Durván bulizott egy 18 éves brit lány a születésnapján. A spanyolországi féktelen partin, ahol 15 férfival mulatozott, botrányos felvételek is készültek. Jelenleg nyomoznak az ügyben.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet a korábban véltnél jóval több iraki katonát végzett ki júniusban: 190 helyett 770-et - tárta fel szerdán a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi megfigyelő szervezet.
Tiszteletreméltó, ha egy újságíró történelmi-politikai témákkal is foglalkozik, de az irodalmi eszközök akár a legjobb szándék ellenére is elferdíthetik a valóságot - írja Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára.
66 magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idén a parlamentben a Magyar Termék Nagydíjat. Egyetlen, de sokatmondó díjazottat emelnék ki: „Magyar Suzuki Zrt. – SX4 S-CROSS 1.6 l 5 ajtós személygépkocsi, allgrip”
A Ferrari gyengélkedése óta a McLarennel és a Red Bullal is összehozták már Fernando Alonsót. A világbajnok pilóta azonban – egyelőre – váltig hangoztatja: nagy tervei vannak az olasz istállóval.
Megkezdődött az iskola! Szívesen csomagolnak a szülők müzliszeletet, gondolván, hogy egészségesebb, mint a csokoládé, ugyanakkor mégis desszert a gyermeknek. De vajon mennyit ehetünk belőle, és miért?
Gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból azt a brit férfit, akit hazaszállítottak Nagy-Britanniába, mert a nyugat-afrikai Sierra Leonéban megbetegedett az Ebola-vírustól.
A hagyaték legértékesebb részei kétségtelenül a zenemű-kéziratok, emellett hangfelvételeket, recenziókat, elemzéseket, leveleket, plakátokat, meghívókat, kitüntetéseket, fotókat tartalmaz.
Az amerikai családok többségében nem áldoznak annyi pénzt a szülők a gyermekeikre, mint amennyit Britney költ az ölebjeire. Egy esztendő leforgása alatt egy középkategóriás autó árát költötte két kis csaholó kedvencére.
Monza — Fernando Alonso (33) megegyezett a Ferrarival a hosszabbításról? Olasz lapértesülések szerint a spanyol Forma–1-es pilóta azért tett újra „hűségesküt” a maranellói csapat mellett, mert 2016-ig szóló szerződését napokon belül újabb három évvel megtoldja.
Moszkva — Elveszik a 2018-as labdarúgóvébé rendezési jogát az oroszoktól? Lehet, hogy nem lesz októberben Forma–1-es futam Szocsiban? Mind több politikus veti fel: Oroszországot akár ilyen szankciókkal is büntetni kellene az ukrán válságban játszott szerepe miatt.
Politikai menedékkérelmet nyújtott be szerdán Bulgáriában Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legkeményebb bírálója, Nyikolaj Kobjakov - közölte a férfi ügyvédje az AFP francia hírügynökséggel.
Abe Sindzó japán miniszterelnök nem árulta el, hogy a korábbi terveknek megfelelően folytatódik-e a forgalmi adó emelése Japánban 2015-ben. Csak annyit mondott, hogy a gazdasági helyzet "átfogó" elemzése után hozza meg döntését.
Kudarcnak nevezte a Foglald el a központot! hongkongi engedetlenségi mozgalom egyik alapítója eddigi tevékenységüket, és úgy vélte, a pénzügyi negyedet elfoglaló és megbénító tervük támogatottsága fogyóban van - erről a helyi South China Morning Post című lap számolt be.
Tegnap 18:30 körül Jászfényszaru egyik földútján egy korábban kiásott, kb. két méter széles gödörben játszó négy éves kislányra és hat éves kisfiúra ráomlott a nedves, átázott homokos fal. Kihúzták őket, de a kisfiú belehalt a sérüléseibe. (police.hu)
"Közép-Európa példája azt bizonyítja, hogy Európa csak akkor lehet újra versenyképes, ha visszaadja a munka becsületét" - mondta Szijjártó Péter Lengyelországban, a krynicai Gazdasági Fórumon szerdán.
Kartellezés miatt 138 millió euró bírságot szabott ki az Európai Bizottság chipkártyák gyártóira - jelentette be szerdán Joaquín Almunia versenyjogi biztos.
Bemutatta a "megszállt palesztin területek" gazdasági helyzetéről készült 2013-as jelentését az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) szerdán Kairóban; a riport szerint az izraeli politika "megfojtja" a palesztin gazdaságot.
Történelmi emlékhellyé avatták szerdán az Eötvös József Collegiumot, amelyet 1895-ben alapítottak Budapesten a francia École Normale Supérieure mintájára.
Az iráni külügyminiszter-helyettes cáfolta a Szudánban működő iráni kulturális központok bezárásáról szóló híreket - közölte szerdán a FARS teheráni hírügynökség.
Az európai unióból származó élelmiszerek oroszországi importtilalmára válaszul 60-ról 90 millió euróra növeli az Európai Bizottság az agrártermékek promóciójára fordítható összeget - közölte Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági ügyekért felelős tagja.
Csehország fenntartásokat fog fűzni az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók tervezett szigorításához, mivel Prága szerint az újabb büntetőintézkedések érzékenyen érintenék a cseh ipart - közölte szerdán Bohuslav Sobotka kormányfő és Jan Mladek kereskedelmi miniszter.
Az énekesnő férje nincs megelégedve neje külsejével és ezt nem csak a nő szemébe mondja, de az egész világnak elárulta. A férfi szerint felesége öreg és kövér.
Lángol a magyar T–72-esekről szóló vita Budapest és Moszkva között. Ezúttal Vjacseszlav Nyikonov kormánypárti képviselő vádolta meg hazánkat, hogy tankokat adott át Ukrajnának. A HM cáfol.