Az egykori NDK utolsó külügyminisztere szerint a magyarországi átalakulás volt a keletnémet pártállami diktatúra bukásához vezető folyamat egyik motorja.
Biomasszával működő kazánt helyeztek üzembe pénteken a nagytarcsai Petőfi lakótelepen, a berendezés csaknem 200 lakás fűtését és melegvíz-ellátását fogja biztosítani.
Az elsőfokú ítéletet enyhítve, jogerősen nyolc hónap börtönbüntetést kapott egy 54 éves férfi, aki éheztette és sorsukra hagyta az ismerőse által rábízott állatokat.
Döbbenetes hasonlóságot fedeztünk fel a celebek Facebook oldalait böngészve: Delhusa John és az X-faktoros Andelic Jonathan úgy néznek ki, mintha ikrek lennének!
Dúsgazdag arab sejk tett csábító ajánlatot az uruguayi államfőnek, akit a világ legszegényebb elnökeként emlegetnek. Egymillió dollárt – 250 millió forintot – kínált a leharcolt Volkswagen „Bogaráért”.
Budakeszi — Többen is kiállnak K. Csanád óvodapedagógus mellett, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy éveken keresztül zaklatott egy ötéves kislányt: a délutáni altatások alatt rendszeresen belenyúlt a gyerek bugyijába, s a lábát is simogatta.
Újabb drónt észleltek péntekre virradó éjjel egy francia nukleáris létesítmény felett az országi déli részén található Marcoule-ban - közölték rendőrségi források.
Koalákat készít fel a jövő heti brisbane-i G20-csúcstalálkozó résztvevőinek ölelgetésére egy helyi vadaspark. Szeretnék, hogy a kétnapos csúcs alatt olyan VIP vendégekkel is készüljön koalás fotó, mint Vlagyimir Putyin orosz vagy Barack Obama amerikai elnök. Lehet, hogy Lázár János csak fácánölelgetésre … Folytatás
Gretna ― A szőlősgazdák számára nemcsak ismerős, de ijesztő az ősszel rajokban támadó seregélyek látványa, ám ezekben a különleges formákban talán még ők maguk is elgyönyörködnének.
Az Olof Palme Ház mögötti betonfalakra tervezett, a kultúra és a zöld területek kapcsolatára reagáló, SzínesLiget - Színezd ki a Ligetet! elnevezésű ötletpályázaton 28 versenyműből választották ki a falakra kerülő legjobb alkotásokat.
Nagy szükség van most arra, hogy Ózd összefogjon és összetartson, mert a jövője a tét - jelentette ki Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltje a párt kampányzáró rendezvényen pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban.
Orvosi vészhelyzet miatt kényszerleszállást hajtott végre a Delta Bostonból Pittsburghba tartó utasszállítója. A gép egyik kétéves utasának ugyanis megállt a szíve.
Tina Malone, a brit Shameless (Szégyentelen) című sorozat színésznője rengeteget fogyott az utóbbi időben. Sajnos ennek nem csak pozitív következménye lett: közel 5 kg felesleges bőr maradt a testén, amely most látványosan lóg rajta.
A Szátrban Sztár műsorvezetőjének közösségi oldalára először kedden került fel egy adag fénykép, miszerint a csinos színésznő Amerikában pihente ki a forgatások fáradalmait.
Bonn-Beismerte Szergej K., a bonni Beethoven-zenekar 2. szóló-csellistája, hogy egy vita során megfojtotta Kate de Marcken nevű zongorista feleségét, majd a holttestet elásta a Dümpelfeld melletti szenyvíztisztítónál egy domboldalban
Az Emfesz korábbi menedzsmentjét sejti az ő meggyilkolásáról szóló terv mögött az ukrán Dmitro Firtas. Az osztrák főügyész szerint nem meglepő, hogy meg akarják ölni, hiszen keletről jött.
Nem jelentkezett vevő péntek délig, így az istállót felügyelő csődbiztos bejelentette, hogy megszűnik a csapat. A Marussia 2010-ben – még Virgin néven – állt először rajthoz. Pontot először idén, a monacói nagydíjon szerzett a csapatnak az a Jules Bianchi, aki … Folytatás
Nem a Katalónia függetlenségéért síkra szálló mozgalmak önkéntesei, hanem az autonóm közösség hatóságai fogják levezényelni vasárnap az "alternatív" népszavazást - jelentette be pénteken Artur Mas katalán miniszterelnök, noha Madrid korábban arra szólította fel Barcelonát, hogy a katalán hatóságok tartsák magukat távol a referendumtól.
A magyar gazdasági növekedés várható lassulása ellenére is valószínűleg kamatemelésre szánja el magát jövőre a MNB, tekintettel a jó eséllyel szigorodó külső monetáris környezetre - jósolták az elemzők.
Irán korábbi ígéretével ellentétben nem adta át a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek azokat az információkat, amelyek alapján tisztázható lenne, hogy atomprogramjának voltak, illetve vannak-e katonai vetületei.
Zalaegerszeg — Megszületett Besenczi Árpád (49) kislánya. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatójának felesége csütörtök éjjel adott életet közös kislányuknak, Hellának.
A húsipart ostromolja Buza Sándor (57). Az ismert rádiós és tévés műsorvezető életében nem ez az első váratlan pályamódosítás, hiszen annak idején tanárként végzett, és Zalaegerszegen hat éven át oktatott történelmet és ének-zenét, de 1986-ban felvételt nyert a Magyar Rádió könnyűzenei szerkesztőségébe.
A tűzifát elsősorban nagycsaládosok és idősek kapják, a kelet-ukrajnai konfliktus miatt ugyanis jelentősen drágult a tüzelőanyag a szomszédos országban.
A Szátrban Sztár műsorvezetőjének közösségi oldalára először kedden került fel egy adag fénykép, miszerint a csinos színésznő Amerikában pihente ki a forgatások fáradalmait.
Egyértelmű, hogy Európa szellemi válságban van, jó és helyes, ha hasonló jellegű kulturális rendezvényeken beszélünk a gyökerekről - ezt mondta Csáky Pál európai parlamenti képviselő Kassán pénteken, a Kazinczy-napok rendezvényén.
A temetkezési szolgáltatások jogi szabályozása és színvonala, azok etikai vonatkozásai és a kegyeleti kultúra kérdései szerepeltek annak a kétnapos szakmai konferenciának a napirendjén