Orbán Viktor rendelte a felszámolás alatt álló, júniusban 220 főt elbocsátó cég kiemelté nyilvánítását. Ez volt az a cég, aminek üzemavatásán Fazekas miniszter azt mondta, hogy szükség van azokra a cégre, amik "igazi magyar húsárúval" látják el az országot. Igaz, a minisztérium saját kimutatásai szerint is a 75-77 százalékban külföldi hússal dolgozott.
Legalábbis a washingtoni látogatáson részt vevő Németh Zsolt szerint. A külügyi bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a vitás kérdések nem tűntek el, de a biztonságpolitikai együttműködés most mindent felülír.
Visszatér jövőre az RTL II-n a ValóVilág, de a valóságshow-t a Big Brother alapjain indítják újra, amit itthon korábban a másik kereskedelmi tévé, a TV2 nézői láthattak – derül ki az RTL Magyarország hétfői esti közleményéből.
Ötmillió jüannal, vagyis körülbelül 225 millió forinttal állított be a kínai Szecsuan tartomány kisvárosának bankjába egy férfi, mert úgy döntött: számlát nyit. Az alkalmazottak akkor még nem tudták, hogy a nedves, penészes bankjegyek gépi átszámolása hét órába fog telni és még hajszárítót is kell szerezniük hozzá.
A harminckilenc éves Oldal Zsolt Csaba még szeptember 19-én 23 óra 30 perc és szeptember 20-án 0 óra 10 perc közötti időben tűnt el horgászat közben Szigetszentmiklós, Lakihegy külterületi részén. A férfit azóta sem találják. (Police.hu)
Legalább három ember megsérült a Pokrovka utcánál, mikor egy házi készítésű robbanószerkezet működésbe lépett. A detonáció a főváros északkeleti részén történt.
A republikánus elnökjelölt szerint egész addig állna fent a beutazási tiltás, amíg a képviselők a Kongresszus ki nem találják, hogy mi legyen. Trump szerint az államokban élő muszlimok 51%-a szeretné, hogy az országot a saria törvényei szerint kormányozzák. És még mindig ő a legnépszerűbb elnökjelölt a republikánus oldalon. (DailyBeast)
Mert ha vallási vagy társadalmi alapjai lennének, akkor nem ezrek, hanem százezrek csatlakoztak volna a mozgalomhoz, állítják a téma kutatói. Az egyik legelismertebb szakértő szerint az új dzsihádisták leginkább a hetvenes évek szélsőbaloldali terroristáihoz hasonlítanak, és ők is a szüleik ellen lázadnak.