Kóros elmeállapota miatt felmentését, ugyanakkor kényszergyógykezelését indítványozza a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség annak a 36 éves férfinak, aki júliusban benzint locsolt szét a szombathelyi Markusovszky kórház udvarán, majd gázpisztollyal a rendőrök felé lőtt - tájékoztattott a Vas Megyei Főügyészség csütörtökön.
Óriási sikerrel mutatták be a manchesteri operaházban az Alul semmi című filmből készült színdarabot. Az előadáson egy világosító hibájából a szereplők többet mutattak magukból a tervezettnél.
Dömötör Mihály fotóművész mintegy félszáz alkotáson keresztül vezeti nézőit a Tuhutum utcai zsidó temetőbe, a tárlat pénteken nyílik a hódmezővásárhelyi zsinagógában.
Megújult a Barátok közt Zsófija, aki a Facbookon tett közzé két képet arról, hogy megvált hosszú szőke tincseitől. A színésznőnek szerencsére a rövid is jól áll.
Az igazságügy-miniszter így reagált arra a riporteri kérdésre: kapott-e olyan "megrendelést", amely a jelenlegi parlamentáris rendszert az elnöki berendezkedés irányába tolná el.
Reggel hét órakor kinyitottak a szavazóirodák szerte Skóciában, ezzel kezdetét vette a történelmi népszavazás, mely megbonthatja a skótok és angolok háromszáz éves szövetséget, és egy új független államot teremthet a Brit-szigeteken.
Fenyegető videót tettek közzé az Iszlám Állam (ISIS) harcosai, amelyben az amerikai akciófilmek beharangozójának stílusában további támadásokat helyeztek kilátásba.
Egy amolyan utolsó döfésként a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség éppen Pintér Attila kirúgásának napján tette közzé az új világranglistát. Az élen Németország, Argentína és Hollandia, Magyarország pedig nagyot esve, az 54-edik helyen áll most. Előz így minket a Kongói Demokratikus Köztársaság, Burkina … Folytatás
A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt két személlyel szemben vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint, Jozef Rohac I. rendű vádlott 1998 júliusát megelőzően, Portik Tamás II. rendű vádlottól megbízást kapott Boros József Károly sértett megölésére, miután az Óriás Tamásként…
Fájdalmas véget ért a kanadai Sam Ruttiman freestyle síelő vagánykodása. Egy ausztrál versenyen meztelenül kísérelt meg egy 30 méteres ugrást, aminek hatalmas bukás lett a vége.
Depardieu-ről az egész világ tudja, hogy nem veti meg a jó borokat. Legutóbbi nyilatkozata alapján azonban bátran neki ítélhetjük a világ legszomjasabb színésze címet.
A szlovák alkotmánybíróság állampolgárság-ügyben hozott elutasító döntése után az MKP a nemzetközi fórumokon keresi az igazát és a 2016 eleji választásokban bízik.
Schobert Norbi felesége nem mindennapi szerelésben tartott edzést. A fitnesz császárnő egy új sportruha kollekciót hirdet, a darabokat pedig saját testén mutatja meg.