2014. március 9. vasárnap

márc. 9
20:00
Halálosan megfenyegették Zuschlagot (Blikk)
Budapest - Ez aztán a botránykönyv! Még csak hétfőn jelenik meg a Zuschlag János volt szocialista honatya visszaemlékezéseiből írt kötet, máris halálosan megfenyegették a politikust.
márc. 9
20:02
Reklámfilmben száguld a magyar tervezésű autócsoda (Blikk)
Toszkána — Mozgás közben látható Tárnok Zsolt (31) sportkocsija az olasz Mazzanti Automobil manufaktúra első hivatalos videóján.
márc. 9
20:03
Sütő Enikő elárulta szépségének titkait (BorsOnline)
Sok nő irigyli az egykori modell máig csodálatos alakját. A híresség most elmondta, mi tartja ilyen szuper formában.
márc. 9
20:04
Kisgéppel ütközött az ejtőernyős - videó! (Blikk)
Tampa — Szinte példa nélkül való a repülés történetében, hogy egy kisrepülőgép egy ejtőernyőssel ütközzön, az viszont valóban egyedülálló, hogy a balesetet mindkét fél túlélje.
márc. 9
20:21
Örömtelibb a szex feszesebb izmokkal (BorsOnline)
Intimtorna. Sok nő félve mondja ki ezt a két szót, pedig modern társadalmunkban ennek már olyan természetesnek kellene lenni, mint  mondjuk a napi fogmosásnak. A fittséget ugyanis ott is meg kell tartanunk a szervezetünkben, ahol a külvilág nem látja, vagyis az intim szerveknél.
márc. 9
20:57
Rettenetes dolgot tett a tini a szakítás után (BorsOnline)
Szerelmi bánatában brutálisan kivégezte volt barátnőjét, majd öngyilkos lett egy amerikai fiú. A rendőrég szerint a srác eltervezte a gyilkosságot.
márc. 9
21:15
Túrákat szerveznek az Atlanti-óceán sírkertjébe - lenyűgöző fotókkal (BorsOnline)
Halandó nem véletlenül asszociál szerencsétlen hajótöröttekre vagy akár a maffia betonba öntött és elsüllyesztett áldozataira, amikor azt hallja, hogy temető a tenger. A sírkert az utolsó, ami eszébe jut, pedig hát juthatna.
márc. 9
21:33
Hajat növeszt Murray, ha befejezi a teniszt (BorsOnline)
Nagy tervekkel készül a visszavonulásra Andy Murray. A teniszező nagyon várja, hogy megnöveszthesse a haját, ha befejezi a sportot.
márc. 9
21:54
Ádám megy párbajra (Blikk)
A luxusbörtön lakói nem filozofálták túl a kérdést, vajon ki-kire teszi majd a kiválasztó jelet, hiszen az iskolahét igencsak lefárasztotta őket.
márc. 9
22:06
Elkepesztően dagadó izmokat villantott Madonna (BorsOnline)
A popdíváról mindenki tudja, hogy képtelen megöregedni. A híresség edzés után mutatta meg a világnak, hogy még ötven fölött is látványos izmai vannak.
márc. 9
22:08
Hurrá: 5 év után Kelly Osbourne kibékült GaGával (BorsOnline)
Vége a sárdobálásnak: Elton John házibuliján végre elásta a csatabárdot Kelly Osbourne és Lady GaGa. A két híresség fél évtizeden kersztül kitartóan gyűlölte egymást.
márc. 9
22:42
Kegyetlen: mumusként molesztálta a rettegő gyerekeket (BorsOnline)
Borzalmas módon bánt el kisgyereketekkel egy amerikai pedofil. A férfi alvó kölykökre támadt rá, halálra rémítette és megerőszakolta őket.
márc. 9
23:18
Radics Gigi és Hujber Feri esett ki A nagy Duettből (BorsOnline)
Véget ért a TV2 műsorának ötödik adása. Vasárnap este a Radics Gigi - Hujber Feri párosnak kellett búcsút vennie a versenytől.

2014. március 10. hétfő

márc. 10
4:42
Zsófi Ádám karjában kötött ki (Blikk)
BUDAPEST — Úgy tűnik, új szerelem szövődik a villában. Zsófi (20) és Ádám (23) egyre közelebb kerül egymáshoz.
márc. 10
4:42
Zárt osztályon marad a pszichiáternő gyilkosa (Blikk)
Budapest—Kaposvár — Nem szabadulhat egyelőre az elmegyógyintézetből D. Gábor (40), aki 1998-ban hat lövéssel meggyilkolta az őt kezelő pszichiátert, dr. L. Mónikát (†35).
márc. 10
5:00
Mellműtétje után fertőzést kapott Cristofel menyasszonya (Blikk)
Budapest - Csövekkel a mellében, iszonyatos állapotban vitte haza barátnőjét a klinikáról szombat hajnalban VV Cristofel (22).
márc. 10
5:02
Ezt ígérik a csillagok március 10–16. között (Blikk)
A hét elején a Merkúr harmadszor zár be rosszindulatú kvadrát fényszöget a Szaturnusszal.
márc. 10
5:18
Áron alul is szabadulnának házuktól Szinetárék (Blikk)
Budakalász - Bár már közel két éve szakítottak, mégis képtelen új, egymástól független életet kezdeni Szinetár Dóra (37) és Bereczki Zoltán (37). A közös ház ugyanis még mindig összeköti őket anyagi téren is. Pedig már komoly áldozatot is hoztak azért, hogy életüknek ez a közös fejezete lezárulhasson, a Blikk megtudta: 11 millió forintról mondtak le, hogy „megváltsák a szabadságukat".
márc. 10
5:20
Józseffel fizettették ki a szomszéd számláját (Blikk)
Halásztelek — 2011 óta fizeti a szomszédja horribilis villanyszámláját Fekete József, de a fogyasztást duplán kiszámlázó szolgáltatóval tavaly augusztus óta nem tud dűlőre jutni.
márc. 10
5:36
VV Dorka: Megbocsátom Zsoltnak a tanárnős kalandot (Blikk)
BUDAPEST - A nyugiszobában végre közelebb kerülhetett Zsolt (21) a nyelvtantanárnőhöz! A macsónak – aki alig néhány napig bánkódott csak szerelme, Dorka (20) után - teljesült a nem is olyan titkos vágya: kettesben maradhatott a szőke, dús keblű tanerővel, aki már az első órán megtetszett neki.
márc. 10
6:30
Liptai bírónője dönt Ruttner Györgyről (BorsOnline)
Mégis a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja a Ruttner György ellen sikkasztás miatt indított eljárást. Az ügyvéd hiába kérte: elfogultság miatt ne a fôvárosban tárgyalják az ügyét. A Liptai Claudiát megbüntetô bíró kapta a pert.
márc. 10
6:32
Sírva tartott nőnapi előadást Ördög Nóra (BorsOnline)
Egy nőnapi rendezvényen tartott előadást Ördög Nóra. A Szombat esti láz háziasszonya mindenkit meglepett, amikor beszéde felénél annyira meghatódott, hogy egyszerűen sírva fakadt.
márc. 10
6:48
20 évig küzdött babáért Esztergályos Cecília (BorsOnline)
Életében először beszélt féltett titkáról Esztergályos Cecília. A színésznô Joshinak őszintén elmondta, hogy 19 évesen milyen körülmények között szakíttatta meg terhességét.
márc. 10
6:50
Hurrá: Berki és Pamela kibékült (BorsOnline)
Berki Krisztián megdöbbent, amikor Amerikából hazatérve benyitott a lakásába, és ott találta Pamelát. Zavarát tündéri kislánya oldotta fel. Lapunknak elmondta, hogy nagyon megviselte a különélés.
márc. 10
6:52
Vélemény: utálhatjuk (BorsOnline)
Amit egy ország lélegzet-­visszafojtva várt, bekövetkezett: kibékült Berki Krisztián és az ő Pamelája. Nekünk, tévénézőknek pedig óriási szerencsénk van, mert – tényleg, micsoda mázli! – a TV2 kamerái éppen ott voltak, amikor a kopasz izomember szomorkodva nyitott be amerikai útja után üres lakásába – ami nem is volt üres, mert ott volt az ő szerelmetes asszonykája és tündéri kislánya.
márc. 10
7:06
Feltámadt a lelőtt Gergely? (BorsOnline)
Életben van K. Gergely, a megbukott Part Fesztivál szervezője, akiről korábban az a hír járta, hogy Malajziában lelőtték. A fesztivál elmaradt, a szervezők eltűntek, a több ezer jegyvásárló kára legalább húszmillió forint.
márc. 10
7:24
Eltűnt repülő: terrorcselekményre gyanakszanak (BorsOnline)
Már négy olyan személyről tudnak a hatóságok, aki bár szerepelt az utaslistán, nem ült a szombaton lezuhant malajziai gépen. A lopott útlevelekkel utazókat az FBI próbálja azonosítani. Nagy erôkkel keresik a roncsokat.
márc. 10
7:26
Drávucz Rita belehúzott a fiúknak (BorsOnline)
Drávucz Rita és Kásás Tamás volt a főszereplője a vízilabda Eb-sorsolásnak, közreműködésükkel alakultak ki a csoportok. Két olyan játékoséval, akit nem láthatunk majd játszani a júliusi, budapesti eseményen.
márc. 10
8:00
A szíve viszi el Berényi Claudiát (BorsOnline)
Ma esete távozik a képernyőről Ábrahám Edit. A színésznő elárulta, vélhetően, hogyan fogják kiírni karakterét a sorozatból.
márc. 10
8:18
Dömpingben avat Orbán Viktor (BorsOnline)
Kórházat, adatfeldolgozó központot és baromfifeldolgozó üzemet is adott már át az elmúlt hetekben Orbán Viktor. A miniszterelnöki megnyitóknak nagy hagyományuk van, de az igazi választási nagyágyúk még csak most jönnek.
márc. 10
8:51
Ónodi Eszternek bajsza nőtt - fotóval (BorsOnline)
Különös módon nőnapozott a magyar színésznő. A híresség egy bajszos képett tett közzé magáról a hölgyeket ünneplő nap alkalmából.
márc. 10
8:53
Cipő édesanyja: a fiam még előttem is titkolózott (BorsOnline)
Egy évvel Bódi László Cipő halála után édesanyja emlékezik a legendás énekesre. Gizi néni a Borsnak azt is elmondta, ő megjósolta: Sipos F. nem sokáig énekel a fia helyett.
márc. 10
9:09
Kárpáti Rebeka a törököknél keres modellmunkát (BorsOnline)
A Miss Universe magyar győztese jelenleg Törökországban keres munkát. R. Kárpáti Péter lánya szeretne menő modell lenni.
márc. 10
9:27
Bölöni jelölt a görög kapitányi posztra (BorsOnline)
A marosvásárhelyi születésű Bölöni László is jelölt a görög válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Hamarosan a magyarok ellen is irányíthatja a görögöket.
márc. 10
10:03
Fluor Tomi átírta A walesi bárdokat (BorsOnline)
Életében először készül március 15-re Fluor Tomi. A zenész ugyanis részt vesz egy ünnepi produkcióban.
márc. 10
10:21
Dér Heni nyakékére fájt a rajongó foga (BorsOnline)
Egy év alatt, több mint száz darab bizsut gyűjtött össze Dér Heni. Az énekesnő lapunknak elmondta a koncerteken olcsó bizsut hord, ám van néhány értékes darabja is, melyek közül egyet soha nem vesz le a kezéről.
márc. 10
10:23
Bors-játék: az unokáját lepi meg Ági (BorsOnline)
Játékunk utolsó hetéhez érkeztünk. Aki eddig nem tette meg, annak sem késő bekapcsolódni a Bors nyereményjátékába, mert még tartogatunk jó néhány meglepetést. Március 16-ig megéri matricát tépkedni.
márc. 10
10:39
Maffiózó volt a krími kormányfő (BorsOnline)
Védelmi pénzekből alapozta meg politikai pályáját a Krím új ura. Szerhij Akszjonov két hete még ismeretlen senki volt, most kirobbantotta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságát.
márc. 10
10:57
Presser Gábor újra komponál (BorsOnline)
Váci Eszter együttesével lép színpadra Presser Gábor. A legendás zenész egy meglepetés darabbal is készül az eseményre.
márc. 10
10:57
Pókeren vesztette el a saját nevét! (Blikk)
Elbukta a pókerpartit a részeg fiatalember, így bukta a tétet is, ami jelen esetben a saját neve volt. A többi kártyás találta ki és mivel az megfelelt az Új-zélandi szabályoknak, be is jegyezték. Most minden iratát ki kell cserélnie.
márc. 10
10:59
Rendőrök mentették ki a csomagtartóból a nőt! - videó (Blikk)
Richmond, Virginia - Elrabolta, és az autó csomagtartójába zárta saját anyját Regelio Lopez (20). A fiatalember a rendőröknek elmondta: az dühítette fel, hogy anyja nem akart Miamiba költözni vele – derül ki a helyi WWBT adó tudósításából.
márc. 10
11:15
Ledobta melltartóját a Borsnak Miss Bikini - fotóval (18+) (BorsOnline)
Lévai Adrienn egykori playmate nyerte a hétvégi bikinis szépségversenyt Budapesten. A DJ-ként is dolgozó lány a Bors kedvéért még fürdőruhájától is megvált.
márc. 10
11:15
Balatonba szórják Hacser Józsa hamvait (Blikk)
Budapest – A siófoki önkormányzat helyezi örök nyugalomra Hacser Józsát (82).
márc. 10
11:33
Újra a karját törte Iliász Nikolász (BorsOnline)
Törékeny ember Iliász Nikolász. A válogatott kardvívó két éve szánkó-, most pedig síbalesetet szenvedett. Mindkétszer a karját törte. Legalább egy hónapos pihenő vár rá, két vk-versenyen nem indulhat.
márc. 10
11:33
Csatornába szorult a pénzét kereső férfi (Blikk)
Lawton, Oklahoma – Beejtett egy húszdollárost (4500 forintot) a csatornanyílásba egy férfi, lemászott érte, de vesztére ott ragadt.
márc. 10
11:33
Jóga, ír módra (Metropol)
Ellazulunk, nem mozgunk, megszűnik a külvilág, elengedjük a problémát. Ébredés után a betétdíjas üvegeket visszaváltjuk.
márc. 10
11:35
Így mentették ki a süllyedő hajó személyzetét - videó (Blikk)
Vasárnap kora reggel érkezett a segélykérés a parti őrséghez a La Manche csatorna vizén hánykolódó teherhajóról. Alig egy óra múlva a fedélzeten már nem volt senki.
márc. 10
11:51
Teremben izmoznak a magyar celebek - fotókkal (BorsOnline)
Horváth Éva profi szakemberben bízik, Baronits Gábor csak fehér húst fogyaszt, Vastag Csaba pedig kizárja a külvilágot edzés közben. Ami közös bennük, hogy mindannyian elszántan gyúrnak.
márc. 10
12:09
Kati hazavitte otthonába a veszprémi zsiráfbébit (BorsOnline)
Saját házában tart vadállatóvodát a veszprémi Kittenberger Kálmán állatkert gondozója, Marokháziné Kati. Most a múlt héten született kiszsiráfot cumiztatja, de ő nevelte fel többek közt Szását, a tigrist, Gusztit, a vadmalacot és Fannit, a tevét.
márc. 10
12:09
Orális szexre kényszerítette beosztottját a tábornok! (Blikk)
Hatalmas botrány borzolja a kedélyeket az Egyesült Államokban: egy magas rangú katona kétszer is orális szexre kényszerítette egy beosztottját. A nő nem mert fellázadni, mert a tábornok azt mondta neki: ha árulkodik, kiirtja az egész családját.

Keresés