A Fidesz frakcióvezetője közölte: az elszámolás az autóhitelekre, forintban felvett hitelekre is vonatkozik majd, és a frakció várhatóan azt támogatja, hogy a visszajáró összeggel a tartozásokat csökkentsék.
Budapest — Ördög Nóra (32) is részt vett a TV2 őszi sajtótájékoztatóján, ahol többek között őt is bemutatták a sajtónak, mint a csatorna legújabb sztárját. Az RTL Klub egykori arca bomba formában érkezett az eseményre, noha egy hónappal ezelőtt született meg második gyermeke, Vencel.
Nagy elismerésben részesült a köztévé műsorvezetője, Borbás Marcsi (46) műsora, a Gasztroangyal. A sorozatnak a napokban ítélték oda a Magyar Termék Nagydíját, ami a csapat számára meglepettséget, de örömöt is jelentett, hiszen most először szerepelt televíziós sorozat a díjazottak között.
Alacsony tarifái miatt egymásnak ajánlgatták a szépülni vágyók a kelet-németországi Halle városában praktizáló plasztikai sebészt. Az olcsó húsnak híg a leve bölcsesség azonban itt is beigazolódott.
Budapest — Valószínűleg nem tudja megkezdeni az idei évadot a Bárka Színház – legalábbis ezt nyilatkozta az intézmény igazgatója, Seress Zoltán, aki az MTI-nek azt is elmondta, pénzügyi helyzetük súlyos, miután a teátrum eddigi fenntartója, a Józsefvárosi Önkormányzat augusztus 27-én napirendre sem vette a Bárka ügyét.
Az ORFK Dunakeszi Oktatási Központja gazdát keres azoknak a rendőrkutyáknak, akik a szolgálat után most nyugdíjba vonulnak. Az átlagosan 7-8 éves kutyák (rendőrül: négylábúak) „őrzés-védelemre, barátnak, társnak kiválóan alkalmasak”. Jelképes összegért megvehetők, itt van erről információ.
Komlót az egyik legélhetetlenebb városnak tartják, de a Mecsekben lakni azért mégsem lehet olyan rossz. Most itt a lehetőség, alig több, mint másfélmillióért már költözhet is!
Művészek oda-vissza küldték egymásnak a könyv oldalait, majd a könyvet kinyomtatták üresen, a sztorit lábjegyzetekben csak a történetbe éppen odaillő Google-reklámokkal elmesélve. Így is szépen összeáll.
Új szintre emelte a plasztika-függőséget egy francia asszony. A nőnek nem elég, hogy Barbie-t csináltasson magából, az ő álma, hogy életre kelt szexjáték legyen.
Budapest — Kopottas hangulat, a régmúltat idéző, többnyire üresen álló standok. A Rákóczi téri piac a Blikk tesztjének mai helyszíne. Hat fővárosi piacot teszteltünk, amelyeket hat szempont alapján maximum 30 pontra értékeltünk.
Az újvidéki Bölcsészettudományi Karon idén 50 vajdasági magyar egyetemista járhat majd szerb nyelvtanfolyamra, hogy pótolja hiányos nyelvtudását, és mielőbb felzárkózhasson a szerb anyanyelvű diákokhoz.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a nemzeti italboltok létrehozása miatt a Fidesz holdudvara mellett az illegális szeszcsempészek "dörzsölhetik a tenyerüket".
Szakértők szerint az újabb mélységi rekordra leszállított irányadó kamat nem vezet a fogyasztás élénküléséhez, nehéz helyzetbe hozza a megtakarítással rendelkezőket.
A baloldal több mint harmada antiszemita - erről beszélt Suchman Tamás egy interjúban. A volt szocialista miniszter szerint azt sem nézik jó szemmel az MSZP-ben, hogy ő kiáll a zsidóság mellett.
Szlovákia enyhítené az Európai Bizottság által kilátásba helyezett újabb szankciókat Oroszország ellen - mondta csütörtökön Robert Fico szlovák kormányfő.
Az 1970-es és 1980-as évekbeli kommunista "normalizáció" idején épült hatalmas és ízléstelen bevásárlóközpont lerombolását fontolgatják azok a cseh városok, amelyek történelmi főtereit igencsak elcsúfítják ezek az otromba épületek
Felcsút — Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Spanyolország korosztályos együttesétől a Pancho Arénában Európa-bajnoki selejtezőn.
Az Egészségügyi Világszervezet mintegy 200 szakembert hívott meg, hogy véleményt cseréljenek a nyugat-afrikai Ebola-járvány feltartóztatására bevethető leghatékonyabb gyógymódokról.
A vádirat szerint Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció volt tagja tavaly ősszel, a bajai időközi önkormányzati választások idején hamis bizonyítékot készített az MSZP részére.