Apacs művészet - Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900-1919) címmel dolgozza fel a Nyolcak és a korszak modernista művészetének történetét Rockenbauer Zoltán művészettörténész a Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent új könyvében.
Beadta lemondását az ukrán jegybank elnöke - jelentette be az ukrán belügyminiszter tanácsadója kedden azon a nagygyűlésen, ahol a központi bank vezetőjének távozását követelték kisbefektetők.
Jó úton van a NATO, hogy bármilyen kihívásra válaszolni tudjon, de ehhez minden tagállamnak teljesítenie kell a rá eső részt a feladatokból - hangoztatta az észak-atlanti szövetség külügyminisztereinek tanácskozását követően kedden John Kerry amerikai külügyminiszter.
Harmincegy településen 12 900 fogyasztónál nincs áram a hétfő reggel óta tartó rendkívüli időjárási helyzet miatt. A főváros XII. kerületében jelentős változás csak csütörtöktől, a fák ágaira fagyott jég olvadásától várható.
Keddtől lehet nevezni az Európai Ifjúsági Károly-díjra, amelyet olyan fiataloknak ítélnek oda, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az európai országok lakói közötti kölcsönös megértés javításához - közölte az Európai Parlament az MTI-vel.
Fazekas Sándor hungarikumügyi miniszter jelentette ezt be a kormány Youtube-csatornáján. A tárogató, azaz a töröksíp is a magyarság szellemi csúcsteljesítményének jele. Mint Fazekas miniszter. Most pedig létrejön egy hungarikum-archívum is, ami remélhetőleg egyszer majd hungarikum lesz, és akkor bekerül a … Folytatás
Bűncselekmények minősítené és 10 ezer lejig (700 ezer forintig) terjedő bírsággal büntetné a más államok zászlóinak "szabálytalan" kitűzését Romániában egy törvénytervezet, amelyet hallgatólagosan (vita nélkül) elfogadottnak nyilvánítottak a bukaresti szenátusban - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
Egy hajléktalanpár jobb híján a fűtött ATM szobát választotta szerelmi aktusuk helyszínéül. Még az sem zavarta őket, hogy a járókelők videóra veszik az akciót.
Közleményben pontosította a félreértések tisztázása érdekében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a mai sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre adott válaszát.
A katasztrófavédőknek több elakadt autót is ki kellett menteniük. Mátraszentimre, Mátraszentistván és Galyatető szálláshelyei nem tudnak vendégeket fogadni.
Amerikai kormányzati források szerint Ashton Carter volt védelmi miniszterhelyettes lesz a Pentagon új főnöke a múlt héten lemondott Chuck Hagel helyett.
Egy lakossági bejelentés szerint egy üzletlánc budapesti üzleteiben kapható sajátmárkás palackozott víz- és élelmiszer-termékeinél szándékos szennyezés történhetett.
Ha valaki tudni akarja, honnan fúj a szél Portik-ügyben, akkor Szilvásy György volt titokminisztert és Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt kell megkérdeznie - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Életveszélyesen megsérült egy férfi Mogyoródon a Táncsics Mihály utcában, amikor felrobbant a házában működtetett áramtermelő aggregátor - közölte a Pest megyei település polgármestere.
Reagált Portik Tamás szavaira a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte aki kíváncsi, hogy honnan fúj a szél, annak Szilvásyt és Gyurcsányt kéne megkérdeznie.
A zenész játszott együtt korábban Buddy Hollyval, John Lennonnal és Eric Claptonnal is, de világhírű a Stones tagjaként lett. 70 éves volt, a halál okát nem hozták nyilvánosságra. A hatvanas évek óta volt a zenekar tagja, idén azonban az ausztrál … Folytatás
Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel határozatot hozott kedden, amelyben felszólította Izraelt, hogy mondjon le az atomfegyvereiről, és helyezze azokat nemzetközi felügyelet alá.