Tovább dagad az év celebbotránya, miután a hét végén ismét hírességek privát fotói lepték el az internetet. A nyomozók tehetetlenek, a hackerek pedig folytatni akarják a lopott képek kiszivárogtatását.
Elkészült a rangos The Economist gazdasági lap 2014-es toplistája a világ 140 legélhetőbb városáról. Az első öt helyen három kanadai metropolisz is szerepel. Budapest nem panaszkodhat.
A francia külügyminisztérium szerint hiteles a videofelvétel arról a francia turistáról, akit Algériában ejtettek túszul vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek.
Az MSZP volt elnökhelyettesét hétfőn ismét kihallgatták gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészségen, de továbbra sem tett vallomást - írta a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felfüggesztette az Ökotárs és a Demnet adószámát, így a Norvég Alap pályázatait kezelő konzorcium tagjai közül már csak az Autonómia Alapítványnak van érvényes adószáma - írta a Népszabadság kedden.
A Kárpátok Alapítvány után az Ökotárs és a Demnet is így járt. A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő konzorcium tagjai közül már csak az Autonómia Alapítvány rendelkezik érvényes adószámmal. Igaz, valószínűleg ők sem sokáig, mert a Kehi mind a … Folytatás
Szenvedélyes szeretkezések, megcsalások, féltékenykedés… Minden, ami férfi-nő kapcsolatban megtörténhet, Kökényessy Ági és Almási Sándor között meg is történik a színpadon, miközben Constanze és Mozart bőrébe bújnak egy erotikától túlfűtött darabban, a Meztelen éj… Mozart címűben, az Újszínházban.
Rekord alacsony volt az államháztartás központi alrendszerének augusztusi hiánya. Elemzők az adatot kellemes meglepetésnek mondják, de a gazdasági miniszter szerint nincs min csodálkozni.
Budapest – Újra végrendeletet írt Medveczky Ilona. A revükirálynő vagyonára sokan pályáznak, örökös híján pedig amennyiben Medveczky nem rendelekzik, illetéktelen kezekbe is kerülhet a budai villa.
München – Josep Guardiola (43), a Bayern München futballcsapatának vezetőedzője szerint a legmagasabb szinten szereplő klubok játékosai olyan terhelésnek vannak kitéve, ami gyakorlatilag kinyírja őket.
Budapest – Az autójában csövezett Vastag Csaba. Az X-Faktor egykori énekese a Borsnak vallotta be, bizony volt idő amikor annyi pénze nem volt, hogy lakásra teljen, így az utca helyett az autójában húzta meg magát.
Képzelje el, mit tennének ma Magyarország leggazdagabbjai, ha olyan házat építtethetnének maguknak, amilyet akarnak. A maga idejében ilyen volt a Schossberger-család turai kastélya, ami aztán 130 éves története alatt mindent átélt, ami Magyarországgal történt.
Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait.
Számolhatjátok a forgalmat, gondozhatjátok a katonasírokat, ültethettek fákat. De persze lehettek ennél kreatívabbak is! Fontos, hogy segítsetek, önkénteskedjetek!
A testvérek, különösen a lánytestvérek kapcsolatába senki nem lát bele igazán, csak aki benne él. Íme néhány tévhit róluk, amivel talán mindent jobban meg fogsz érteni majd ezután.
A jobbikos Kovács Béla és felesége, Szvetlana Isztohin olyan tényeket titkoltak és hallgattak el, amelyek alapján az egyik összekötő kapocs kapcsolatukban az orosz titkosszolgálat, írja az Index.
Egyesíti a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyét a Fővárosi Törvényszék - mondta a bíró a médiavállalkozó megölésével vádolt Jozef. R. és társa büntetőperének keddi tárgyalásán a törvényszéken.
A fizetési mérleg többlete 809 millió euró volt az idei második negyedévben, kisebb, mint az egy évvel korábbi 824 millió és a tavalyi negyedik negyedévi 917 millió euró - jelentette a Magyar Nemzeti Bank.
A szakemberek szerint leginkább fiatalok és a nők vannak kitéve a szezonális hangulati zavaroknak, de segíthet a fényterápia, s az is, ha minél több időt töltünk a szabadban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,84 pontos emelkedéssel, 18 528,61 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött.