Szeged — „Amikor közölték a diagnózist, végigfutott az agyamon, elég nagy a baj. Az ember ilyenkor sok mindent átértékel, s bizony most azt mondom, jó, hogy a kórházban fekszem, és ennyivel megúsztam az egészet” – nyilatkozta Vajda Attila (31) a Blikknek.
Budapest — Tizennyolc év után érhet el újra hazai veretlen évet a Ferencváros focicsapata az NB I-ben. A zöld-fehérek 2014-ben pályaválasztóként egyszer sem veszítettek, tavasszal a Puskás Ferenc stadiont, augusztustól pedig a Groupama-arénát nem tudták elhagyni a vendégek három ponttal.
Mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni - hangsúlyozta Varga Mihály.
Tuaranga - Megint bilincsben vitték el a rendőrök az AC/DC dobosát, akit ezúttal azzal gyanúsítanak, hogy megszegte az óvadék ellenében való szabadlábra helyezésének szabályait.
Ötven dollárra, vagy akár az alá is csökkenhet a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára - jósolja a japán intézményi befektetők jelentős hányada az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport csütörtökön ismertetett új felmérésre szerint.
Egyhangúlag támogatta a Zala Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén, hogy 2015. január végétől Sipos Gyula rendőr vezérőrnagyot nevezze ki a belügyminiszter új zalai rendőrfőkapitánynak.
220volt.hu - 117 féle objektív Canonra és Nikonra azonnal, raktárról A Krétakör szabadiskolájának diákjai A Város Mindenkié tagjaival együtt készítettek színes óriásplakátokat, amivel a lakhatási válságra és a hajléktalanság rengeteg embert érintő problémájára akarják felhívni a figyelmet. További képek itt.
A filmes szakma krémje, a főszereplő színészek és stábtagok mellett rengeteg magyar híresség jelent meg a legújabb magyar zenés-romantikus komédia, a Swing bemutatóján.
Budapest — Könnyűzenei történelmet írnak péntek este a MOM Kulturális Központban! Kex Remake néven feltámad a Kex, a kommunista diktatúrában „ellenséges csoportként" nyilvántartott beatzenekar, és 45 év után megjelenik „debütáló lemezük", amelyet nem adhattak ki korábban.
Még magadnak sem mered bevallani, hogy az utóbbi időben a szex nem olyan, mint amihez hozzászoktál? Kétségbeesés helyett remekbe szabott tippeket ad a Kiskegyed.hu, hogyan gerjedsz be a pasid,
Bevásároltál már karácsonyra? Látnivalók + hasznos ajándékötletek + tippek és trükkök a magyar főváros európai színvonalú Bódénegyedéből. Figyelem, nemsokára az UNESCO világörökség része!
Párás lesz és csapadékos, ami alapvetően eső, de a hegyekben havas eső, havazás is lehet. Viszont: lehűlés egyelőre nem várható, néhol napközben 10 Celsius-foknál is melegebb lehet, s jellemzően a leghidegebb órákban is fagypont felett alakul a hőmérséklet. Az Országos … Folytatás
Az online vásárlás népszerűsége növekszik Magyarországon, a karácsonyi vásárlások idején ennek a veszélyeire figyelmeztet a Budapesti Békéltető Testület és a BDO Magyarország csütörtöki közleményében.
Lehűlés egyelőre nem várható, néhol napközben 10 Celsius-foknál is melegebb lehet, s általában a leghidegebb órákban is fagypont felett alakul a hőmérséklet.
Több mint 7 kilótól szabadult meg kevesebb, mint másfél hónap alatt Aranyosi Péter. A Dumaszínház humoristája egy különleges módszerrel és egy gyökeres életmódváltással adta le az egyre inkább zavaróvá váló felesleget.
Budapest ― Rossz időben nem működik a nyomkövető, többek között ezért is szüntette meg a házi őrizetét a bíró L. Zsoltnak (44), aki a hatóság szerint két éve elrabolta volt lovászát, és fajtalankodott vele.
A @nytimes truck overturned outside Philadelphia this morning, spilling out newspapers. http://t.co/Wq34mDm5Pg pic.twitter.com/8xdt7LUZew — Binyamin Appelbaum (@BCAppelbaum) December 4, 2014
A címlapfotón Matteo Salvini, a szélsőjobboldali olasz párt, a Lega Nord vezetője tekinthető meg a maga mérsékelten szexi valójában. Az újságban pedig még forróbb képek vannak.
Az eMAG online webáruház honlapján egy átlagos nap forgalmának százszorosáért, több mint 1,7 milliárd forintért vásároltak a vevők a november végi fekete pénteken.
Egy 35 éves rákbeteg amerikai művész egy nagy adag humorral nézett szembe az elmúlással, ezért november 25-én bekövetkezett halála előtt saját maga írta meg gyászjelentését.
Hosszú Katinka a nyitónapon szerzett két ezüstje után 100 háton – 55.03 másodperces világrekorddal – aranyérmes lett. Ezzel bebizonyította, hogy nem véletlenül választották 2014 legjobb női úszójának.
Budapest — Szerelem szövődött két X-Faktor-versenyző között! Bella (21) és a Spoon zenekar Marcija (19) igyekszik titokban tartani, hogy romantikus szálak fűzik össze őket, de ez már egyre nehezebben megy.
Budapest — Babát vár a bokszlegenda, amatőrként és profiként világbajnoki címet szerző Erdei Zsolt (40) egykori felesége: a spanyol-osztrák Arabella (33) hét hónapos terhes! Tegnap a boldog kismama a Blikknek megerősítette, harmonikus a kapcsolata volt férjével, amit az is alátámaszt, hogy Erdei és közös fiuk, Viktor (8) együtt örül vele a pici érkezésének.
Budapest — 15 millió forint bírságot szabott ki Schobert Norbert (43) korábbi cégére, a Foodorganyra a Gazdasági Versenyhivatal, mert reklámjaikban állítólag olyan állításokat is megfogalmazott az Update termékekkel kapcsolatban, amelyek valótlanok.
Lelassult a diplomácia, miután McCain felsorolta, milyen konkrét problémái vannak az Orbán-kormánnyal. Kovács Zoltán szerint a kormány mélységesen elítéli a szenátor szavait.
Pénzmosásra és csalásokra specializálódott, kifinomult internetes hálózat működtetésének vádjával őrizetbe vettek legkevesebb 76 kínai állampolgárt a kenyai hatóságok.
A magyar kabinet nevében a kormányszóvivő ismét elítélte az amerikai republikánus szenátor Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos szavait, egyúttal üdvözölte, hogy "végre nagykövet érkezik" Magyarországra az Egyesült Államokból.