Húsz ausztriai telepen találtak herpeszvírussal fertőzött szarvasmarhát - közölte az osztrák Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (AGES) szerdán.
Döbbenetes tragédia rázta meg a középiskola tanulóit és tanárait. Az egyik legkedveltebb és legvidámabb tanárnőre ugyanis saját diákjai találták rá, az osztályteremben felakasztva.
Az ausztrál legfelső bíróság szerint megsértette a törvényt és felelősségre vonható az az ausztrál rádió, amely megtévesztő telefonhívásával előidézte az állapotos Katalin Cambridge-i hercegnőt kezelő londoni kórház egyik ápolónőjének öngyilkosságát 2012-ben.
Las Vegas –A rapper 50 Cent biztos benne, hogy barátja, Floyd Mayweather Jr. megnyeri a manny Pacquiao elleni bokszmeccsét és ezért őrült összeggel is hajlandó rá fogadni.
A február közepén hivatalba lépett új chisinaui kormány tovább akar haladni az európai úton - jelentette ki Natalia Gherman moldovai külügyminiszter szerdán Bukarestben, a román diplomácia vezetőjével, Bogdan Aurescuval közösen tartott sajtóértekezletén.
A vizes katasztrófák figyelmeztetnek bennünket a jövő problémáira, a tudomány segítségét kell kérni - mondta Áder János az Európai Vízügyi Szövetség budapesti konferenciáján.
Ezek a kisbabák ugyan még csak néhány napja/hete jöttek világra, de mégis olyan ráncos az arcuk, mint ha egy életet leéltek volna. Túláradó cukiság következik.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint januárban átlagosan 4,6 százalékkal bővült a globális légi utasforgalom 2014 januárjához képest.
Budapest –Nem hagyta a visszavágóra a döntést a Ferencváros futballcsapata a Csákvár elleni MK-negyeddöntőn: Busai három góljával 5-0-ra győztek a zöld-fehérek.
Kimentünk az utcára, és megszólítottuk az átlagembereket, az eredmény minket is meglepett: A paksi titkosítással mindenki fenntartások nélkül egyetért. Műhelytitkok! Így készül a 444 híradója!
Wittinghoff Tamás a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott képviselő-testületi ülésen "megtagadta" a Fidesz kezdeményezte egyperces tiszteletadást.
A lengyel jegybanki alapkamat várható pályájának egyes citybeli elemzői vélemények szerint jelentősége van a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikájának szempontjából.
Kolobovot, akinek tartózkodási helye 2014 augusztusa óta ismeretlen volt a hatóságok előtt, a Spanyolország déli partján fekvő Altea üdülővárosában fogták el.
A nigériai Boko Haram terrorszervezet megsemmisítését és vezetőjének, Abubakar Shekaunak megölését ígérte szerdán Idriss Déby Itno csádi elnök, ha az iszlamista csoport vezére nem adja meg magát.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,65 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,55 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,30 százalékkal csökkent két órával a szerdai New York-i tőzsdezárás előtt.
A keddi javaslatot ellenzéki képviselők nyújtották be, ezért nem is jutott át a parlamenten. Az igazságügyi minisztérium szerint viszont a kormány el fogja végezni a feladatát.
A Total francia olajipari vállalat nyilvánosságra hozta szerdán 903 leányvállalatának teljes listáját, és bejelentette, hogy közülük kilenc olyat, amelyek adóparadicsomokban működnek, 2016-ig áttelepít Európába.
Az állat- és növényvilágot, az élő természetet pusztító tevékenységek elleni összehangolt európai fellépést szorgalmazó, többpárti csoport alakult szerdán az Európai Parlamentben (EP).
Itthon újabb kampány indult az mellrák elleni küzdelemért. A cél az, hogy minél korábban és rendszeresen menjenek a nők szűrésre. Az időben felfedezett elváltozásokat ugyanis ma már az esetek nagy részében meg lehet gyógyítani.
A bíróság múlt heti döntésében azt írta, hogy az ügyben az összegyűjtött bizonyítékok "közel sem érik el a minimális elvárásokat", ezért az eljárást megszünteti.
A felvételen a humorista Le Mur (A fal) című showja látható, amelynek turnéja tavaly félbeszakadt, mivel több város letiltotta az előadást, s a döntéseket az államtanács is jóváhagyta.