Akkor jó egy mese, ha felkelti a gyermek kíváncsiságát, szórakoztatja, tanulni lehet belőle, és a korának megfelelő a történet. Brit kutatások szerint a szülők 25 százaléka nem olvas meséket az öt év alatti gyermekeknek, mert úgy vélik, hogy ezek a történetek túl ijesztőek. Szegleti Gabriella klinikai szakpszichológus elárulja, hogy miért fontos a meseolvasás.
A csatorna levette műsoráról a török történelmi szappanoperát, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen című realitynek legyen helye. Elszabadultak az indulatok Facebookon.
Két hely is üresen maradt Sztankay István (†78) és Avar István (†83) tragikus halála után, így most egyszerre két színészt kellett kiválasztania a bizottságnak.
Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Hiszékeny Dezső (MSZP) országgyűlési képviselőt hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.
Párizs – Zlatan Ibrahimovictól (32) nagy dobást várt a Barcelona ellen Laurent Blanc (48), de a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának edzője nem számíthat a svéd klasszisra a Barcelona ellen.
Székesfehérvár — Páratlanul rajtolt az NB I-ben a Videoton labdarúgócsapata, ráadásul a kilenc mérkőzésből kilencet nyerő székesfehérvári együttesnek a kontinensen sincs párja.
Ezt a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya jelentette. A színházban a nemzet színésze címet viselő tíz művész döntött arról, hogy a szeptember 12-én elhunyt Sztankay István és a szeptember 13-án elhunyt Avar István helyére a két színészt veszik fel a testületbe. A cím … Folytatás
Az MSZP országos etikai bizottságának (:D) elnöke erről a párt székháza előtt beszélt az ATV újságírójának. Ott most délután zajlik a párt fővárosi és országos elnökségének ülése, amin megvitatják, mit kezdjenek a baloldal új közös jelöltjével, Bokros Lajossal. Bárándy szerint … Folytatás
Mosonmagyaróvár — Ez nem jött össze! Egy motorcsónakot akart kivontatni a Mosoni-Dunából X5-ös BMW-jével egy férfi, terve azonban annyira félresikerült, hogy a luxusterepjáró elsüllyedt a folyóban.
Magyarország – Ismerjük el, mai társadalmunkban nem néznek normálisként azokra az emberekre, akik nem szexelnek. Ha be is vallod a barátaidnak, hogy egy ideje már senkivel nem gyűrted össze a lepedőt, valószínűleg szánakozó tekintetekre számíthatsz és persze egy-két jó tanácsra, hogyan szerezz magadnak partnert. És azt is mindig hozzáteszik, hogy ne aggódj, hamarosan biztosan véget érnek az…
Spanyol kutatók 33 jelentősebb meteor becsapódást elemeztek, és azt találták, hogy nem teljesen véletlenszerűen dől el, hogy hol és mikor történnek ezek az események. Valószínűleg a Naprendszer bolygóinak gravitációs mezeje, főleg a Jupiteré befolyásolhat. Az látszik, hogy szeptemberben például gyakoriak … Folytatás
Kofu — A gyorsak szinte biztos meghaltak, a japán vulkán kitörését azok úszták meg szombaton, akik lassabban tudtak felkapaszkodni a több mint 3000 méter magas csúcsra.
Los Angeles — Minden idők legnagyobb szemfényvesztését könyvelhetné el a legendás komikus, Andy Kaufman (†35), ha barátja és szerzőtársa igazat ír róla most megjelenő könyvében.
London — Egy magánklinikán halad immár jó úton a gyógyulás felé az a kisfiú, akit szülei a nyáron kiloptak egy angliai kórházból, mert nem értettek egyet a brit orvosok által előírt gyógymóddal.
Kuntal Patel az internetről rendelt mérget bitcoinért, miután a Breaking Bad című sorozatban látta, hogy az fájdalommentes halált okoz. Egy magát Heisenbergnek nevező árustól vásárolt a sötét weben, a mérget pedig egy gyertyába öntve szállították házhoz neki Londonba. A vád szerint … Folytatás
A hetekben ünnepelte születésnapját Wolf Kati (40), aki amióta hazatért Hongkongból, folyamatosan koncertezik. Az énekesnő teljes mértékben elégedett az elmúlt negyven esztendővel, sőt úgy érzi, ha a következő négy évtized is így telne, minden a lehető legnagyobb rendben lenne.
Budapest — Valósággal szitává lőtték hétfő reggel Budapesten azt a Volvót, amelyik néhány perccel korábban még egy fehér furgont üldözött a XVII. kerületi Pesti úton.
Budapest — Vége Falus Ferenc (64) hónapok óta tartó kálváriájának. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje hétfőn bejelentette, hogy visszalép Bokros Lajos (60) részére, aki a Modern Magyarországért (MoMa) színeiben indul.
A Verge-ön van egy hosszabb poszt, amiben egyik szerzőjük részletesen leírja, hogy csúszott rá a Dota2 nevű online játékra, amivel összesen 1400 órát játszott. És hogy ennek milyen hatása volt például a magánéletére. A Dota2 a világ egyik legnépszerűbb játéka, … Folytatás
Az MSZP országos elnökségében a többségi álláspont az, hogy a párt ne támogassa Bokros Lajos főpolgármester-jelöltségét - ezt írja a hvg. Ez persze Bokros Lajos esélyeit nem befolyásolja drámaian, mert 2014 őszén az MSZP országos elnökség többségi álláspontjának szinte semmilyen … Folytatás
Pécs — Speciális, idehaza pedig gyakorlatilag mindeddig ismeretlen beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának orvosai egy kismamánál, aki ikreket várt. A két baba, Sámson és Zoárd azóta megszületett, a kórház viszont csak most számolt be a bravúrról.
Na, az MSZP-sem, ők sem. Nem mintha ez bármit befolyásolna, de jó tudni azért. Remélem, hogy most egy hosszú jelöltkeresés kezdődik, az tökre hiányzik még ebből az ellenzéki kampányból.
Budapest — Baukó Évát (31) luxusnyaralásra viszi a párja! Míg a Celeb vagyok, ments ki innen! első turnusa szerdán a dzsungelbe indul, addig az exvillalakó egy 5+1 csillagos szállodába repül, hogy élvezze luxust és a kényelmet.
A szép ellenkezője a gyönyörű. Ez is kiderül a kilencedikesek új matekkönyvéből. Egy székesfehérvári tanár vette egy piros filcet, és kijavította az első fejezet hibáit.