Olvasónk, Dániel küldte ezt a képet a Mester és a Vágóhíd utca sarkáról, ahol szerinte új lopásgátló rendszer tesztüzeme zajlik éppen. Elsőre tényleg elég meggyőzőnek tűnik.
Ma postázott levélben, mai határidővel kért be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal újabb iratokat az Ökotárs Alapítványtól. Most azonban nem a norvég civil pénzekre kíváncsiak, hanem a Svájci Alapban kezelt pályázatokat kérték be. Ezt az Ökotárs egykori igazgatójától, Foltányi Zsuzsától tudtuk … Folytatás
New Yorkban már büntetik azokat az autósokat és motorosokat, akiknek a gépe direkt hangosabb az átlagnál. A kilyukasztott kipufogóval száguldozóknak ott befellegzett, itthon viszont tart az őrület. A Bors szerint itt az idő, hogy a hazai rendőröket is ellássák decibelmérővel.
A balástyai tanya szomszédságában épp akkor volt disznóvágás, amikor az anyakoca eltűnt. A rendőrök gyorsan összerakták a dolgokat, és már intézkedtek is.
Gland – Sokat segíthet a gyógyulásban Michael Schumachernek (45), hogy otthon folytatódik a rehabilitációja. A Forma-1 hétszeres világbajnokát december 29-én történt síbalesete után 254 nappal, hétfőn engedték haza a kórházból.
Juncker csak most jelenti be, hogy ki mit kap, de a bizottság a Twitterre már kirakta, hogy kinek mi jut. Eszerint a magyar biztos az oktatás, ifjúságpolitika, kultúra és állampolgárság portfóliót kapja.
Martin Schulz erről Twitterén írt a norvég pénzeket kezelő civil szervezeteknél tartott házkutatások után. A szociáldemokrata politikus szerint a másként vélekedő hangok tesznek egy társadalmat elevenné, ez a fellépés viszont az ellenkező irányba mutat.
Erről Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje és Béres András az Együtt-PM III. kerületi polgármesterjelöltje beszélt az épület előtt tartott szerdai sajtótájékoztatójukon.
Az ellenzéki párt szerint minden kampány idején előbukkannak olyan esetek, amelyek a rendvédelmi és igazságszolgáltatási szervek kézi vezérlését példázzák.
Engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási és bejelentés nélküli pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló függő ügynöki tevékenység miatt fizet a Meritum Hungary Zrt.
Az mfor azt írta, a Schobert-házaspár szentendrei házát árverezik, de azóta kiderült: a telken két ingatlan van, és nem Schobert Norbertékkel, hanem a szomszéddal van.
Hét bemutatót - négy nagyszínpadi és három stúdiószínpadi premiert - tervez az évadban az Újszínház, 2015 májusában másodszor is megrendezi a Keresztény Színházi Fesztivált.
Palm Springs - A sajtó és a rajongók számára is titkos volt a szerelmi fészek, csak a legközelebbi barátai tudtak a létezéséről, mostanáig. Az egyik bennfentes által 50 éve készített fotók ugyanis most nyilvánosságra kerültek.
Az új évadot a dzsessz, a techno és a minimalista zene nagymesterei, színházi premierek, kiállítások és a különféle művészeti ágakat ötvöző táncelőadások is színesítik.
Az orosz és az ukrán elnök telefonon beszélt egymással, erről pedig Putyin tanácsadója számolt be a sajtónak. Jurij Usakov elmondta, hogy mindkét fél tisztában van azzal, hogy a folyamat bonyolult és nem minden történik száz százalékosan simán. Porosenko pedig arról beszélt, … Folytatás