2014. április 8. kedd

ápr. 8
7:08
Ma lesz olvasható a magyar költségvetés negyedéves jelentése (444.hu)
Emlékeztetőül: az év első két hónapjában már 49,1 százalék volt a hiány az éves előirányzatnak, 488,3 milliárd. Január-februárban a központi költségvetés 582 milliárdos hiányt hozott össze, a TB pénzügyi alapjai és az állami pénzalapok viszont 64,9 milliárd, ill. 33,8 milliárd … Folytatás
ápr. 8
7:39
Csöbör Katalin legnagyobb rajongói ezek a körmök lehettek (444.hu)
A drukk és az ikszelés is jól sikerült, a fideszes képviselőnő nyerte Miskolc első választókerületét.
ápr. 8
7:41
Szívós Márton jobban van (444.hu)
A válogatott vízilabdást hétvégén szállították kórházba kezdődő szívinfarktussal, meg is műtötték. Most facebookján üzent a sportoló, hogy szerda reggel már haza is mehet és két hét múlva már könnyített edzéseket újra becsaphat a vízbe.
ápr. 8
7:43
Rendet raknak Harkivban (444.hu)
A kelet-ukrán városban tegnap kikiáltották, hogy elszakadnak Ukrajnától. A megyei önkormányzatot elfoglaló szakadárokat belügyi alakulat kirakták az épületből és előállították őket
ápr. 8
8:12
Nem kér az Együtt-PM Fodorból (444.hu)
Bajnaiék pártjából csak négyen jutottak be az Országgyűlésbe, még egy ember kéne, hogy saját frakciójuk legyen. Szigetvári Viktor szerint: nem kötnek senkivel kompromisszumot, függetlenként ülnek majd a Parlamentben.
ápr. 8
8:14
Bezár a gödi Samsung gyár (444.hu)
A katódsugárcsőveket és a plazmatévékbe paneleket gyártócég jogutód nélkül szűnik meg, írja a HVG. A gyár által előállított termékre nem mutatkozott már nagy igény, ezért a bezárás. A cég egyelőre nem nyilatkozott, hogy mi lesz az ott dolgozók sorsa.
ápr. 8
8:45
Kövér: Az ellenfél gyenge volt, és elmulasztotta a megújulást (444.hu)
Az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádióban beszélt a választási sikerről. Szerinte a kormány nemcsak jó intézkedéseket hozott, hanem el is tudta magyarázni azokat az embereknek.
ápr. 8
9:18
A Harmadik Orbán-kormány tagjai – Találgatások Vol. 1 (444.hu)
Egyre izgalmasabb pletykák érkeznek, hogy ki milyen pozíciót foglal majd el a következő kormányban. A Népszabadság szerint már az is felmerült, hogy Lázár és Rogán helyett cserél.
ápr. 8
9:20
Az EP-választás ajánlóívein is folytatódhat az aláírásmásolás (444.hu)
Csak a törvénymódosítás segítene megakadályozni az aláírások másolását, de a törvény kétharmados és a parlament sem ülésezik.
ápr. 8
9:22
A teljes vonalon leállt a négyes metró (444.hu)
Pótlóbuszok járnak Budapest legfrissebb metróvonalának teljes hosszán. Az ok műszaki, de pontosan nem tudni mi. A buszok minden állomást érintenek, kivéve II. János Pál pápa teret. Update: újra vígan siklik a metró Kelenföld és a Keleti közt.  (BKK)
ápr. 8
9:24
Élettársa bement a konyhába, ezért meg akarta ölni (444.hu)
A tatabányai hajléktalanszállóról helyezték előzetesbe azt a 46 éves férfit, aki annyira feldühödött, hogy élettársa megjelent a szálló konyhájában, hogy husángot ragadott. 60 centi hosszút, 6 centi átmérőjűt. A férfi egy ott dolgozó nőt is inzultált, amiért élettársát beengedték a … Folytatás
ápr. 8
9:51
Nőtt az ipari termelés (444.hu)
8,1 azaz nyolc EGÉSZ egy százalékkal termelt többet az ipar mint elöző év februárjában. A növekedés 6,1 százalékos gyorsulást mutat, közölte a KSH. Határ a csillagos ég! (MTI)
ápr. 8
9:53
Kim Dzsong Un még a betegeket is meggyógyítja (444.hu)
Észak-Korea vezető diktátoráról újabb adag kép érkezett az ország saját Instagramján. Kórház, katonák, felhőtlen jókedv.
ápr. 8
9:55
Nem szeretnék gyerek lenni Tatabányán (444.hu)
Mert ott kézenfogva kísérik át a gyerekeket a rendőrök a zebrán, még akkor is, ha nem követtek el semmit. A police.hu jelentette büszkén, hogy egy körforgalom építése miatt az egyik kereszteződésben csak lámpa nélküli zebrán lehet átkelni, ezért reggelente két … Folytatás
ápr. 8
9:57
Könyvbe rejtett semtex robbantotta fel a prágai palesztin nagykövetet (444.hu)
Dzsamál Mohamed Dzsamál január elsején halt meg a cseh fővárosban. A rendőrség szerint a hetvenes évekből származó robbanóanyag akkor ölte meg a követet, mikor egy könyvet nyitott ki. Véletlenül. A követségen állítólag még egy hasonló olvasnivalót találtak. Az épületben 12 … Folytatás
ápr. 8
10:24
Négyen akarták megerőszakolni a tinilányt a házibuliban (Blikk)
Egy 17 éves lányt akart megerőszakolni négy fiatalember részegen egy kunszentmiklósi házibuliban. A 2013 októberében történt ügyben most emelt vádat az ügyészség.
ápr. 8
10:24
Európa a fostalicska mellé állt (444.hu)
Az uniós képviselők törvénybe iktatták a net semlegességét, pedig ez még az USA-ban sem sikerült, ahol az egészet kitalálták. Fostalicska necesse est!
ápr. 8
10:26
Megszűnik a Milla (444.hu)
A Facebook-csoportból politikai mozgalommá, és Bajnai szövetségévé váló egyesület bejelentette, hogy nincs tovább.
ápr. 8
10:28
Megjelent a Photoshop Lightroom ipadre (444.hu)
Állítólag fantasztikusan juzerfrendli felülettel és valós idejű szinkronizálással a többi Lightroomunkkal érkezik az Adobe legnépszerűbb programja. A képszerkesztőnek iOS7-re és minimum Ipad2-re van szüksége. CreativeCloud előfizetők ingyen tölthetik. (Engadget)
ápr. 8
10:30
Magyarország uniós jogot sértett az adatvédelmi biztos megbízatásának idő előtti megszüntetésével (444.hu)
Kedden ítélt így az Európai Unió luxembourgi bírósága. Magyarországon 2012. január 1-től az adatvédelmi biztos helyébe a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság lépett. Ekkor küldték el hivatalából Jóri Andrást, miközben rendes körülmények között 2008 szeptemberétől 2014 szeptemberéig lett volna adatvédelmi biztos. … Folytatás
ápr. 8
10:32
Magyarország a legjobb érv az EU elhagyására (444.hu)
Orbán Viktor szívesen nézi magát a brit konzervatívok szövetségesének, de most a brit konzervatív elit lapja, a Telegraph kötött belé.
ápr. 8
10:42
Bugyit villantott Britney Spears - fotó! (Blikk)
Britney Spears (32) amerikai énekesnő a koncerteken mindenkit elkápráztat fellépőruháival, ám ha személyes gardróbjáról van szó, nem épp divatikon.
ápr. 8
10:57
Schiffer felhívta Orbánt (444.hu)
De nem azért, hogy aláducolja az öt LMP-s képviselővel a billegő kétharmadot, csak gratulált a győzelméhez. Aztán Mesterházyt is felhívta, őt nem az eredménnyel provokálta, hanem a kampánymunkájukhoz gratulált. Schiffer szerint erre megkapta, hogy fideszbérenc, a másik oldalról pedig a … Folytatás
ápr. 8
10:59
Felborult egy autószállító tréler, lezárták a négyes utat (444.hu)
Kisújszállásnál történt az eset, hidegélelemmel készüljenek az arra járók. (MTI)
ápr. 8
11:00
Már mosolyog a megkínzott kisfiú (Blikk)
Houston, Texas - Sokkal jobban van Jordan Bleimeyer (5), miután kiszabadult mostohaanyja fogságából, aki egy szekrénybe zárva tartotta a gyereket, és enni is alig adott neki.
ápr. 8
11:01
Felfüggesztett börtön miatt nem közvetíthet a világbajnoskágról ifjabb Knézy (444.hu)
Felesége jelentette fel még 2008-ban, mert elmondása szerint úgy megverte őt a riporter, hogy az állkapcsa is eltört. 2011-ben emiatt Knézyt 10 hónapra elítélték, 3 évre felfüggesztve. Másodfokon felmentették. De az ügy visszakerült újra elsőfokra, ahol megint felfüggesztett börtönt kapott … Folytatás
ápr. 8
11:30
Megölte feleségét, majd önmagát is (444.hu)
Kántorjánosi lett a családi tragédia színhelye. Hétfő éjjel jelezte a mentőszolgálat a rendőrségnek, hogy a lakásban egy halott nőt találtak, és férjét sem tudták megmenteni. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomoz. (police.hu)
ápr. 8
11:32
A magyar ember élt demokratikus jogával, és szelfizett (444.hu)
#valasztas2014 Selfie, na nyomassuk azt az X-t :D #politika #magyarorszàg #politics #hungary #wtf #yolo #vote #hungarianvote #selfie #imagyar #elsoszavazo #timetovote #whowillwin
ápr. 8
11:34
Részegen erőszakoltak volna meg egy lányt a buliban (444.hu)
A házibulin egy tizenhét éves lányt akartak megerőszakolni Kunszentmiklóson, az fiúkra most 5 és 15 év közti börtönt kért az ügyészség.
ápr. 8
11:36
Mindenhonnan kiutálták Justin Biebert! (Blikk)
Miami - Justin Bieber amerikai énekesről az utóbbi egy évben többet halhattunk botrányos viselkedése, mint zenei karrierje miatt.
ápr. 8
11:36
Szeretném, ha négy dologra nagyon gyorsan válaszolna (444.hu)
támadta le Obersovszky Péter Rogán Antalt az Estében. A beszélgetés 9 és fél perces volt. Ön szerint: Obersovszky rákérdezett-e Rogánnál a vagyonnyilatkozatra?
ápr. 8
11:38
Összeomlott a magyar baloldal, és most gúzsba van kötve (444.hu)
Négy évig fúrták egymást, most kezdhetik elölről, a nulláról. Ez a baloldal csak kevés embert érdekel, felesleges a feltámasztásán fáradozni. Ha mertek volna egymás ellen indulni, most lehetne érdemben építkezni. Így viszont 2018-ra se látszik, hogyan lesz váltópártnyi erő balról. A DeDi szerint a magyar baloldal helyzete elég reménytelen.
ápr. 8
11:40
Megérkezett az első szelfi az Űrből (444.hu)
A jenki Steven R. Swanson készítette a Nemzetközi Űrállomáson. Hiánypótló. (Cink)
ápr. 8
11:42
Mintha mi sem történt volna (444.hu)
A Demokratikus Koalíció megkezdte az aláírásgyűjtést az európai parlamenti választásra, és vasárnap kampánynyitó nagygyűlést tart Budapesten – jelentette be a DK. A szónok Gyurcsány Ferenc lesz.
ápr. 8
12:03
Orbán első útja Varsóba vezethet (444.hu)
A hvg.hu esélylatolgatása szerint az régi-új magyar miniszterelnök első kormányfői látogatása során Donald Tusk-hoz, Lengyelországba mehet. A lap szerint régi barátoknak nevezik egymást és nincs is nagyon más potencionális helyszín.
ápr. 8
12:05
Lavrov: Kijev nem figyel kellően a kelet-ukrán régiókra (444.hu)
Az orosz külügyminiszter szerint a puccs által hatalomra került ukrán kormány semmilyen pozitív lépést nem tett az adott régiókban, és az ottélők érdekeik figyelmen kívűl maradnak. A térségben hétfőn oroszbarát tüntetők többek közt elfoglalták harkivi megyei adminisztráció épületét. Lavrov még … Folytatás
ápr. 8
12:07
Egymásnak estek az ukrán parlamentben (444.hu)
ápr. 8
12:09
Mik voltak a NAV legnagyobb fogásai? (444.hu)
Cégtemető, dohánycsempészek, 21 milliárdos fiktívszámla és kokainba áztatott gyerekruha.
ápr. 8
12:12
Videó: 11 napig bírta a 4-es metró (Blikk)
ápr. 8
12:30
Agyba-főbe verték egymást az ukrán képviselők - fotók! (Blikk)
Ismét nem bírták fékezni dühüket a képviselők az ukrán parlament ülésén, ahol ezúttal a Kommunista Párt vezetőjének felszólalása robbantott ki tömegbunyót.
ápr. 8
12:36
Vasárnap Gyurcsány újra a nép elé áll (444.hu)
Nem kell sokáig nélkülözni Bulinegyed Ferit. Vasárnap az Egyetem téren indul a DK EP-kampánya, amin természetesen felszólal Gyurcsány is. A Összefogás-Kormányváltók pártjai már külön indulnak az uniós voksoláson, már nem kell egymásra figyelni, ezért reméljük Feri újra visszatér a harcos-kiabálos … Folytatás
ápr. 8
12:38
Miért utálják a nők, ha a férfi pornót néz? (444.hu)
Kérdezi egy olvasó. A Tabuk Nélkül Csütörtök válaszol.
ápr. 8
12:40
Ma elengedte az XP felhasználók kezét a Microsoft (444.hu)
12 év után hagyja az útszélén az XP-t a cég, több frissítés már nem készül rá. Se driverileg, se biztonságilag. A legnépszerűbb operációs rendszertől ezzel a dallal köszönünk el:
ápr. 8
12:42
Világháborús bomba miatt ürítetenek a XI. kerületben (444.hu)
A Barackfa utcában talált aknagránát 150 méteres körzetéből kell elhagyni az otthonokat. A 82 milliméteres gránát szovjet gyártmány, mellette egy RPG-40-es kézigránát is volt. (MTI)
ápr. 8
13:06
Holtan találták az egész családot! (Blikk)
Laren - Holtan találtak lakásában egy milliárdos holland bankárt, aki mellett ott hevert felesége és lánya holtteste is, de nem tudni, mi történt.
ápr. 8
13:09
Lefeküdt lányával, mégsem kell börtönbe mennie (444.hu)
A 47 éves szentpétertúri O. Gyula 27 éves lányával, Anikóval feküdt le. Többször is. A lány terhes is lett és összesen két fiút és egy lányt szült az apjának. A zalai faluban régóta hallani a vérfertőzésről, de végül a lány … Folytatás
ápr. 8
13:11
Magyarországot elítélték, fizetni kell a kisegyházak kisemmizett lelkészeinek (444.hu)
Strasbourgban az európai bíróság megbüntette a magyar államot a rossz egyházügyi törvényért. A fizetés nélkül maradt lelkészeknek kártérítést kell adni. A 2011-es törvény nem biztosítja a vallásszabadságot, aminek betartására Magyarország nemzetközi kötelezettséget vállalt.
ápr. 8
13:13
Az erőművész fittyet hány a választási eredményekre (444.hu)
Popey Zsolti fogazatával mozdított és húzott el egy egész repülőgépet!
ápr. 8
13:15
Tüdőgyulladásban meghalt egy újszülött a szegedi gyerekklinikán (444.hu)
A miskolcihoz hasonló fertőzés van Szegeden, öt csecsemő megbetegedett, a gyermekklinika újszülött intenzív osztályát lezárták.
ápr. 8
13:17
Ha Kedd, akkor itt a Különleges Kedd Kívánság Kosár (444.hu)
Kívánjon bármit!

Keresés