A hétfői Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint az eredetileg becsült nettó 1 milliárd 250 millió forint helyett nettó 1 milliárd 374 milliárd forinttal nyerte el a Colas Hungária Zrt. a törökbálinti új M0-M7-es autópálya-csomópont megépítését.
Az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásukon arra az álláspontra helyezkedtek, mind politikai, mind gazdasági szempontból stratégiai fontosságú, hogy az Európai Unió együttműködjön Afrikával.
Az ellenzéki párt szerint most sem tartja vissza semmi az MSZP, a DK vagy az Együtt képviselőit, hogy nyilvánossá tegyék családtagjaik vagyon nyilatkozatait is.
A 11 nap után megkerült orosz elnök hétfőn a teljes északi flottát riadókészültségbe helyezte. De jobban tesszük, ha nem vesszük le a szemünk a délkelet-ukrajnai Mariupolról.
Hét előadást, közte öt Vitéz László-történetet ismerhet meg a közönség a Budapest Bábszínházban keddtől péntekig tartó VI. BÁBU Fesztiválon, amelynek középpontjában a vásári bábjáték áll.
Kábítószer előállításával gyanúsít a rendőrség egy 33 éves és egy 29 éves tiszavasvári férfit - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn az MTI-t.
Részint Eurázsián, részint az óceánon átívelve kötnék össze az egykori szárazföldi és tengeri selyemút által érintett ázsiai, európai és afrikai államokat.
Egyiptomban dolgozó újságírókat 674 esetben bántalmaztak 2014-ben - jelentette a helyi sajtó hétfőn az Újságírók a Kínzás Ellen egyiptomi civil szervezetre hivatkozva.
Többféle változás is vár ránk a következő napokban, de ezt főként az anyagi és az érzelmi életünkön vesszük majd észre. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire ügyeljünk ezen a héten.
A Magyarország és Kazahsztán közötti mezőgazdasági együttműködés helyzetéről, a Kazahsztánba irányuló magyar agrárexport (gabona, vetőmag, élőállat, élelmiszer) növeléséről egyeztetett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kazah kollégájával Almatiban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.
Összességében 1,1 százalékkal, mintegy tízmilliárd forinttal csökkentek a főbb adónemekből befolyt bevételek Dél-Dunántúlon 2014-ben az előző évhez képest - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Regionális Adó-főigazgatósága.
Rendszeres fejfájás, emésztési problémák, bőrviszketés – általános tünetek, amelyek azonban a máj rendellenes működésére is felhívhatják a figyelmet. Íme a legjobb májtisztító ételek, amelyekből a tavaszi megtisztulás jegyében érdemes nap mint nap fogyasztanunk.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 500 milliárd forintos keretösszeggel hétfőtől elindítja a növekedési hitelprogram plusz (nhp+) konstrukciót, amellyel a jegybank célja az nhp-ból eddig kimaradt mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutási lehetőségeinek javítása.
Ha a hörgőkben fokozott mennyiségű nyák keletkezik, akkor a váladék ingerli a nyálkahártyát, a köhögés célja a nyák eltávolítása. Ilyen esetben segíthetnek a köptető hatású gyógynövények.
Az OPEC hétfőn ismertetett szokásos havi jelentésében változatlanul azzal számol, hogy tavalyhoz képest idén átlagosan napi 1,17 millió hordóval, 92,37 millió hordóra nő a világ olajkereslete.
A Simicska Lajossal emlékezetesen összegeciző Liszkay Gábor hamarosan megállapodhat a Századvéggel, hogy megveszi a Napi Gazdaságot, és új, kormánybarát közéleti lapot farag belőle.