Hatezer nőt tett magáévá a saját nyilvántartása szerint az olasz riviérán Mauricio Zanfanti. A ma 59 éves férfi, aki Casanova óta minden bizonnyal a legnagyobb olasz csábító, a Zanza, azaz a Szúnyog becenévre hallgat. Mert olyan volt, mint a vérszívó: szúrt, aztán eltűnt.
Az új szervezet a központi költségvetési szervek, valamint a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek reklám-, PR- és kommunikációs feladatait látja majd el.
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált, amely a jubileum alkalmával három zenei színpaddal, gasztronómiai ínyencségekkel és a Nemzeti Agrárkamara gazdapiacával várja a vendégeket a hétvégén.
Budapest Ellopták Orosz Barbara (34) telefonját! A csinos műsorvezető teljesen kiakadt, ugyanis meglovasították mobilját, ami nem is csoda, hiszen a telefon értékén túl számos fontos adatot tárolt benne. Ráadául attól is félt, hogy a magán célra készített fotói nyilvánosságra kerülnek.
Varsó – Az utolsó szám előtt még az élen állt, végül „csak" a hatodik helyen végzett Kovács Sarolta (23) a nők hagyományos versenyében a varsói öttusa-világbajnokságon.
A marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kisebbségvédelmi szemináriumának résztvevői azt kérték a román kormánytól, hogy ellenőrizze hatékonyabban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását.
Miután az európai agrártermékek egy részére kivetett orosz importtilalom okozta hatások nem mezőgazdasági forrásból fakadnak, megfontolandó, hogy az Európai Unió az agrárpénzeken kívüli forrásokat is mozgósítson a hatások mérséklése érdekében.
Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentette be kétnapos válságülése után. A gyilkos vírus eddigi legsúlyosabb elszabadulásának egyelőre nem látni a végét, ráadásul a terjedéssel egyenesen arányosan nő az esélye annak, hogy a járvány kiszabadul Afrikából. A vírusról magáról itt írtunk … Folytatás
Az Egyesült Államok NATO-beli kulcsfontosságú szövetségesei készek rá, hogy Irakban legyőzzék az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök az észak-atlanti szövetség walesi csúcstalálkozója után pénteken megtartott sajtóértekezletén.
A legjelentősebb szerb feltalálónak szentelt bronz emlékmű alapjait még 2006 novemberében, a világhírű tudós születésének 150. évfordulójára fektették le.
Newport — Ezt egy kicsit benézte, Hollande! A világ egyik legjobb vadászrepülő-kötelékében gyönyörködhettek a tegnap véget ért NATO-csúcs résztvevői, ám úgy tűnik, Francois Hollande francia elnök némi fáziskésésben volt.
A megállapodás értelmében a két fél kölcsönösen segíti egymást, a Wanhua-BorsodChem további új munkahelyeket hoz létre, a város pedig kiszámítható gazdaságpolitikával segíti a vegyipari óriásvállalatot.
A Minszkben aláírt fegyverszüneti jegyzőkönyvnek nincs közvetlen hatása az embargóra - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken az MTI-nek telefonon Brüsszelből, ahol részt vett az uniós országok agrárminisztereinek tanácsülésén.
Eddig csak sejteni lehetett, de most a Pentagon megerősítette, hogy tényleg az al-Kaida-szövetséges al-Shabaab terroristacsoport vezetője, Ahmed Abdi Godane halt meg, amikor drónokról kilőtt rakétákkal felrobbantották az autóját a hét közepén. A szervezetet 2008 óta tartják nyilván, mint terrorcsoportot, legismertebb támadásukban … Folytatás
Lemorzsolták nap eleji veszteségeiket és növekedésre váltottak a vezető New York-i tőzsdeindexek péntek délután. Az S&P 500-as mutató értéke ismét 2000 pont fölé emelkedett.
Zátonyra futottak Alexander Pereirának, a Scala új művészeti igazgatójának tárgyalásai Roberto Alagnával arról, hogy az olasz-francia sztártenor hosszú évek után visszatér a milánói operaház színpadára.
A pénteken véget ért walesi NATO-csúcs a szervezet leköszönő főtitkára, Anders Fogh Rasmussen szerint az atlanti szövetség történetének egyik legfontosabb találkozója volt. Az ukrán válság, az Iszlám Állam radikális iszlamista fegyveres csoport elleni fellépés, illetve a katonai szövetség jövője körül forgó csúcson az alábbi döntések születtek.