Hiába perelte be Louis J. Billittier (55) korábbi menyasszonyát, Christa M. Clarkot (38), hogy a felbontott eljegyzés után visszakapja tőle az eljegyzési gyémántgyűrűt. A bíróság úgy döntött, hogy egy sms egyértélműen bizonyítja: az exvőlegény búcsúajándékként hagyta hátra az ékszert, ezért nem jár vissza.
Az index találta a phenjani állami hírügynökség közleményét, ami arról számol be, hogy hétfőn az észak-koreai fővárosba érkezett Jakab Péter vezetésével a Külügyminisztérium delegációja. Az látogatásról sem az MTI, sem a minisztérium nem írt. Lehet, hogy Orbán először nem is … Folytatás
Még nem tudjuk, összejött-e az újabb kétharmad a Fidesznek, de számít valójában, hogy 132, vagy 133 képviselőjük lesz? A lógósoknak és a különutasoknak mindenképpen.
A Madách téren már véget is értek azok a munkák, amik el sem kezdődtek. És amikre hivatkozva az önkormányzat igyekeztek kellemetlenné tenni a választás estjére oda szervezett Együtt 2014-es eredményvárót. Szombat reggel állították fel a kordonokat, amiket vasárnap reggel bontottak … Folytatás
A győzelem mindenkit, még az öt szövetséges pártot is meglepte, így a kormányalakítási tárgyalások negyven órán át húzódtak, és nem egyszer üvöltözésig fajultak, de végül sikerült megállapodniuk.
A szocialista EP-listát vezető Kapitány is elindította kampányát. Céljuk, hogy európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése legyen és sehol se lehessen 10 százaléknál nagyobb az alapvető élelmiszerek áfája. Szanyi szerint 5-8 mandátumot szerezhetnek meg, 30 százalék feletti eredménnyel lenne nagyon boldog. Szerinte pár … Folytatás
Kiürítik a szegedi gyermekklinika újszülött intenzív osztályát – írja a Délmagyar.hu. A részleget már szombaton lezárták, mert öt csecsemő fertőződött meg klebsiella baktériummal. Ez a baktérium súlyos tüdőgyulladást okozott, amibe az egyik kisbaba belehalt, a többiek állapota stabil.
Mondjuk finoman szólva rá is fért már. A Twitter blogjára felkerült képek alapján amúgy kicsit facebookosodni fognak. Nagyobb profilképek jönnek, lehet majd kiemelni tweet-eket, a sok reakciót begyűjtő bejegyzések pedig kicsit nagyobbak lesznek. Mától felhasználók egy szűk csoportja teszteli a … Folytatás
Sao Paulo – Szexelhetnek a brazil labdarúgók a világbajnokságon, de csak „finoman" – Luiz Felipe Scolari (65) szövetségi kapitány ugyanis megtiltja játékosainak, hogy akrobatikus pózokban áldozzanak a szerelem oltárán kedveseikkel a torna ideje alatt.
Mogyoród – A júliusi Selyemút-ralira készülő Szalay Balázs (48), Bunkoczi László (47) páros adott vezetéstechnikai tanácsokat a hungaroringi tanpályán a népszerű Tankcsapda együttes tagjainak.
Grenoble – Hosszú, nehéz és küzdelmes út vezet Michael Schumacher (45) felépüléséig – persze a hétszeres világbajnok Forma–1-es legendának előbb fel kell ébrednie a mesterséges kómából.
Budapest – Újra szembeszállt a fizika törvényeivel Sinka „Popey" Zsolt (33), aki kedden – korábbi teljesítményét megduplázva – a fogával húzott el egy 90 tonnás repülőgépet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. termináljának betonján.
Washington - A legújabb világvége-elmélet hírnökei tegnaptól számítják a legújabb Apokalipszis eljövetelét, miután mostantól egymás után négyszer lesz különös, vörös színű holdfogyatkozás.
Armley - Az angliai Leeds melletti kisvárosban, Armleyben található az egyetlen étterem a világon, ahol nem sértődnek meg a konyhában, ha a vendég azt mondja: szemetet főztek.
Makgadikgadi - Magaslesnek használta a természetfotóst egy igen barátságos szurikátamama az egyik botswanai vadasparkban, sőt még a kicsinyeit sem féltette tőle.
Szeged – Egy csecsemő elhunyt, ketten még mindig lélegeztetőgépen vannak. Két kicsi állapota információink szerint nem túl jó, legfeljebb biztató a gyermekklinikán átfutott baktériumfertőzés után.