Az 57 éves pécsi Koczmann Ágnes nyerte az újabb Magnapress Lux mobil mágnesterápiás készüléket, míg a budapesti Csík László egy vasaló jelét találta a matrica alatt. Vasárnapig még sok ajándék vár a Bors olvasóira.
Lancashire - Addig rágta a körmét John Gardener (40), míg közvetve bele nem halt. Fertőzést kapott rossz szokásától, amely aztán végzetes szívinfarktusba torkollott – írja a brit Daily Mirror.
A december óta kómában fekvő F1-es legenda körül hetek óta a családja nyilatkozata az első hivatalos információ. Magabiztosak és vannak bíztató jelek, hogy Schumacher felébred.
A helyszínen tekinti meg a katalán–angol BL-nyolcaddöntő visszavágóját a Curtis, Majka rapperduó. A magyar hírességek egyik csapat mellett sem tették le a voksukat, a játék öröméért nézik a mérkőzést.
Az 57 éves pécsi Koczmann Ágnes nyerte az újabb Magnapress Lux mobil mágnesterápiás készüléket, míg a budapesti Csík László egy vasaló jelét találta a matrica alatt. Vasárnapig még sok ajándék vár a Bors olvasóira.
A Malaysia Airlines gépéről, amin 239 ember tartózkodott, szombat reggel óta nem tudni semmit, akkor szakadt meg vele a rádiókapcsolat. Az egyik pilóta utolsó szavai kifejezetten pozitívak voltak. Rejtély.
Poénból próbálta ki a lufihajtogatást Schreiter Nándor, két hét múlva pedig második lett egy hazai versenyen. Jövő héten indul a denveri világbajnokságra, ahol egy lufivirágokkal díszített klasszikus vonalvezetésű, ám felfújt rucival kápráztatja el a zsűrit.
Vélhetően a rasszizmus áldozata lett egy afroamerikai férfi, akit egy fehérekből álló bíróság halálra ítélt a ’80-as években. A rabot három évtizeddel később tisztázták, mert nem követett el semmit.
Kevin Magnussentől berobbanást, Felipe Massától és Kimi Räikkönentől feltámadást, a visszatérő Kamui Kobajasitól látványos akciókat, Susie Wolfftól pedig értékelhető edzéstempót várnak a szurkolók.
A Borsonline-nak több hetes próbálkozás után sikerült végre beszélnie a súlyos beteg Stadler Józseffel, aki éppen egy újabb műtétre készül. Mióta büntetését félbeszakították, és édesanyjával otthon lehet, öt kilót hízott.
Nyakatekert videókban próbálják felhívni a közvélemény figyelmét Coloradóban arra, hogy a füvezés ugyan legális, de beszívva továbbra is tilos vezetni. Nyakatekertek, mert a filmekben autó és vezetés egyáltalán nem jelenik meg, egyszersmind szórakoztatóak.
Egy brit gyerek úgy döntött, ő inkább fiú szeretne lenni, mert utálja a lányruhákat. Még édesanyját is megkérte, hogy vigye el őt orvoshoz, hogyfiú lehessen.
Őrizetbe vette a rendőrség egy amerikai kislány édesapját, miután a gyereknél drogot találtak a bölcsiben. A gyerek nagy mennyiségű heroinnal ment az intézménybe.
A BL-döntőt sem tartja elérhetetlennek a PSG számára Cooky, a francia-magyar rádiós, aki 35 éve szurkol a párizsi focicsapatnak. Ibrát és Cavanit imádja, de Thiago Silva a kedvence.
Parókákat és póthajakat csempészett az a sofőr, akit a NAV emberei buktattak le. A meglepődött férfi azt mondta, a főnöke bízta meg a különös áru szállításával.
Melbourne — Harcra kész a Red Bull Racing! A pénteki szabadedzésekkel kezdődő ausztrál versenyhétvégére készülő Forma–1-es csapat pilótája, Daniel Ricciardo (24) bemelegítésként egy F/A-18 Hornet harcászati elfogó-vadász és vadászbombázó katonai repülőgéppel versenyzett.
Egy harmincas amerikai nő kis híján elhányta magát, mikor meglátta, hogy házhoz szállított salátájába, mi került. Az asszony azonnal fotódokumentációt készített a gusztustalanságról.
Az anális szexet sokan kötik össze a homoszexualitással, pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Hetero kapcsolatokban is gyakran előfordul, hogy a nő kényezteti a férfi hátsóját, nem pedig fordítva. Sokaknak elsőre ijesztőnek tűnik a gondolat, pedig azok, akik kipróbálták, szinte kivétel nélkül azt állítják, hogy észvesztő orgazmust éltek át.
Mindössze néhány héttel azután, hogy Steve-t, a tokhalat egy csoda folytán megtalálták egy pocsolyában, újabb különös helyszínekre derült fény, ahol élni igyekeztek az állatok.
Kicsit korán örült Alan Pardew, hogy megúszta egy 100 ezer fontos büntivel tettét. A Newcastle United futballistáinak edzőjét ugyanis klubja után az angol szövetség is elmarasztalta.
Áprilistól két év kihagyás után visszatér a képernyőre Bochkor Gábor (49). A műsorvezető a TV2 Apák gyesen című műsorában azt mutatja meg, hogy is élik meg hírességeink az apaságot.
Sydney — Új szerelme van Pirner Almának (33). A rúdtánc nagyasszonya néhány hete utazott el Ausztráliába, ahol hosszasan turnézik, de azért jut ideje a pihenésre is.
Budapest - Ismét kamerákat enged az életébe a VV Szandikaként megismert Lőrincz Alexandra (23)! A szőke bombázóból barnává vált lány két év szünetet tartott a szerepléssel, ahogy ő mondja, önszántából. Most a TV2 realityjében, Az élet show-jában tér vissza, hatalmas örömmel.
Budapest — Szabó Zsófi (25) nehéz időszakon megy át, ugyanis szerepe szerint rászoktatták a drogra, s ennek következtében rosszullét és elvonási tünetek gyötrik.
Nagyon úgy tűnik, hogy az énekes beadja a derekát és hajlandó újra színpadra lépni a Take That-el. Leghamarabb 2015-ben indulhatnak turnéra a most már öregedő fiúk.
Pretoria — Különleges bizonyítási eljárás zajlott szerdán Oscar Pistorius (27) gyilkossági perében, a bíróság azt akarta látni, mennyire felel meg a valóságnak a barátnője, Reeva Steenkamp (T29) megölésével vádolt dél-afrikai paralimpiai bajnok vallomása.
Nemcsak a külföldön munkát vállaló magyarok, az itthon élők is gyakran dolgoznak együtt más nemzetiségű kollégákkal. Elengedhetetlen, hogy legyen egy nyelv, amelyet mindketten jól beszélnek, de lássuk, mi kell még a harmonikus együttműködéshez!
Magyarország - Tótágast állt örömében Berényi Zoltán Józsefné Márti (40), aki legalább 15 éve hűséges olvasónk. Szerencsésen kapart, és elvitte a Rippel Akadémia 1 hónapra szóló tanulóbérletét.
Jézus képességeit elevenítette fel egy kaliforniai férfi, aki egy olyan gépet készített, ami képes vízből bort csinálni. A csodához csak a víz kell és egy okostelefon.
Grenoble – Vészesen lefogyott Michael Schumacher (45), az olasz Gazzetta dello Sport információi szerint már csak 55 kiló, miután betegágyán húsz kilót fogyott.