Nem mindennapi pillanatot kapott el a Bors fotósa a múlt héten a Parlamentben. Orbán Viktor miniszterelnök a fogát piszkálgatta, miközben Kövér László bevezetőjét hallgatta.
Az EMNP elnöke szerint az erdélyi magyar politikában ma két irányzat van: az egyik a bukaresti hatalomba épülve érvényesítené a magyar érdekeket, a másik Erdélyben.
Los Angeles - Csak Robin Williams (†63) halála után jött rá legjobb barátja, Billy Connolly (71), a világsztár el akart tőle búcsúzni legutolsó telefonbeszélgetésük alkalmával.
Kemény összecsapások alakultak ki a skóciai Glasgowban, amikor a függetlenség-pártiak és a gyarmatpártiak a szavazás eredményének kihirdetését követően a nyílt utcán mentek egymásnak.
Jó formában van az Operett művésze, aki sztár a konyhában is és ezt meg is mutatta a Színházak Éjszakáján. A színészt nemrég operálták, de már jól van.
A kisgyermekeknek kötelezően beadott oltások nem csak előnyt, kockázatot is jelentenek. Az oltások megválasztását és időpontját egyénre kellene szabni – vélekedik a Kötelező helyett választható nevű mozgalom. Hétvégén orvosok és szülők részvételével tartottak konferenciát.
Szenzációként dobta be a goal.com futballportál, hogy Cristiano Ronaldo csak addig marad Madridban, amíg megdönti a klub gólrekordját. Szombati triplájával már csak 63 találatra van Raúltól.
A cél, hogy a rendszer ne a végtagok amputálására, hanem megmentésére ösztönözze az orvosokat - hangsúlyozta az M1 reggeli műsorában Volner János frakcióvezető-helyettes.
Így ugyanis a most még "szabadidős tevékenység" a sporttörvény hatálya alá tartozna, és tiltani lehetne például a gyermekek számára szervezett küzdelmeket is.
Lezárult Vas megyében a Natur Kulinárium elnevezésű osztrák-magyar projekt, mely a természeti és kulináris értékek megmentését és népszerűsítését tűzte ki célul.
A vád szerint a volt országgyűlési képviselő május 6-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédének hatására többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével szemben.
Ráadásul az lett volna az érdekük, hogy a jelentés még a tűcsereprogram augusztusi bezárása előtt megjelenjék - mondta a Ma reggelben a Társaság a Szabadságjogokért szakértője.
New Orleans - Kísértetek lakta házban lakott Nicolas Cage (50), ahol annak idején horrorfilmjéhez a forgató könyvet is meg akarta írni. Nem sokáig bírta, így a könyvvel sem nagyon haladt, nem is készült el soha.
Los Angeles - A csúcsformában, és a Herkules rendezőjével, Bred Ratnerrel jár Mariah Carey (45), aki nemrég jelentette be: szakított férjével, Nick Cannonnal.
A life achievement award is always a "big deal" because it is a recognition of one's entire life work, Academy Award-winning Hungarian-American cinematographer Vilmos Zsigmond said after getting a life achievement award from the CineFest Miskolc International Film Festival.
Nyomára bukkantunk annak az orosz nehézsúlyú öklözőnek, aki arról nevezetes, hogy egyedüliként a világon elagyabugyálta a két ukrán nehézsúlyú profi világbajnok Vitalij és Vladimir Klicskón kívül az orosz Nyikolaj Valujevet is.
Nagyon vicces videót töltött fel Instagramjára Zoe Saldana, aki a kisfilmben egy metrókocsi kapaszkodó rúdján próbál meg picit rúdtáncolni, várandósan, nagy pocakkal. Aztán férje, Marco Perego is követi ebben. Nézd meg a videóban, hogy sikerült nekik!
Az Egyesült Államok szigorú katonai biztosítás mellett egészségügyi alakulatot küld az ebola-járvány megállítására. Az akcióban számos nemzetközi szervezet is részt vesz.