A színház munkatársai "Mondj nemet a koldulásra!" feliratú táblákkal a nyakukban vonultak a város új főterére, ahol a helyzetüket bemutató előadást rögtönöztek.
A kormány felszólítása ellenére teljesen megszakadtak a tárgyalások az Air France vezetősége és a sztrájkoló pilóták között, akik kedden először utcai tüntetést is szerveztek.
Több mint százezer embert mentett meg eddig a kilakoltatástól a Nemzeti Eszközkezelő azzal, hogy megvásárolta a becsődölt jelzáloghitelesek otthonát a bankoktól.
Három ügyben is kártérítést ítélt meg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kedden az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 tagjainak.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden egy New York-i bíróság az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szóvivőjét, Oszama bin-Laden egyik vejét amerikaiak meggyilkolására szőtt összeesküvés miatt.
Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! címmel idén is egész napos műsorfolyammal várja szombaton az érdeklődőket a közmédia Szent Mihály napja alkalmából.
A folyadék a palesztin gyerekek vérét jelképezte volna. Most fellebbezne a kitiltás ellen, ugyanis azt szeretné, ha nem csak 2015 márciusáig, de örökre kitiltanák a „gyáva szolgákkal teli épületből.”
Oroszország 2020-ig több mint 80 új hadihajóval bővíti Fekete-tengeri Flottáját, és egy második haditengerészeti támaszpontot hoz létre számára Novorosszijszk mellett.
Néhány órára farmeros, tornacipős húszévesnek érezheti magát Déványi Tibor (67) egy új megbízatása miatt, amelynek folytatása is lehet. A retró-DJ legfőbb vágya teljesült, amikor felkérték egy színházi fellépésre, ugyanis mindig ilyen feladatról álmodott. Igaz, hogy a Rádiókabaré felvételén lép közönség elé jövő kedden a Thália Színházban, de hosszú évtizedek óta most először kapott színészi…
Washington "meg fogja tenni, amit meg kell" a terroristák elpusztításáért - jelentette ki Barack Obama az elnöki gép fedélzetén néhány órával azután, hogy megkezdték az Iszlám Állam állásai elleni légicsapásokat Szíria területén.
Két rögtönzött emlékmű áll azon a helyen, ahol augusztus elején egy rendőrtiszt tisztázatlan körülmények között lelőtte Michael Brownt, a 18 éves, fegyvertelen, fekete tinédzsert. Ezek közül az egyiket kedd reggelre tűz pusztította el. A Guardian azt írja, hogy a helyiek … Folytatás
Az orrán keresztül agyba szúrta magát evőpálcikával egy kínai kisgyerek. A kisfiú egy felnőttek számára készített evőpálcikával játszott, mikor megtörtént a baj: belefúrta az orrába, és egészen az agyáig felszúródott.
Az LMP-nek fontos, hogy minden település vegye kezébe a sorsát, és az uniós forrásokat érdemi fejlesztésekre fordítsa - mondta Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője, egyben helyi önkormányzati képviselőjelöltje kedden Szolnokon, sajtótájékoztatón.
Az önkormányzati bérlakásépítést, a munkahelyteremtést és a közösségi összefogást nevezték a hajléktalankérdés lehetséges megoldásainak ellenzéki politikusok egy keddi budapesti konferencián.
Bár a 65 éves nagymama nem úgy néz ki, mint aki kannabiszt nevel a kertjében, de a látszat csal. Mentségére szóljon, hogy fogalma sem volt, milyen zöldet növeszt.