Szabadon elvonulhat a Krímről 61 ukrán deszantos katona, de a fegyvereiket hátra kell hagyniuk. A katonák saját járműveiket használhatják, konvojukat az orosz katonai rendőrség biztosítja, jelentették orosz hírügynökségek. A deszantosok az ukrán hadseregben akarnak szolgálni. (MTI)
Rutinszerű kommunikációt folytatott a Malaysia Airlines eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépének személyzete a légi irányítással, "két furcsaság" kivételével - írta a szombati The Daily Telegraph.
Továbbra is pengeélen táncol az Újpest, a jövőjéről egy vagyonfelügyelő dönt. Miközben a csapat kiáll a DVTK ellen, a szurkolók a felelősök megleckéztetésével fenyegetőznek.
Az orosz ifjúság egy vállalkozó szellemű része az elmúlt hónapokban különböző, nagyon magas épületek megmászásával múlatja az időt. Ez a videó már a Gizmodo sokat tapasztalt stábját is kiborította.
A Reuters által megkérdezett elemzők többsége szerint a Monetáris Tanács a márciusi kamatdöntő ülésén 10 pontos vágással folytatja a csökkentéseket és a 2,60 százalékos alapkamattal be is fejezi a ciklust.
Harmincöt ember halt meg szombat reggel egy pakisztáni közúti tömegbalesetben, amelyben egy benzinszállító tartálykocsival ütközött két autóbusz és még egy teherautó - közölte a rendőrség.
Rogán Antal hangsúlyozta, hogy a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő Olimpia park a fővárosban ritka Duna-parti parkok egyike, ezért különös értéket képvisel.
Oroszországban privatizációs ügyletek, értéktőzsdére történő részvénybevezetések és vállalati kötvénykibocsátások maradhatnak el a krími események miatt.
Papp Gergely hangszóróit csodálta Európa Frankfurtban, a kontinens legnagyobb fény- és hangtechnika kiállításán. A fiatalember találmánya fenekestől fordíthatja fel a világ akusztikai iparágát.
Vasárnapig dübörög az Autó, Motor és Tuning Show 2014 a Hungexpón. Bombázók pózolnak, magyar és külföldi mesterek által újraépített négykerekűek csillognak, autóhifik döngetnek a kamerák kereszttüzében.
A fejlesztési régiókkal szemben a megyék létjogosultságáról beszélt a miniszterelnök-helyettes a Fejér megyei megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen.
Hollywood és a kövérség nem nagyon fér össze, de talán épp a túlzott elvárások miatt olyan gyakori, hogy nádszálkarcsú hollywoodi sztárok gyerekei túlsúlyosak lesznek. Van, akinek sikerül kinőnie a „bébihájt”, de olyan celebcsemete is akad, akinek az élete felnőttként is örök küzdelem a kilókkal.
A hét végére valóságos internetszenzáció lett és szerepel a világsajtóban az egyik zenei tehetségkutató olaszországi kiadásában induló apáca, aki Alcia Keys amerikai énekesnő No One című dalával tovább is jutott a megmérettetésben.
A még versengő három spanyol csapat közül csak kettő kerülhet elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, tudniillik a nyolc között a favoritok egyike, a Barcelona megütközik az Atlético Madriddal.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának valamennyi kormánypárti tagja kezdeményezi Mesterházy Attila MSZP-elnök bizottsági meghallgatását a Simon-ügyben.
Ő viszont úgy gondolja, hogy az új lehetőségek szimbólumát. Mindez Dömösön történt, ahol a Mahart PassNave a saját 24 millió forintjából felújította a kikötő épületét, mólóját és a környező teljes partszakaszt is. (Via MTI)
Zombor Gábor polgármester 25 új buszt vett át Ingo Fröhlichtől, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatójától. A soros hibridhajtású, alacsonypadlós, már a nevükben is a híres magyar népi hangszert, a citerát idéző Mercedes Citaro autóbuszok azonnal forgalomba is állnak a kellemes … Folytatás
Kedves Olvasó!A mai nap igen kedves számomra, hiszen családommal a születésnapomat ünnepeljük. Nincs is szebb annál, mint amikor az embert szerettei köszöntik. A mai napra egy igen tartalmas és laktató levest ajánlok, amit főételként is fogyaszthatunk, majd desszertként egy mákos-mazsolás kiflit kínálok. A menü 960 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ebéd elfogyasztásához jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
Átadták a szolnoki tiszai árvízvédelmi beruházás keretében elkészült Béres József sétány Tiszavirág híd és a vízirendészeti kapitányság közötti szakaszát.