPad mini 4-et is, így egyre több minden szivárog ki ezekről az új készülékekről. Eláruljuk, mi mindenre lesznek képes az Apple új modelljei.
Sem a keresztre feszítés, sem a tagadás nem segíti az orvosi műhibák utáni helyzetek kezelését – erről beszéltek a hirado.hu-nak egészségügyi ellátással kapcsolatos vitákra szakosodott jogászok.
Ausztria – Külföldön találták meg az eltűnt fiatal triatlonost. V. Bálint múlt héten indult edzésre kocsival, amikor nyoma veszett és semmilyen életjelet nem adott magáról azóta.
A Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai alapján a magyarországi fürdők jelentős részében az elmúlt évtized legmagasabb forgalmú szezonját zárták, átlagosan 10-15 százalékos forgalomnövekedést értek el.
Belfast – A 94. percben bukta el a három pontot Észak-Írország ellen a magyar labdarúgó-válogatott, de nem a hétfő esti volt az első eset, hogy a ráadásban kapitulált a védelmünk.
Veszprém – Kedden (szeptember 8-án) ünnepelné 33. születésnapját Marian Cozma, a Bajnokok Ligája-döntős Veszprém férfikézilabda-csapatának hajdani csillaga, akit hat éve, 2009. február 8-án gyilkoltak meg.
A Modern városok program keretében összeült munkacsoport által megalkotott kormányelőterjesztés tízéves programot vázolt fel Pécs nemzetközi kulturális központ szerepének erősítésére.
Az ál-miniszterelnök feltört egy kocsit, ellopta az irattartót, a benne levő bankkártyával pedig megpróbált pénzt felvenni, de megvan az arca. Ez már csak azért is nagy szerencse, mert különben nem tudnánk, mennyire hasonlít Orbánra.
Reykjavík – Izland fociválogatottja sporttörténelmet írt, először jutott ki világverseny döntőjébe, miután az Európa-bajnoki selejtezőn hazai környezetben 0-0-s döntetlent játszott Kazahsztánnal.
A forró csokit mindenki imádja, de jól elkészíteni kevesen tudják. Rengeteg olyan változata van, amiről eddig nem is hallottál. Alábbi infografikánkban egy kis ízelítő, egészségedre!
Stockholm – Pippa Middleton, a cambridge-i hercegné húga embert próbáló küldetésre adta a fejét. Az Ötillö verseny keretében 65 kilométert futott és 10 kilométert úszott nehezített körülmények között - írja a Daily Mail.
Nápoly – A holland származású, Londonban élő szupermodell a múlt hétvégén szenvedett súlyos szörfbalesetet az Olaszországhoz tartozó Ischia szigeténél.
Nagyon elvarázsolódhatott a lelke a templomban azoknak a nagyszülőknek, akik az istentisztelet után úgy megfeledkeztek a 11 hónapos kisunokájukról, hogy az a kocsijukban lelte halálát.
A svájci világsztár húsz évvel ezelőtt járt először Magyarországon, és azóta sem tudja elfelejteni fővárosunk festői panorámáját, no meg a világszerte elismert gulyáslevesünket, így pár nap múlva ismét ellátogat hozzánk, hogy egy hatalmas élő koncert levezetéseként kedvére hódolhasson a magyar konyhának.
Gabriela Nedoma az ökológiai életmód elkötelezettje, gyógynövény-pedagógus, kutatási területei a természetes szépségápolás, a vadon termő növények és a hagyományos természetgyógyászat.
So far this year police have picked up 169,337 illegal migrants and caught 955 people smugglers, while the immigration office has registered 157 746 migrants, according to official briefings on Tuesday.
So far this year police have picked up 169,337 illegal migrants and caught 955 people smugglers, while the immigration office has registered 157 746 migrants, according to official briefings on Tuesday.
Saint James - Nicki Minaj (32) újabb szexi szelfit villantott. Úgy tűnik a vadóc énekesnő számára nincs alkalom, amit elszalasztana, ha egy jó kis magamutogatásról van szó.
Monza – A Force India istállót jelentős anyagi kár érte, ugyanis a hétvégi Olasz Nagydíj helyszínén valaki ellopta az egyik kormányukat, melyet már a rendőrség is keres.