A helyreigazítás így pontosítja azt, amit én írtam tegnap az Orbán Viktor miniszterelnök tárt karokkal várta a gazdasági bevándorlókat című cikkemet: „A csütörtöki tudósításban közölttel szemben Orbán Viktor az üzleti ebéden kérdésre válaszolva a következőt mondta: »Hogyha fent akarjuk tartani a gyors gazdasági növekedést … Folytatás
Dieudonne, az eddig is ellentmondásos komikus vasárnap, a párizsi terrortámadások után tartott másfélmilliós felvonulás után írta azt a Facebookon a Je suis Charlie kampányra utalva, hogy “ma este, már ami engem illet, Charlie Coulibalynak érzem magam”. Erre a francia ügyészség … Folytatás
Los Angeles - Ezt már nem biztos, hogy megbocsátja szerelme Miley Cyrusnak (22), a botrányhősnő anyaszült meztelen fotói jelentek meg az amerikai V Magazine-ban.
Giorgio Napolitano már 89 éves múlt, és nagyon le akart mondani, sőt, igazából már a második elnöki ciklusát sem akarta megkezdeni – csak azért egyezett bele, hogy újra ő legyen az elnök, mert nem találtak más jelöltet, akit minden oldal … Folytatás
Vidékre költözött az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság, ebből az alkalomból látogatott vidékre Orbán Viktor miniszterelnök, ahol egy “VIDÉKEN A VIDÉKÉRT!” feliratú plakát előtt beszélt a vidékieknek kiosztandó pénzekről, vidéken.
A megyék pozitív imázsát meg kell erősíteni, hiszen ezeréves, tradicionális berendezkedésről van szó – vélte a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnöke, Fehérvári Tamás, egyben a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke. Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés Elnöke szerint pedig “menedzserszemléletre és innovatív … Folytatás
Az Indiana államban élő család egyéves kislányukról készített felvételt, amelyen egy valódi, 40-es kaliberű pisztollyal játszik, a háttérből pedig az is kihallható, valaki nagyon buzdítja a gyereket, hogy húzza meg a ravasz - számolt be az esetről a Mirror és az ABC Bews.
Olajfa ágával, békejobbal fordulunk barátunk, az USA felé, és szívesen helyreállítanánk az amerikaiak által megrontott viszonyt is, mondta külügyminiszterünk a Wall Street Journalnek.
Ez az: 220volt.hu - Akció! Samsung 140cm-es Ultra HD TV 299.900 Ft! Azt nyújtja, amit ígér: egy sávval arrébb rakja a betonból készült sávelválasztó korlátot.
Például ezt itt: Mondjuk el is költöttek rá 70 millió dollárt. Szerepel benne Martin Scorsese, Robert de Niro és Leonardo DiCaprio is, ők fejenként 13 millió dollárt kaptak. Rajtuk kívül állítólag még Brad Pitt is fel fog bukkanni a filmben, … Folytatás
Nagyon megtetszett egy vadon élő elefántnak az egyik nemzeti parkon áthajtó autó, ugyanis rövid szemrevételezés után aktust próbált kezdeményezni vele.
A Mol fennakadásokat észlel, nem érkezik meg rendszeresen a havi 80 ezer tonna gázolaj – közölte a magyar olajcég. Szerintük az orosz partner teljesíti kötelezettségeit, ám az ukrán tranzit akadozik; a Mol reméli, hogy később majd megkapják ezt a mennyiséget. … Folytatás
Ollóval vágta le férje péniszét egy ötgyermekes anyuka, miután rájött, hogy a férfi megcsalta. A visszavarrás után újra megtette, de akkor már biztosra ment: a pasi soha többé nem fog félrelépni.
Zürich – Miért nem volt ott Irina Sejk (29) az Aranylabda díjátadón? Lehet, hogy véget ért a szerelem az orosz modell és Cristiano Ronaldo (29) között?
2014-ben egy olyan férfi készítette a legjobb fotót a Loch Ness-i szörnyről, aki még soha nem is járt Skóciában. Hiába, az internet korában az ember - majdnem - bármire képes!
“Az LMP meggyőződése, hogy a rendészeti, bevándorlás politikai intézkedések csak tűzoltásra jók, ugyanis a szabadkereskedelemre épülő világrend folyamatosan újra fogja termelni a terrorizmus problémáját” – mondta Schiffer András a terrorellenes fellépésről tartott ötpárti egyeztetés után. Mondjuk azt is, hogy az … Folytatás
Mindezt abból vezette le, hogy az oroszok lefújták a két országon át vezető Déli Áramlat gázvezeték megépítését. Hivatkozott a geopolitikai helyzetre is, amivel nem is tudom, hogy mire akarhatott utalni. A geopolitikai helyzet a fokozódó orosz-nyugati ellentét, ami Szerbiában egész … Folytatás
London – Ígéretéhez híven még több szaftos részletet csepegtetett a sajtónak Virginia, aki András yorki herceg, II. Erzsében másodszülött fiának "szexrabszolgája" volt.
New York - András herceg után most Bill Clinton került nagy bajba, amiért jóban volt a kislányokat futtató Jeffrey Epsteinnel (68), és barátnőjével is.
Ezt bizonyítja, hogy az önkormányzat pénzügyi bizottságának fideszes tagjai elfogadták a polgármesteri hivatal jelentését arról, hogy minden rendben volt.
Gondolom ő is ugyanannak a legendás csapatnak volt a tagja, mint Puskás Öcsi, akinek a hagyatékát már korábban Felcsútra hurcolták. A Four Four Two szerint a Fradi legendás csatárának örökösei bízták a Puskás Intézetre. Bambát gondolom kevés olvasónk láthatta élőben, … Folytatás
Azóta, hogy Sean Penn tavaly év végén megkérte Charlize Theron kezét, rá sem lehet ismerni a színésznőre. A boldogság csőstül jött számára, miután jegyese már bejelentette, nevére veszi örökbe fogadott fiát, Jacksont.
Elromolhatott a hűtőrendszer és ammónia került a levegőbe, vagy elromlott egy szenzor, mindenesetre ki kellett üríteni a Nemzetközi Űrállomás amerikai űrhajósok modulját. Az amerikaiak ezért átkérték magukat az oroszok moduljába az éjszakára. (NASA.)
Rogán Antal szerint szükség van bizonyos közösségi szimbólumok védelmére. Harrach Péter szerint "sem a sajtó-, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra".
Kétszer is megnézték Catherine Zeta-Jonest, amikor megjelent a vasárnapi Golden Globe díjátadón, de sajnos nem a szépsége és gyönyörű piros ruhája nyűgözte le az embereket, inkább döbbenten bámultak rá az arca miatt.
A Királyt ma sem feledik rajongói, tragikus halála máig beszédtéma, az okokról ma is folynak a találgatások. A Kiskegyed megtalálta azt a férfit, aki jó barátja volt, és nem sokkal halála előtt járt is nála.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője - adta hírül internetes kiadásában szerda délután a napilap.