Madonna sosem volt gátlásos, de ezúttal túltett önmagán, és érdekes fotót osztott meg rajongóival. Olyat mutatott meg magából, amire aligha volt kíváncsi bárki is.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jövő keddi ülésén foglalkozik a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtöki halálának körülményeivel.
Tavaly az osztrákok több kerékpárt vásároltak, mint személyautót: 330 millió eurót költöttek kerékpárra és tartozékaira - derült ki az osztrák kerékpárszövetség pénteken közzétett adataiból.
A bulisorozat, ami arról volt híres, hogy elcsúszol a padlón a hányáson, mégis több százan jártak rá. Az Alpáré addig vitte a suttyóságot, amíg csak lehetséges volt, míg végül nekik is túl sok lett. Két izzadt és büdös év igaz története.
Meghökkentően vékonyka lett Elvis Presley korábban évekig túlsúllyal küzdő lánya. Lisa Marie Presleynek ma már kiállnak a csontjai, ami szintén nem áll jól neki. Túlzásba viszi a fogyókúrát?
A koronás pólóiról híres Koby pólóbemutatóját zavarták meg. Végigvonultak a kocsmát, felszólították, hogy álljon eléjük, majd miután ez nem történt meg, figyelmeztették a liberálisokat, hogy ne hazudjanak tovább.
A perverz pasas egy nő után osont a McDonald's vécéjébe, hogy leskelődjön, majd a fülke elválasztófala alatt benyúlva megpróbálta fogdosni áldozatát. Csakhogy pórul járt: beragadt és moccanni sem tudott.
Egy kiégett sárkányrepülő roncsánál helyszíneltek a rendőrök Jakabszállás közelében az 54-es főút mellett. A lezuhant sárkányrepülő vezetője a helyszínen meghalt.
Budapest - Egy volt bűnügyi osztályvezető, O. Zsolt alezredes az egyik rendőr, akit pénteken előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság vesztegetés miatt. Őt és társait, egy századost, egy főhadnagyot és egy hadnagyot rendőrök kísértek pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróságra.
Miskolc — Képtelen volt tovább cipelni a terhet, és már azt sem várta meg, hogy kiderüljön az igazság, H. Ferenc (†76) március elején felakasztotta magát. A kisnyugdíjas még januárban piszkavassal vert halálra egy a házába betörő nőt saját otthonában.
Budapest—Érd — Egyre rejtélyesebb Welsz Tamás (†41) halála. A Simon Gábor volt MSZP-s alelnök titkos bankszámlái és hamis bissau-guineai útlevele ügyében is érintett vállalkozó csütörtökön halt meg, amikor a rendőrök őrizetbe vették. Ám a hírek szerint nem kizárt: öngyilkos lett.
Budapest — Felmérték a MOM Park mélygarázsában okozott károkat, a kivitelező pontos árajánlatot is készített az Oszter Sándor (65) színművész által megrongált bejáróról.
Budapest — Bár fia még a villában küzd a főnyereményért, Zsolt (21) édesanyja úgy gondolta, itt az ideje, hogy megismerkedjen fia új választottjával. Rita azt követően kereste fel a ValóVilág 6.-ból kiesett Dorkát (20), hogy a netes kommentelők elkezdtek csipkelődni, és azt feszegetni: vajon ennyi volt-e a nagy szerelem Zsolt és Dorka között.
Füle — Hosszú idő után végre biztató hírt kaptunk az agydaganattal küzdő Bajor Imréről (57). A népszerű színművész legjobb barátja, Koós János (76) a Blikknek elmondta: Bajor a körülményekhez képest jól érzi magát, és a kedve is sokkal jobb azóta, hogy hazajött Kínából. A színművész továbbra is fülei otthonában gyógyul, kezelésekre majd innen kell bejárnia.
Drámai fordulatot hozott Bajor Imre kínai utazása, a csodadoktorok el sem kezdték a kezelést. Az első vizsgálatok után közölték a színésszel, siessen haza a családjához, nem tudnak segíteni rajta.
A Moldovához tartozó, főként orosz ajkúak lakta Dnyeszteren túli terület sorsa miatti aggodalmát fejezte ki pénteken Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter.
Eljárási hibát vétett az V. kerületi örökségvédelmi hivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor a fővárosi hivatal szerint, amikor nem fogadta el a Védegylet ügyféli jogállását - írta a Népszabadság szombaton.
Stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Horvátország eddig sem befektetési ajánlású, "Ba1" szintű államkötvény-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service.
Bár a Szent István-bazilikában száznál is többen búcsúztatták, utolsó útjára csak a legszűkebb család kísérte a 81 évesen, februárban elhunyt Csala Zsuzsát. A komika még életében rendelkezett mindenről: hamvasztásos szertartást kért felhajtás nélkül.
Egy év börtönt kapott az a férfi, aki három és fél éve keveredett összetűzésbe Liptai Claudiáékkal egy budai szórakozóhelynél. A terhelt nem tartja igazságosnak az ítéletet, ügyvédje felülvizsgálati eljárást fontolgat.
Rutinszerű kommunikációt folytatott a Malaysia Airlines eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépének személyzete a légi irányítással, "két furcsaság" kivételével - írta a szombati The Daily Telegraph.
Simon Gábornak szerzett útlevelet, Panamában csalásért körözték, három állampolgársága volt és értékes autógyűjteménye. Welsz Tamásnak egy rendőrségi autóban állt le a szíve. Úgy tűnik: öngyilkos lett. A boncolás eredménye napokon belül várható.
A vártnál erősebb tavalyi költségvetési és gazdasági teljesítménnyel, valamint a külső finanszírozási program feltételrendszerének teljesítésével indokolta a lépést a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja.
A tények igencsak makacs dolgok. Itt van például ez a mostani ügy. Welsz Tamás halálával kapcsolatban azonkívül, hogy megtörtént, nem sok mindent tudni.