A parlament elhalasztotta az elnök lemondása miatt összehívott ülését. Az egyik parlamenti képviselő szerint minden a húszi lázadók vezetőjének a kezében van. A húszi lázadók január 20-án foglalták el az elnöki palotát és a köztelevíziót. Az Egyesült Államok közben bejelentette, hogy … Folytatás
Szerényi Lacit már tinédzser korában rabul ejtette az asztrológia. A népszerű színész hiszi, hogy születési kódunk nagyban meghatározza, milyen tulajdonságokat hordozunk magunkban és ez alapján könnyen megfejthetjük, kivel is érdemes közelebbi kapcsolatba kerülnünk.
A szaúdi titkosszolgálat korábbi vezetője szerint az ISIS egy maffiaszervezet és ha Asszadot elűzik, akkor az a probléma is megszűnik. Mondjuk ez a taktika nagyszerűen bejött Líbiában is. Németország közben felfüggesztette a fegyverexportot Szaúd-Arábiába, a régiós bizonytalanságra hivatkozva.
Színésznőként, énekesnőként sokáig hanyagolta a karrierjét Fehér Adrienn. A Voice énekesnője azonban egyre több munkát vállal, és két évvel ezelőtti, zajos válása után is magára talált. Pedig olyan mély válságban volt, hogy szakember segítségét kellett kérnie.
Berlin — 78,9 milliárd megtekintett videó, másodpercenként 5800 látogató és több mint egymillió kommentár – a Pornhub szexfilmes oldal górcső alá vette felhasználói digitális szokásait.
India és Amerika már rég megállapodott a a kétoldalú atomenergia-ipari együttműködésről, de eddig nem tudták megvalósítani a szerződést. India rengeteg atomerőművet tervez építeni a közeljövőben, és ez a hatalmas piaci lehetőség hajtotta az amerikaiakat. Különösen, hogy az orosz Roszatom is nagyon aktív Indiában.
Legalább hatan meghaltak az egyiptomi forradalom negyedik évfordulójára rendezett tüntetéseken. Volt, akiket a rendőrök lőttek agyon – köztük az egyik baloldali párt aktivistáját –, volt, akikkel pokolgép végzett.
A jövő héten folytatódik a télies időjárás. Esőre, hózáporra, havazásra és lehűlésre is készülni kell. Több helyen az éjszakai órákban mínusz 10 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
Megoldódott a dermesztő bűnügy, az USA túloldalán találták meg a másfél millió forintos palackokat. Columbo elismerően emeli kalapját a nyomozók előtt.
Kilenc hatalmas védést mutatott be a Liverpool elleni FA-kupa-mérkőzésen (0-0) Bogdán Ádám, a Bolton kapusa. A magyar válogatott játékosnak döntő érdemei voltak abban, hogy csapata kiharcolta az újrajátszást.
Magyarország — Bűnnek tartják a nassolást a nők, több mint felük mégis rendszeresen „vétkezik" – derítette ki egy brit kutatás, amelyről a Daily Mail számolt be a napokban.
Halászi — Meggyűlt a baja a rendőrséggel Schirilla Györgynek (54), amiért engedély nélkül úszta át a jeges Mosoni-Dunát Halászinál – számolt be róla a kisalfold.hu.
Róma — Teljesen elveszítette a fejét Philippe Mexés (32) a legutóbbi olasz futballbajnoki mérkőzésen, elképesztő ámokfutással hívta fel magára a figyelmet.
Korábban a görög exit pollok csúnyán mellélőttek, szóval érdemes lesz megvárni az igazi eredményeket. A néha szélsőbaloldalinak nevezett Sziriza mindenesetre az összes előzetes felmérés szerint földindulásszerű győzelmet aratott, közel lehet ahhoz, hogy tényleg kormányra kerüljön.
Melbourne — Igazi rocker módjára tépte a húrokat Novak Djokovics (27) Ausztráliában, de azért a hetvenes évek végén az országból induló zenekar, az AC/DC tagjainak még nem kell attól tartaniuk, hogy lesöpri őket a színpadról.
A cseh Eufrat Mai ellátogatott abba a spanyol üzembe, ahol olyan szexuális segédeszközöket gyártanak, amiket az ő csunyájáról mintáztak. Zavarba ejtő felvételek, mi is belepirultunk.
Budapest — „Végre a helyemen vagyok, minden rendben van velem!" – mondta a Blikknek széles mosollyal Tatár Csilla (31) azután, hogy új frizurával és hihetetlen profizmussal debütált A Dal című produkcióban.
Bécs — Paul McCartneytól való, botrányosan sárdobálósra sikeredett válása után már nem hittük, hogy Heather Mills (47) valaha még egyszer felbukkan a médiában, de tévedtünk.
Brighton — Mi hasznod lesz abból, ha egész nap itthon ülsz, és a videojáték gombját nyomkodod? – kérdezték Felix Kjellberg (25) szülei, és a svéd fiatalember rácáfolt a vélelmezett haszontalanságra.