Elsősorban a helyi iparűzési adóból befolyó összegek csökkenése miatt a tervezettnél kevesebb bevétellel számol Zalaegerszeg idei költségvetése, de tartalék bevonásával és egyes feladatok elhalasztásával költségvetési hiány nélkül zárja a város az idei évet.
Korábban egy 42 oldalas, lebutított változatot már közöltek, ebből az derült ki, hogy a FIFA nem sáros. A jelentés készítője viszont tiltakozott munkájának megnyirbálása ellen.
A neoliberális államfelfogás megbukott, állami hatáskörökre van szükség a piaci szabályozók hatékony működtetéséhez, az új jogkörökhöz viszont új biztosítékokra is szükség van - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke Stumpf István alkotmánybíró új könyvének pénteki bemutatóján Budapesten.
Nagyjából száz ember vagy cég kap a kormánytól 3,7 milliárd forintot. Nyilván nagyon fontos kifizetni azokat az embereket, akik szerint jó ötlet egy agresszívan terjeszkedő, megkérdőjelezhető szakmaisággal vezetett bankba tenni a pénzt.
A Jobbik üdvözli, hogy a kormány végre megértette az ukrán válság komolyságát - jelentette ki Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján.
Barcelona — Horribilis pénzbe kerül egy sztárfutballista átigazolása. Eddig csak azok az összegek láttak napvilágot, amelyeket a klubok fizettek egymásnak.
Marrákes — Újabb lépést tehet a világcsúcs felé a Real Madrid. A BL-győztes spanyol futballklub utolsó 21 tétmeccsén győzött, a 22. pedig történelmi lehet az együttes számára.
Tény, hogy orgazmusra minden egészséges ember képes, viszont az is tény, hogy a női orgazmus sokszor inkább a gyakorláson, a tanuláson és a biztonságon alapul. A Kiskegyed.hu tippjeinek segítségével azonban most biztosan a csúcsra juthatsz.
A csütörtöki Münchenbe tartó nemzetközi gyorsvonatról 36 koszovói, 8 bangladesi és 4 szíriai állampolgárt szedtek le Győrnélm, mert mindenféle érvényes útlevél és vízum nélkül akartak külföldre menni. Tiltott határátlépés miatt előállították őket. (Police.hu)
Hat kilométer után állt ki, mert tüdőfájdalmakra panaszkodott, Risztov az elmúlt héten betegeskedett, így nem olyan meglepő, hogy ez történt. A távot a szegedi Olasz Anna nyerte, 1:57:15 órás idővel. (MTI)
A natúrstílus és az újrahasznosítás egyaránt divatos napjainkban. Egyszerű, barna háztartási csomagolópapírban, maradék fonallal, textilcsíkkal vagy újságpapír-kivágással dekorálva tehát nemcsak olcsóbb lesz az ajándékok csomagolása, de sokkal egyedibb és trendibb is.
Egy ismerőse értesítette a Borsot, hogy a miniszterelnök legidősebb lányának oldala csütörtöktől nem nyilvános. Aztán kiderült, hogy Orbán Ráhel csak átnevezte magát.
Budapest — Mindent bevet ÉNB Bori (18), hogy elérje a célját. A sorozatsztár többször bebizonyította, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem kapja, amit akar, ehhez pedig gyakran használja fel nőiességét, természetesen így tett ezúttal is.
Peking pénteken határozott hangú tiltakozással fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi Perry osztályú fregattok értékesítését Tajvannak.
Budapest — A Splash! zenekar énekesnője, Sári Évi (37) már tiniként megtalálta igazi szerelmét. 18 éves korában kezdett el színészkedni, a zene csak később robbant be az életébe.
A magyar külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország 100 ezer euróval járul hozzá annak a NATO-alapnak a működéséhez, amelynek az a fő célja, hogy Ukrajna megerősíthesse kibervédelmi képességeit.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft A jegybank kirendelt szakértői vették át az MKB igazgatóságától a bank vezetését, mostantól a menedzsment tagjaival együttműködve dolgoznak. További személyi döntések egyelőre nem lesznek. Azt, hogy az MNB veszi át az … Folytatás
A Dumaszínház – immár sokadik éve, hagyományosan – valamilyen szervezetet, alapítványt támogat jegybevételből. Idén decemberben először, két előadás teljes bevételét ajánlották fel jótékony célra.
Megfontolásra visszaküldött pénteken a parlamentnek Áder János köztársasági elnök két elfogadott jogszabályt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását.