Bahrein - Egy piacról menekítették meg a rózsaszínre festett kiscicát, aki már halálán volt a tűző napon kint hagyott ketrecében. Az állatot egy kereskedő reklám célokból festette be, és hagyta a napon.
New York - Már nem sokáig tartja kordában Kim Kardashian (34) duzzadó kebleit, és egyre kerekedő pocakját a fűzős ruha, amit még öt hónapos terhesen is bátran bevállal
Senkit nem tartanak erőszakkal Szerbia területén, és azt sem fogadják el, hogy bármely ország a megfelelő jogi procedúra nélkül bárkit visszatoloncoljon Szerbiába.
Ez egy ún. “áteresztési pont” lesz, amit az autópálya határátkelője mellett építenek ki. A konténereket már kiszállították, de még senkit sem eresztenek át az áteresztési ponton. Közben a már létező határátkelőket lezárták Horgosnál és Ásotthalmon, mert ott a rendőrség szerint … Folytatás
Utóbbit időről időre zárják csak le, hogy átirányítsák a röszkei átkelőről a még nem működő röszkei áteresztési pontra a menekülteket. Az M1-es az osztrák határzár miatt volt zárva, de már nincs, ott ugyanis időközben zavartalanná vált a forgalom. (MTI)
Megkezdték a menekültek beeresztését Röszke közelében, az autópályánál található határátkelő mentén a magyar hatóságok által kialakított áteresztő pontba.
Ez a térképre pillantva kicsit túlreagálásnak tűnik, hacsak nem a Lettországból beözönlő szíriai menekültek elleni védekezés a cél. Litvániát a térképen pirossal jelöltem, ahogy a szerb-magyar határt is, ahonnan a menekültek érkeznek. Zöldre Lengyelországot és Lettországot színeztem, a két EU-tagországot, … Folytatás
Az OBH a Szegedi Törvényszék megnövekedett feladatainak ellátásához nemcsak a szükséges személyi feltételeket, hanem a tárgyi eszközöket is folyamatosan biztosítja.
Beszélni kell a nyomásgyakorlás eszközeiről - jelentette ki Thomas de Maiziere német belügyminiszter kedden a menekültkvóták ügyével kapcsolatban a ZDF német országos köztelevízióban.
Megbecsülni sem lehet, hány ember veszítheti el a fedelet a feje fölül szeptember 16-a után, amikor lejár a kilakoltatási moratórium, amelyet a devizahitelesek elszámoltatását szabályozó törvény írt elő azok védelmében, akik több mint 90 napja nem törlesztenek.
Houston - Összekeverte a Holddal a Napot a NASA az egyik Twitterre feltett posztjában. A meglehetősen kínos hibán az amerikai űrügynökség mintegy 1,2 millió követője kuncoghatott egy jót.
Európának le kellene zárnia a határait, és egységesen kezelnie a migránsok kérdését – a hirado.hu-n rendezett internetes szavazás eredménye szerint a többség szerint ez lehet a megoldás a problémára.
Szeptember elején orosz katonák jelentek meg Damaszkuszban, hogy fegyverrel is segítsék a szíriai polgárháborúban nyerni képtelen Aszad csapatait. Van, aki szerint a diktátor nyugati ellenségeit provokálják. De az is lehet, hogy pont az ellenkezője. Nahát, ez a Közel-Kelet!
Las Vegas - Széki Attila, azaz Curtis (26) a hazai rap fenegyereke ezennel elkelt. Párjával, Csillával az Egyesült Államokban mondták ki a boldogító igent.
Kozák Danuta olimpiai bajnok kajakozó is csatlakozott a Mi iskolánk Bajnoka programhoz, amelynek keretében tornacsarnokokat újít fel a MOB, Magyar Diáksport Szövetség és a magyar tulajdonú, Poli-Farbe festékgyár.
A Családbarát ország elnevezésű pályázatra csaknem ezren jelentkeztek, a nyertesek között van a Down Alapítvány, a Nem Adom Fel Alapítvány, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, a Boldog Ceferino Alapítvány, a nagycsaládosok helyi szervezetei, családsegítők és egyházi közösségek.
Houston - Összekeverte a Holddal a Napot a NASA az egyik Twitterre feltett posztjában. A meglehetősen kínos hibán az amerikai űrügynökség mintegy 1,2 millió követője kuncoghatott egy jót.
Csongrádban és Bács-Kiskunban vezettek be válsághelyzetet. Vagyis, ha itt elfognak egy fiatalkorú határsértőt, azt a felnőttekre vonatkozó szabályok szerint állíthatják bíróság elé, és ítélhetik akár 5 év börtönre is, ha a határátlépés közben megrongálta a kerítést. De menekülttáborokat is építhetnek, mert ehhez is csak a kormány döntése kell majd.
Trócsányi László igazságügyi miniszter egy görög hírportálnak arról nyilatkozott, szerinte a migráns problémát Európán kívül kellene kezelni, különben az nem oldódik meg. A politikus arról is beszélt, a magyar határkerítés nem azt jelenti, hogy Magyarországot nem érdeklik a menekültek.
A terrorizmus elleni küzdelemben félre kell tenni a geopolitikai ambíciókat és a kettős mérce alkalmazását - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Budapest - Néhány napos kivizsgálásra kórházba került Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze - közölte a Nemzeti Színház kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.
Sokan költöztek ki az elmúlt években az agglomerációs övezetbe és ott váratlan gondokkal szembesültek. A kert vonzó dolog, csakhogy mindig ad munkát. És nem sokat segít az egyébként munkába járó emberen, hogy a zöldhulladékot a legtöbb helyen évszakonként egyszer, vagy kétszer viszi el az ezzel megbízott önkormányzati cég.
Szinte szó szerint megegyezett két tanú feljelentése is, melyet Dopeman ellen tettek Orbán Viktor szoborfejének elrúgása miatt - derült ki a rapper elleni perben. A keddi tárgyaláson annyi a tanú, hogy mégsem hoznak ítéletet.
Csak augusztusban 156 ezer menekültet regisztrált az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex. Adataik szerint ezzel idén már félmillió menekült érkezett, szemben a tavalyi 280 ezerrel. (Via Die Presse)
Az Andy Vajna tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. hétfőn szándéknyilatkozatot fogalmazott meg a TV2 Média Csoport Kft. megvásárlására, ehhez hitelt is felvesz. A vételár nem ismert.