2014. szeptember 16. kedd

szept. 16
19:28
MSZP: már fizetős az egészségügy (hirado.hu)
Orbán Viktor a bajai Szent Rókus Kórház új épületének átadásakor azt mondta: az egészségügyet nem lehet üzleti szempontok szerint működtetni.
szept. 16
19:33
Antal Timi kocsija kicsit horpadt lett (Blikk)
Budapest — Az idén szerezte meg jogosítványát az X-Faktorban megismert Antal Timi (21), de már a napokban egy kisebb balesetet szenvedett a kocsijával.
szept. 16
19:35
Mit keresett Bochkor a Music FM-nél? (Blikk)
Budapest ― Két év kényszerpihenő után visszaül a mikrofon mögé Bochkor Gábor (50)?
szept. 16
19:36
Szendrei Júlia szülőháza is megnyílik Zala megyében (hirado.hu)
A kulturális örökség napjain négy település hat helyszínén szerveznek rendezvényeket, épületbemutatásokat, sétákat és különleges túrát Zala megyében.
szept. 16
19:36
Ha nem lett volna a gyerek megverve, nem lennénk itt (a teljes film) (444.hu)
Az ország leghíresebb polgármestere nem csak a homoszexuálisok, a liberálisok és a szabadkőművesek ellen harcol, de személyesen irányítja a falusiak és a főleg a gyerekek ideológiai nevelését is. Ha kell akkor felveszi a katonai gyakorlót, és maga megy kiemelni a bántalmazott gyerekeket a családból. A teljes érpataki sorozatunk egyben.
szept. 16
19:38
Gyengén szerepelt az indiai kormánypárt (hirado.hu)
A várakozásokhoz képest rendkívül gyengén teljesített és az ország legnépesebb szövetségi államában súlyos vereséget szenvedett az időközi tagállami parlamenti voksolásokon a kormányzó Indiai Néppárt (BJP), amely a májusi általános választásokon még elsöprő győzelmet aratott.
szept. 16
19:40
Magasabb béreket követelnek a Tarom pilótái (hirado.hu)
A román állami légitársaság közlése szerint a napi 59 járatuk közül kedden négyet töröltek, több másik késéssel szállt fel.
szept. 16
19:51
Rögtönzött koncert a metróban (Blikk)
Budapest — Hatalmas mosollyal indult a kedd reggele annak, aki a négyes metró Gellért téri megállójánál járt!
szept. 16
19:54
A francia nemzetgyűlés bizalmat szavazott az átalakított kormánynak (hirado.hu)
A bizalmi szavazás tétje az volt, hogy a stagnáló gazdasági helyzet miatt az alig 13 százalékos tetszési mutatóval rendelkező Francois Hollande államfő és a 30 százalékon álló Valls legitimitást szerezzen a reformpolitika folytatásához.
szept. 16
19:56
Sok halott a jemeni összecsapásokban (hirado.hu)
Huszonketten vesztették életüket az utóbbi két nap során húszi tüntetők, illetve felkelők és a kormányhoz hű törzsi harcosok közötti összecsapásokban Észak-Jemenben - közölték helyi források a Reuters brit hírügynökséggel.
szept. 16
19:58
Kétezer gyermek tanulhat magyarul Moldvában (hirado.hu)
28 helyszínen több mint kétezer gyerek tanul majd magyarul az új tanévben a moldvai csángó magyar oktatási program keretében.
szept. 16
20:00
Az Egyesült Államok újabb csapásokat mért a dzsihadistákra (hirado.hu)
Legalább huszonkét dzsihadista vesztette életét kedden az Egyesült Államok által Irak északi részén végrehajtott légitámadásokban.
szept. 16
20:09
Csányi: A magyar bankok olyanok, mint Batman (444.hu)
A bankvezér reagált Orbán Viktor denevéres hasonlatára. Arról is beszélt, hogy az OTP-nek csak Ukrajnában, Oroszországban és Magyarországon van problémája.
szept. 16
20:11
Orbán: Ha a kis- és középvállalkozások egy-két emberrel többet vennének fel, megszűnne a munkanélküliség (444.hu)
Lehet, hogy nem éppen azt a munkát találja, amihez éppen kedve volna, ami a vágyálmai között szerepelt, vagy amit a legjobban fizetnek, ahol a legboldogabbnak érezné magát, de legalább valamilyen munkája legyen – mondta Orbán a magyar emberről.
szept. 16
20:12
Estére erősödött kissé a forint (hirado.hu)
Este hét órakor 313,78 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizakereskedelemben.
szept. 16
20:13
Putyin barátnője lett az egyik legnagyobb orosz médiaholding feje (444.hu)
A 31 éves Alina Kabajeva olimpiai bajnok volt, majd parlamenti képviselő lett, mostantól pedig az orosz közmédia első embere.
szept. 16
20:14
Kósa: a választás tétje az adósságcsapda elleni küzdelem (hirado.hu)
A Fidesz ügyvezető alelnöke emlékeztetett: a kormány 2010-ben célként határozta meg, hogy kihozza az államot, az önkormányzatokat és az embereket az adósságcsapádból.
szept. 16
20:16
Eddig 12 milliárd az 1+1 százalékból (hirado.hu)
Az 1+1 százalékos szja-keretnek csak 52,2 százalékát ajánlották fel az adózók.
szept. 16
20:18
Árvíz: Ételt osztott a vöröskereszt (hirado.hu)
Mintegy ezer adag ételt osztottak ki a Mura folyó áradása miatt bajba jutott településeken.
szept. 16
20:20
Terrorizmus elleni harc: Aszad üdvözölte Damaszkusz és Bagdad együttműködését (hirado.hu)
A terrorizmus elleni harcot a Szíriában és Irakban tevékenykedő terroristákat támogató kormányokra való nyomásgyakorlással kellene kezdeni - mondta kedden Bassár el-Aszad szíriai elnök, és üdvözölte a két közel-keleti ország szélsőségesekkel szembeni "együttműködését".
szept. 16
20:22
Erdélyi villámcsődületek a független Skóciáért (hirado.hu)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezte, négy városban gyűltek össze támogatók.
szept. 16
20:27
Boszniában ünnepelték a horvát Cilicet (Blikk)
Medjugorje – Boszniában is megünnepelték a horvát Marin Cilicet (25), a US Open teniszverseny újdonsült bajnokát.
szept. 16
20:30
Négymilliárdos fejlesztés a bajai kórházban (hirado.hu)
Az új, ötemeletes épületet a legmodernebb műszerekkel és ágyakkal szerelték fel.
szept. 16
20:32
Gázai konfliktus: megállapodtak az újjáépítési munkálatok megkezdéséről (hirado.hu)
Az ENSZ, Izrael és a Palesztin Hatóság megállapodott a gázai övezeti újjáépítési munkálatok megkezdéséről - jelentette be kedden Robert Serry, a világszervezet közel-keleti megbízottja, hozzátéve, hogy az ENSZ fogja felügyelni az építési anyagok felhasználását.
szept. 16
20:45
Első randijukon ölte meg a férfit az asszony (BorsOnline)
Rejtélyes baleset és emberölés történt Washingtonban. Egy középkorú asszony halálra gázolt egy férfit, akit csak pár órája ismert.
szept. 16
20:45
Channing Tatum hízik, ha nem dolgozik (Blikk)
New York - A sármos színésznek amikor éppen nincsen filmszerepe, elmondása szerint kövér és boldog.
szept. 16
20:48
Először nyert pert nyert egy román devizahiteles (hirado.hu)
Romániában első alkalommal született jogerős döntés arról, hogy egy svájci frank alapú hiteles a szerződéskötéskor érvényes árfolyamon fizetheti vissza törlesztőrészleteit.
szept. 16
20:50
ENSZ: minden kilencedik ember éhezik a világon (hirado.hu)
A világon minden kilencedik ember nem jut elég élelemhez annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen, több mint 100 millió fővel csökkent az éhezők száma - összegezte a legfrissebb felmérési adatokat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete.
szept. 16
20:52
Először ülésezett Berlinben a Zsidó Világkongresszus kormányzó testülete (hirado.hu)
A WJC kormányzó testületének vasárnaptól keddig tartó ülésén százötven résztvevő volt jelen a világ minden tájáról.
szept. 16
20:54
Aknagránátot lőttek ki Izraelre (hirado.hu)
A támadásnak nem volt áldozata.
szept. 16
20:56
Magyar tanú is lehet egy auschwitzi őr ellen indított eljárásban (hirado.hu)
Vádat emelt a hannoveri ügyészség az egykori auschwitz-birkenaui haláltábor egy őre ellen, a 93 éves férfi ellen egy magyar holokauszt-túlélő is tanúskodni akar.
szept. 16
20:58
Leonardo DiCapriót az ENSZ békekövetévé nevezték ki (hirado.hu)
A hollywoodi filmsztár a klímaváltozás tudatosítását célzó világméretű akciókban nyújt segítséget.
szept. 16
21:00
Emlékkoncert Láng György tiszteletére a Zeneakadémián (hirado.hu)
Hommage a Láng György címmel ad emlékkoncertet jövő szerdán az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémián.
szept. 16
21:02
Miniszteri biztost neveztek ki a Bakony-Balaton térség fejlesztéséért (hirado.hu)
A Bakony-Balaton térség fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Mihalovics Pétert Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
szept. 16
21:03
Hoppá: Détárék lánya képviselő lenne (BorsOnline)
Rékasi Károly és Détár Enikő lánya, Eszter a főváros II. kerületének 9-es szá­mú választókörzetében indul az Együtt színeiben.
szept. 16
21:03
David Beckham szerencsésnek érzi magát (Blikk)
London - Az egykori sztárfocista bevalotta, hogy hihetetlenül büszke nejére a divatiparban elért eredményeiért.
szept. 16
21:04
Egyre többen szeretnék újra a sorkötelezettséget (hirado.hu)
A lengyelek 47 százaléka tartja elegendőnek a csak hivatásos katonákból álló hadsereget.
szept. 16
21:05
Nocsak: Gyurcsány gyesre megy (BorsOnline)
Nagy az izgalom a Gyurcsány családban az újabb gyermekáldás miatt – árulta el a hvg.hu-nak Dobrev Klára, a volt miniszterelnök felesége. Az interjúból kiderül, tervezett a gyermekvál­lalás.
szept. 16
21:06
Szijjártó: az ipar erősítése a cél (hirado.hu)
Az államtitkár szerint a kormány célja, hogy az EU-ban Magyarországon legyen a legmagasabb az ipar hozzájárulása a GDP-hez.
szept. 16
21:06
NATO: A krími orosz csapaterősítés aláássa a tűzszünetet (hirado.hu)
Bármiféle orosz csapaterősítés a Krím térségében növelné a feszültséget, és aláássa a kelet-ukrajnai tűzszünetet - közölte kedd este az észak-atlanti szövetség.
szept. 16
21:08
A szerb minisztert is meglepte az árvíz pusztítása (hirado.hu)
Kelet-Szerbiában már halálos áldozata is van az áradásnak. Az elmúlt 12 órában több mint 400 embert kellett kitelepíteni.
szept. 16
21:15
Mr. Klausz egy köpésre van az álomautótól és az álommilliótól! (444.hu)
A Ki Mit Tube zsűrije kiválasztotta azt az 5 produkciót, ami bekerülhetett a vasárnapi élő döntőbe.
szept. 16
21:24
Gyurcsány: nem lesz ellenzéki áttörés október 12-én (hirado.hu)
Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke.
szept. 16
21:26
Szigetvári: a demokratikus ellenzék feladata, hogy megújítsa Kaposvár közéletét (hirado.hu)
Az Együtt-PM társelnöke szerint az "antidemokratikus nyilvánosságú" városban új lendületre van szükség.
szept. 16
21:42
Botka: a szegediek optimistán látják a város jövőjét (hirado.hu)
A város polgármestere szeretne a következő hét évben legalább 300 millió forintot szeretne európai uniós támogatásból a város fejlesztésére fordítani.
szept. 16
21:48
Leonardo DiCaprio az ENSZ békekövete lett (444.hu)
Hogy megváltoztassa a klímaváltozást.
szept. 16
22:00
Halálra gázolt egy férfit a vonat Gödöllőnél (hirado.hu)
A baleset miatt a Budapest-Hatvan- Miskolc vasútvonalon 15 percet késnek a vonatok.
szept. 16
22:02
Jövőre is támogatja a zsidó közösségeket a kormány (hirado.hu)
2015-ben megkezdődik a miskolci, valamint a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása is.
szept. 16
22:04
Kövér László: a Fidesz jól dolgozott az önkormányzatokban (hirado.hu)
A házelnök szerint sok településen új fejlődési lehetőség nyílt az adósságrendezéssel.
szept. 16
22:06
A magyar demokráciáról szervezett meghallgatást az EP liberális frakciója (hirado.hu)
A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szervezett meghallgatást kedden az Európai Parlament (EP) liberális frakciója Strasbourgban.

Keresés