Inkább Ausztriában építik meg a Jaguar Land Rover gyárat. Szijjártó személyesen lobbizott érte, sőt külön csapat dolgozott a KKM-ben a gyárt Magyarországra csábításán.
Sok pedagógus nem tud mit kezdeni azzal, hogy az Oktatási Hivatal minden szirszart lepapíroztat velük. Viszont ha jobb minősítést és több fizetést akarnak kapni, akkor olyan dokumentumokat is le kell gyártaniuk, amit egyébként sosem használnának. Már külön cégek segítenek a tanároknak az értelmetlen eljárásban.
Csecsemőnél nem csinálunk ebből problémát: a karunkba vesszük, megsimogatjuk az arcát, dögönyözzük a hátát, csókolgatjuk a combjain a hurkákat, masszírozzuk a lábacskáit, megpaskoljuk a popsiját.
Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul annak érdekében, hogy kiderüljön, az V. kerületi önkormányzat milyen és mekkora összegű szerződéseket kötött Sándor Sz. Zsolt ügyvédi irodájával.
Túl a vállalati és SZOT üdülők időszakán, jó ideje szeretünk biztosra menni, ha nyaralásról van szó. Bár mára a magyarok többsége – a Balatonhoz képest sokszor olcsóbb – Horvátországot választja, azért a saját telek, saját nyaraló még mindig közkedvelt luxus. Főleg, ha aranyárban nézünk ingatlant!
Budapest - Kövér kislány volt, de mostanra saját bevallása szerint elégedett önmagával. Radics Gigi (18) nem tartotta magát szépnek fiatal lányként, amire ráerősített, hogy sok bántás is érte.
Győr — Triplán ráfázhat hirtelen támadt, de annál rosszabbnak bizonyuló ötletére az a 23 éves győri férfi, aki egy részeg hajnalon fogta magát, és megpróbált elkötni egy buszt egy győri autóbuszgyártó üzem telephelyéről.
“A négynapos rendezvényen százhúsz jógafoglalkozás, szeánszok, valamint kilencven zenei előadó várja a vendégeket a Töreki közelében elterülő magánerdőben” – engem mindenesetre meglepett, hogy az MTI egy goafesztivált népszerűsít, konkrétan a most dübörgő Samsara fesztivált. A helyszínen spirituálisan töltekező kollégánk (nem … Folytatás
A KIA Carens 7 üléses, így mindenki belefér. Az intelligens parkolássegítő rendszer, a variálható csomag- és utastér, a Xenon fényszórók, a biztonsági felszereltség mellett a sportos designról sem kell lemondanod. Ülj be, és érezd a vezetés szabadságát…és a család szeretetét.
A máig népszerű Leticia Calderónt munkahelyi baleset érte. Állkapocs- és fülsérüléssel került kórházba, de egy üzenetben minden rajongóját megnyugtatta.
Budapest – Rékasi Károly (52) minapi motorbalesete nem egyedüli a sztárok között. A Blikk összegyűjtött néhány ismert esetet, amelyeknél a magyar hírességek kerültek bajba, de szerencsére mindegyikük megúszta (többé-kevésbé ép bőrrel) a motoros kalandot.
Évekig bántalmazták nevelőszülei a gondjukra bízott gyermeket. A két kegyetlenkedőt elítélték - ám a nő kilenc nappal az ítélet kimondása után már szabadlábon volt.
A francia komptársaság dolgozóinak sztrájkja csak olaj volt a tűzre Calais-nál; a hatalmas dugókban kígyózó, több kilométeres sorok alkalmat adtak az illegális bevándorlóknak, hogy feltörhessék a járműveket és felkapaszkodjanak rájuk.
Korábban az ügyészség azt állította, hogy megvannak az értékpapírok. Van három-négyezer ügyfél, akinek megvan a vagyona hiánytalanul, de tízezer ember értékpapírjaiból hiányzik – igaz, nem tudni, mennyi.