Életének 90. évében meghalt Kemény Endre karmester, hegedűművész, zeneakadémiai tanár - közölte Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke vasárnap az MTI-vel.
Budapest — Megeskette barátját Németh Kristóf (38). A Játékszín direktora a Színházak éjszakáján papi ruhát öltött, és teátruma közönsége előtt összeadta Bank Tamást, a színház produkciós igazgatóját és Lévay Viktória színésznőt.
Budapest – Varga Viktort (26) ostromolják a nők! Miután kiderült, hogy az énekes és menyasszonya, Cinthya Dictator (24) külön utakon folytatják, azóta a TV2-n futó Édes élet című műsor sztárját lépten nyomon megpróbálják behálózni.
Az EMNP és partnerei összegyűjtötték az aláírásokat ahhoz, hogy a párt alelnöke elindulhasson a romániai elnökválasztáson - jelentette be Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.
Több mint ezer közép-kelet-európai fiatal vett részt azon a nemzetközi találkozón, amelyet Fiatal európaiak az erőszak nélküli világért elnevezéssel rendeztek Krakkóban.
Munkanélküliként, hiányos fogazattal, mámoros hangulatban állt a mentorok elé, mégis továbbjutott a táborba Gubicza Roland. A vidéki férfi énekesi karriert remél az X-Faktortól.
Paderborn — Egyik ámulatból a másikba eshettek a múlt hétvégén a labdarúgás szerelmesei. A német, a spanyol és az ír bajnokságban is esett egy-egy elképesztő gól, amire még a szezon későbbi szakaszaiban is emlékeznek majd a szurkolók.
Kellemetlen ébredésben volt része Keanu Reevesnek, mikor az éjszaka közepén arra riadt fel, hogy valaki mászkál az otthonában. Mint kiderült egy asszony volt, aki meg akart ismerkedni a hírességgel.
Sok érdeklődőt vonzott a BKV Zrt. nyílt napja a budafoki kocsiszínben, ahol az érdeklődők nemcsak a villamosokról, hanem az épületről is többet megtudhattak a kulturális örökség napjai alkalmából rendezett programon.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum honlapja, valamint a magyar szellemi kulturális örökséget bemutató és népszerűsítő film kapott díjat Moszkvában egy nemzetközi audiovizuális fesztiválon.
Egy héttel a határidő lejárta előtt a választásra jogosultaknak alig 23 százaléka jelentkezett a német nemzetiségi önkormányzati választásra, a névjegyzékben mindössze 37 ezren szerepelnek.
Az Erdélyi Magyar Néppárt kész beszállni az RMDSZ által elkészített székelyföldi autonómiatervezet közvitájába - jelentette ki Toró T. Tibor, a párt elnöke.
A színésznő egy interjúban elárulta, hogy a színészkedés mellett szívesen dolgozna médiumként. Állítása szerint látja az elhunyt emberek lelkét, és társalogni is képes velük.
A Magyar Örökség-díjas Bókay Klinika volt vezetője, Tulassay Tivadar gyermekgyógyász egyetemi tanár beszélt a Kossuth Rádióban a nagy hírű intézményről.
A rendőrség nagy erőkkel keresi azt a nemi erőszaktevőt, aki autójába kényszerített egy 15 éves lányt és megerőszakolta. Az áldozatot annyira traumatizálta az este, hogy azt sem tudja megmondani, milyen kocsija volt a tettesnek.
Pulzust mérhetünk a telefonunkkal, a futásunkat az interneten regisztrálhatjuk, sőt vannak olyan programok, melyekkel az alvási fázisainkat követhetjük. Csak idő kérdése volt, hogy a modern technika a szexuális életünkbe befurakodjon, mégpedig egy brit cég jóvoltából, mely olyan eszközt dobott a piacra, mely hálószobai teljesítményünket méri.
Budapest - Az Újpest és a Ferencváros focicsapatainak versengését külföldön is a legjelentősebb klubrivalizálások között tartják számon, a világ kilencedik legjobb rangadója lett egy felmérés során. A két együttes 1905. február 19-én játszott először egymás ellen bajnokit, a vasárnapi a 215. összecsapás a lilák és a zöldek között.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a rendszerváltásban vállalt szerepe elismeréséül Csilla von Boeselager-díjjal tüntette ki Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét vasárnap Lakiteleken.
A számos művészeti ágban emlékezeteset alkotó Bánffy Miklós munkásságára hívja fel a figyelmet Illúzió és tükröződés - a Naplegendától a Nagyúrig címmel a Nemzeti Színház Zikkurat Kiállítótermében vasárnap megnyílt kiállítás.
A Régiós Irányító Törzs szeptember tizenötödikétől irányította a védekezési munkálatokat a Mura, a Dráva és ezek mellékfolyóinak teljes magyarországi szakaszain, továbbá a Rába egyes térségeiben, több mint száz településen.
Kellemes meglepetés volt Reisz Gábor rendező számára, hogy külföldön is értik a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet, amellyel az volt a célja, hogy magyar problémákról szóljon magyar karakterekkel. Az alkotás elnyerte a miskolci CineFest nemzetközi filmfesztiválon a zsűri nagydíját.
Provokációnak tartják a bosnyákok, hogy Szarajevó fölött egy hegyen keresztet emeltek az 1992-95-ös boszniai háború szerb áldozatainak emlékére szombaton.
Az én zenei világom a két, úgynevezett bécsi iskolát öleli fel, Haydntól Alban Bergig, sőt, egészen Anton Webernig - mondta el a közmédiának adott interjúban Zubin Mehta világhírű karmester, aki kedden a Művészetek Palotájában lép fel az Izraeli Filharmonikusok élén.
Kedden folytatódnak a legutóbbi Gázai válságnak átmenetileg véget vető fegyvernyugvás stabilitását és hosszú távú fenntartását célzó izraeli-palesztin közvetett tárgyalások Kairóban.
Új szépészeti beavatkozás tartja lázban a brit férfiakat. Egy helyi sebész elárulta, egyre több izmos mellkasú úriember kér tőlük tökéletes alakú mellbimbót.
Udvaros Dorottya születésnapi koncertje, beszélgetés Hobóval, készülő bemutatók nyílt próbái, játékok, villámrandi, fotózkodás a színészekkel, felolvasószínház és kiállítások, körhinta és kulisszajárás várja a közönséget a Nemzeti Színház vasárnap délutáni nyílt napján.
A magyarság összetartozását és az 1920-as trianoni döntés igazságtalanságát hirdető ereklyés országzászlót avattak vasárnap Hódmezővásárhelyen, a Szent István téren.
Keserű csalódás a vb-pontverseny eddigi éllovasáé, Nico Rosbergé, akinek Mercedese nem bírta a strapát. Márkatársa, Lewis Hamilton viszont simán nyert, és visszavette a vezetést a némettől.
Ócsa — Több mint nyolc órán át várta a szabadulást talpfák közé ékelődve egy kiskutya Ócsán. A környéken lakó Keresztes Ferenc (46) hangos nyüszítésre és ugatásra ébredt.
Az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltje, Juhász Péter szerint a Fidesz megpróbálja őt lejáratni, mégpedig azért, hogy elterelje a figyelmet Rogán Antal belvárosi polgármesternek, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének "luxusingatlanáról".