Brazília - Mindenki azt gondolta, hogy a Flamengo volt kapitányának karrierje véget ért, amikor 22 év börtönre ítélték, mert megölette szeretőjét. Ám most bűnei dacára hagyják tovább focizni.
Egy pőre hímtag díszelgett perceken át Tukacs István Facebook-oldalán. A képet úgy illesztették oda, mintha a szocialista képviselő legfrissebb üzenete lenne a híveinek. Tukaccsal a kampány közepén bánt el valaki, feltörve az adatlapját.
Gyors hétvégi lehűlés után újra mosolyog a tavasz – mondja a meteorológus, aki kertészkedés helyett inkább napfürdőzést ajánl, bár azt is csak óvatosan.
Barnsley - 14 hónap börtönre ítélték, és mellékbüntetésként egész életére eltiltották az állattartástól Laura Cunliffe-t (23), aki egy percre a mikrohullámú sütőbe tette a macskáját, mert azt hitte, hogy az megette az aranyhalat.
A férfi 10 nőt tett anyává. Jelenleg 7 rokonával él együtt, és azt szeretné, ha egy 6 hálószobás házat kapna, mert a jelenlegit - a 4 hálóst - szűknek tartja. 20 éve nem dolgozik.
Igazi káoszfutamra készülnek a pilóták a melbourne-i rajt előtt. A többség szerint a sok technikai változás miatt kis túlzással már azzal is pontot lehet majd szerezni, ha valaki célba ér.
Sok lány álmodozik arról, hogy hercegnőként éljen. Ám a valóságban az ő életük sem mindig könnyű. A szaúdi király két lánya azt állítja, hogy zsarnok apjuk 13 éve tartja őket rabságban.
Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa elhagyja a csapatot, amennyiben a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járul hozzá az indulási jog átruházásához, a már tiszta lappal létrehozott Újpest 1885 Futball Kft. javára. Bármikor megindíthatják ugyanis a felszámolást az NB1-es együttest működtető Újpest FC Kft. ellen.
Egy kocsmai szópárbajt követően kocsijával rá akart ijeszteni vitapartnerére egy 24 éves solti férfi, de nem sikerült, és elütötte a másik férfit. A gázoló elhajtott a helyszínről. Az ügyészség most vádat emelt ellene.
Újra részeg botrányával hívta fel magára a figyelmet Nicklas Bendtner. Az Arsenal dán válogatott labdarúgója annyira berúgott, hogy kis k...ának nevezte a taxisofőrt, aki rendőrt hívott miután Bendtner meg akarta hágni az autóját...
A 39 éves férfi, az élettársa és a sógora – vagyis az elhunyt két gyermeke -segítségével megölte és elásta apósát. A Székesfehérvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte mindhárom gyanúsítottat.
Budapest - Egy közösség erejét nem csak a közös hit, akarat, cél, elszánás és cselekvés jelenti. A jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos, mert általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket - mondta Áder János államfő pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.
Több mint kétmillió gombóc fagyi után Paul Salamone úgy döntött, hogy nem lesz többé Watford első számú fagylaltárusa. A férfi négy generációt látott el a hűvös édességgel, és a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
Az apa onnan tudta meg, hogy mi történt a kislánnyal, hogy hallotta, ahogy telefonon megbeszéli egy barátnőjével a történteket. Azonnal feljelentette, beperelte a férfit.
A kisfiú Down-kórral és három lyukkal a szívén született. Apja már 2012 októberében megpróbálta megölni, végül az anyának sikerült idén januárban. Alkoholmérgezésben hunyt el a kisfiú.
Washington - Nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépének múlt szombati eltűnése esetleg kalózakció volt - mondta pénteken egy amerikai tisztségviselő.
Nemcsak a tavaszi fáradtság meríti ki szervezetünket. Létezik lelki, szellemi vitaminhiány is, és olyan állapot, amikor tudtunk és akaratunk ellenére szívják el energiánkat. Erről kérdeztük Terge Judit ezoterikus tanácsadót.
Egy járókelő azt gondolta, egy halloweeni viccel van dolga, és szólt a hatóságoknak, hogy ideje lenne eltávolítani az ízléstelenséget. A rendőrök vették észre, hogy valaki öngyilkos lett.
A kistermetű kutyát gazdája kikötötte éjszakára a szabadban, de reggel már egy piton volt a helyén. Az állat megfojtotta az ölebet, de a lánc miatt nem tudta elhagyni a helyszínt.
Szörnyű sorsot szánt az élet egy egyedülálló brit anyának. Az asszonynak ahelyett, hogy a szociális szervezetek segítettek volna, inkább annyira ellehetetlenítették az életét, hogy végül az öngyilkosságba menekült előlük.
Mindig is híres volt szabad szájúságáról és botrányos kijelentéseiről az Aerosmith frontembere. Naná, hogy a szüzességét sem úgy vesztette el, mint egy hétköznapi ember.
Irigylésre méltóan karcsúk és nőiesek összeállításunk sztárjai, akik érthetően szívesen mutatják meg bomba alakjukat falatnyi fürdőruhában. Ők az élő példa arra, hogy a sztárvilágban sem kell mindenkinek csontkollekciónak lennie, nagyon is menő a klasszikus homokóra alak.
Nem sokat tudni arról a 24 esztendős ifjú hölgyről, aki a Forbes listája szerint a világon a legfiatalabb milliárdos. Vagyona 1,3 milliárd dollárra, átszámítva több mint 300 nilliárd forintra rúg.
Szemrevaló dekoltázsát és gömbölyödő pocakját egyaránt büszkén mutatta meg a fotósoknak Scarlett Johansson legújabb filmjének bemutatóján. A színésznő az ötödik hónapban van, és a mosolya kismamaként talán még sugárzóbb, mint máskor.
Washington - Nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépének múlt szombati eltűnése esetleg kalózakció volt - mondta pénteken egy amerikai tisztségviselő. Szombaton malajziai illetékesek már biztosra vették az eltérítés tényét.
Hídról vetette magát a folyóba az a 37 éves kínai nő, akit több száz kilométerrel arrébb fedeztek fel az utcán, csuromvizesen, egy szál pulóverben. Először nem emlékezett semmire, de hamar kiderült a hihetetlen igazság.
Óriási vitákat váltott ki Kínában annak a tinilánynak az esete, aki még azt is kiposztolta az Instagramra, honnan fog leugrani egy szerelmi bánat miatt.