Bizonyítékok lehetnek ugyan a háborús bűncselekményekre, de az ukrajnai bíróságok elfogulatlansága kérdéses, a Nemzetközi Büntetőbíróságnak pedig nincs joghatósága.
Budapest – Hujber Ferenc (40) szerint Sebestyén Balázst, (37) a Class FM műsorvezetőjét és társait, Vadon Janit és Rákóczi Ferit örökre el kellene tiltani a médiából.
A NATO főtitkára üdvözölte kedden, hogy az iraki parlament jóváhagyta a Haider al-Abádi miniszterelnök vezette új kormányt, amelynek megalakulása Anders Fogh Rasmussen szerint történelmi lehetőség az iraki népnek és politikai vezetőinek arra, hogy legyőzzék az országban uralkodó etnikai és vallási megosztottságot.
A Fidesz-KDNP, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM, a Jobbik, az LMP és a Magyar Liberális Párt állíthat kompenzációs listát a fővárosban az októberi önkormányzati választáson, vagyis ezek a jelölőszervezetek részesülhetnek a vesztes polgármesterjelöltjeikre leadott töredékszavazatokból képzett mandátumokból.
Elszabadultak az önkormányzati indulatok: felmentették az alpolgármestert. Aki azt mondta, hogy purhabot fújtak a lakásánál parkoló hivatali autója kipufogójába, máskor pedig felgyújtották a méhkaptárait.
A Fővárosi Választási Iroda a leadott ajánlásokat ellenőrizte: Magyar György ügyvéd a leadott 1250 ajánlóíven a szükséges ötezernél több érvényes ajánlást gyűjtött össze. Így ő az 5. Tarlós István (Fidesz-KDNP), Staudt Gábor (Jobbik), Falus Ferenc (Együtt-PM) és Csárdi Antal (LMP) után, … Folytatás
Budapest — Hetedszer startol el a Nemzeti Vágta. Szeptember 19–21. között, a megszokott helyszínen, azaz a Hősök terén állnak rajthoz a hazai települések legjobb lovasai az egyedülálló lovas ünnepen és történelmi fesztiválon.
Koós János énekes vehette át idén a Szenes Iván Életműdíjat, a Szenes Iván Művészeti Díjban Aradszky László részesült a dalszerző emlékére rendezett budapesti koncerten.
"Szabyest nem lázad eléggé." "Szabyest ostoba." "Aki Szabyestet hallgat az is ostoba." A Ki Mit Tube zsűrije találkozik a tinipoppal. A józanság hangja: TBG.
Az alapkőletételen, Szolnokon. (Nyugi, az időkapszula semmiképp sem a múltban fog előkerülni.) A China BBCA Group Corporation évi 60 ezer tonna citromsavat képes majd előállítani az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyiparnak.
A brit parlament szokásos heti vitamenetrendjét is felfüggesztve Skóciába utaznak a legnagyobb brit politikai pártok első számú vezetői, élükön a miniszterelnökkel, hogy a skót függetlenségpárti tábor drámai előretörése közepette személyesen kapcsolódjanak be a brit unió fenntartásáért folyó kampányba.
Húsz éves szabadságvesztésre ítélték a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet két magas rangú tagját, Mohamed el-Beltágit és Szafvat Hegázit kedden Kairóban.
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadójaként a kormány munkáját segíti szeptembertől – értesült a Magyar Hírlap.
Byron Bay - A mentőautóban lelte halálát egy ausztrál férfi, akit úszás közben az ausztrál város Clarkes Beach nevezetű strandjának partjától legfeljebb 20 méterre harapott meg egy fehér cápa.
A kelet-ukrajnai fegyverszünet lehetőséget nyújt a kutatási munkálatok felújítására a malajziai légitársaság repülőgép-katasztrófájának helyszínén - jelentette ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök-helyettes kedden Kijevben Hishamuddin Hussein malajziai védelmi miniszterrel találkozva.
Natalie Nougayrede, a Le Monde májusban lemondott korábbi főszerkesztője elhagyja a lapot és október 1-jétől a The Guardian című brit újság nemzetközi kérdésekkel foglalkozó munkatársa lesz.
A taggyűjtőoldal szerint ez az első nagyinterjú a Cinken. Aki bírja, olvassa el az egészet, én most csak ennyit idéznék Gazda Albert és Gyurcsány Ferenc, a Feristarter beszélgetéséből: Gazda Albert: Nem kellett volna lemondania 2006 őszén? Gyurcsány Ferenc: Nem. Gazda … Folytatás
London — Kitört a babaláz a briteknél! Az Egyesült Királyság minden alattvalója Vilmos herceg (32) és Katalin hercegné (32) második gyermekének érkezéséről beszél, jóllehet Katalin még csak a várandósság 8. hétben van.
Alexandria - Charles Severance (53) idén februárban ugyanazt a fegyvert használta egy emberöléshez, amely 11 évvel ezelőtt, illetve tavaly is halált okozott.