Gyurcsány Ferenc, „amikor az érdekei úgy kívánják, akkor tisztességesnek mutatja magát, amikor az érdekei úgy kívánják, akkor az ellenfeleit áztatja” – mondta a volt MSZP-s képviselő Az Estében.
Énekelni számtalanszor hallottuk, színpadon is rendszeresen játszik. Fiatal kollégáján feküdni azonban még senki sem látta a Pa-Dö-Dő együttes feketehangú énekesnőjét. Eddig.
Ma veszi kezdetét a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely bő két hete alatt 58 helyszínen 172 programot kínál a klasszikus, kortárs és könnyűzene, valamint a tánc-, színház- és képzőművészet területén.
A 88 éves, beteg özvegyasszonyt azzal vádolja a Főgáz, hogy megbuherálta a mérőóráját, és lopta a gázt. Döbbenetes összeget, négyszázezer forintot követelnek tőle.
Továbbra is bizonytalan, hogy Tajti Mátyás, a Puskás Akadémia futballistája hol folytatja pályafutását. Lapunk úgy tudja, a kamasz a Barcelonába kívánkozik, az PFLA a Realt favorizálja.
Csodának tartja Ördög Nóra, hogy máris újra jön hozzájuk a gólya. A szakorvos szerint azonban nem ritkaság, hogy egy lombikbébit sebtiben természetesen úton fogant baba követi. A magyarázat a női lélekben keresendő…
Aki nem élte át, az is könnyen átérezheti, milyen embertelen küzdelmet folytat az, aki gyermektelen nőként hónapról hónapra csak azzal foglalkozik, hogy áldott állapotba kerüljön.
Eltemették a február 16-án, az Eger-patakban holtan talált csecsemőt, Ligeti Lillát. A kislány halálát és rövid életét is rejtély övezi, családjáról, szüleiről ugyanis azóta sem tudnak semmit.
A round-table discussion, a guided tour and a concert will be organised on Friday in Budapest to commemorate 16th-century dervish poet Gul Baba, the Yunus Emre Turkish Cultural Centre said.
A kétharmad Magyarország legfontosabb versenyelőnye. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy ezt támadták a leginkább - nyilatkozta a kormányfő, akit a Zuschlagot is kérdező Barcza-G. Fodor-páros faggatott. Kérdezett.
Vagy klasszikus utolsó mondat lesz belőle vagy teljesen hülyét csinálnak magukból az irániak, A New York Times szerint egy amerikai repülőgéphordozó mását kezdte el építeni Irán, kicsit kisebb lesz ugyan, de legalább használhatatlan. Mármint úszni akár úszhat, de repülőgéphordozóként nem … Folytatás
A járdán parkol a miniszterelnöki kisbusz egy belvárosi fodrászat előtt, míg Orbán Viktor haját vágják. A kormányfő kísérete dohányzással szokta elütni a várakozás perceit.
Ha csak azt nézzük, a közfoglalkoztatás hogyan „dolgozik be” a GDP-be, akkor biztos, hogy mínuszos lesz az előjel, de van a kérdésnek másik oldala is - véli az államtitkár.
Januárban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban a decemberi 1,6 százalékos növekedés után a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.
Egyre gyanúsabbak Welsz Tamás halálának körülményei. A Simon-ügy érintettje tegnap este hunyt el, utolsó szavaiból pedig úgy tűnik, tudta előre, hogy meg fog halni.