Kemény összecsapások alakultak ki a skóciai Glasgowban, amikor a függetlenség-pártiak és a gyarmatpártiak a szavazás eredményének kihirdetését követően a nyílt utcán mentek egymásnak.
New Orleans - Kísértetek lakta házban lakott Nicolas Cage (50), ahol annak idején horrorfilmjéhez a forgató könyvet is meg akarta írni. Nem sokáig bírta, így a könyvvel sem nagyon haladt, nem is készült el soha.
Los Angeles - A csúcsformában, és a Herkules rendezőjével, Bred Ratnerrel jár Mariah Carey (45), aki nemrég jelentette be: szakított férjével, Nick Cannonnal.
A három héttel ezelőtt történt celebek, énekesek és színészek ellen elkövetett hackertámadás után most újabb hírességek - például Kim Kardashian, Rihanna, Avril Lavigne és Jessica Alba - meztelen képei kerültek közszemlére.
Összecsaptak a Corinthians szurkolók egymással csapatuk Sao Paulo elleni mérkőzésén vasárnap, a brazil bajnokság 23. fordulójában, mert nézeteltérésük támadt egymással, a balhét csak a rendőrség határozott közbelépése tudta megakadályozni.
Morpeth, Northumberland - Hálából jótékonysági célokra fordította teljes vagyonát Brian Burnie (70), miután felesége felgyógyult halálos betegségéből - az asszony azonban nem akart így élni mellette, és elhagyta.
London – A kutya is Lewis Hamilton (29) győzelmében bízott. A Mercedes Forma-1-es autóversenyzője vasárnap megnyerte a Szingapúr Nagydíjat és átvette a világbajnoki pontversenyben is a vezetést. Hamilton sikerének kedvese, Nicole Scherzinger (36) is nagyon örült.
Szingapúr — Peter Bonnington (38), a Forma–1-es világbajnoki címért küzdő Lewis Hamilton (29) szeme és füle a futamokon. A taktikai hadvezére vagy erősebb megfogalmazás szerint a kéme.
Szabályosan a levegőbe akart röpíteni egy XVII. kerületi áruházat egy budapesti férfi, akinek bár az autója kigyulladt, a remélt robbanás azonban nem következett be.
Szingapúr - Fernando Alonso (33) közölte távozási szándékát a Ferrari vezetőivel, ezt írja az olasz Gazzetta dello Sport. A lap szerint a Forma-1 kétszeres világbajnoka vasárnap közölte az istállóval, hogy az idény végén elhagyja a csapatot, mivel az istálló nem tud versenyképes autót biztosítani a számára.
Debrecen — Tovább szenved a DVSC-TEVA a labdarúgó-NB I-ben. A bajnoki címvédő a 8. fordulóban hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Kecskeméttel. A gyengélkedés következtében már 15 pontos hátrányban van a nagy rivális, listavezető Videotonnal szemben.
Budapest — Egyik felelőtlen szurkolója miatt zárhatják be az Újpest labdarúgóstadionját. Nem múlt el botrány nélkül a 2-1-es hazai sikerrel végződő Ferencváros elleni élvonalbeli bajnoki.
Kecskemét — Lehallgatja a rendőrség az izsáki rendőrőrsön tavaly áprilisban agyonvert Bara József (†47) testvérét – állítja az érintett, Bara Csaba (44).
Mi lett veled, Sir Beatle? – twittelik twittjeikben a Twitter twitterezői. A brit muzsikus hátborzongató videón szólít fel furcsán kántálva mindenkit arra, hogy öntse le Falus Ferencet jéggel heti egyszer csak zöldséget egyen. A nézők kiborultak. Hát nem született meg az … Folytatás
Az Apple hétfőn büszke közleményben tudatta, hogy több mint tízmillió iPhone 6-os ment el az első hétvégén. Ez a cég minden korábbi indítási statisztikáit leverte. Tim Cook cégvezér szerint a számok minden várakozásukat felülmúlták, és nem is lehetnének boldogabbak. (Mashable)
Budapest - Több mint 100 vendéget hív színpadra az Animal Cannibals a PeCsába az október 22-ei szuperkoncertre, ahol nemcsak 25 éves létezésüket ünneplik, hanem új lemezüket is kiadják.
Budapest - Távozik a Barátok köztből Bozsek Márk (26). A sorozat Fekete Szabolcsát kedden este láthatják utoljára a nézők, ahogy arról ugyanis a Blikk korábban beszámolt, Márk más vizekre evez.
Csömör nagyközség önkormányzata példátlan magyarellenes intézkedésre vetemedett: minden 14 és 29 év közötti helyi lakosnak alanyi jogon biztosít 40 000 forint támogatás idegennyelv-tanulásra (államilag akkreditált nyelviskolában). A támogatás nem függ sem anyagi helyzettől, sem iskolázottságtól. Csak csömöriségtől.
A modellből a francia újhullám egyik legfontosabb színésznőjévé váló Karina eredetileg Hanne Karin Bayer néven született meg Dániában 1940-ben ezen a napon. Ha valakinek kimaradtak volna olyan klasszikusok, mint a Bolond Pierrot vagy az Alphaville, itt egy remek alkalom pótolni.
Budapest — Nem mindennapi színészi kihívással szembesült Molnár Piroska (68) a Szabadesés című új magyar film téli forgatásán, ahol a szerepe szerint leveti magát egy hétemeletes házról.
Budapest - Májusban kellett volna megjelennie, de az időpont folyamatosan tolódott, most viszont biztosnak tűnik, hogy legkésőbb november elején napvilágot lát ByeAlex (30) első regénye, az Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon.