177 olyan embert figyeltek a texasi egészségügyi hatóságok, akik kapcsolatba léptek a Libériából már betegen érkezett Thomas Eric Duncan-nel. Mivel a 21 napos lappangási idő alatt senki sem lett beteg, így a hatóságok ebolamentesnek nyilvánították Texast. (ABC News)
Újabb komoly buliáradat zuhan a városra november második hétvégéjén. Indusztriál, techno, verető és másnaposan még Vida Ildikó lemondását is követelhetjük.
Nehéz túl sokat hozzátenni a bors híréhez, külügyminiszterünk a KGB-s diktátor szobrának megkoszorúzása után egy azerbajdzsáni-magyar szakácskönyv bemutatóján vett részt. A receptgyűjtemény több hagyományos magyar ételt is tartalmaz, reméljük nem mindenféle disznóból készült finomságokat. Szijjártó szerint sok közös van a két konyha között … Folytatás
Nagyon hangosan hallgattak zenét hajnali 2-kor drogozás közben, ezért a szomszédok rájuk hívták a rendőrséget. A rendőrök meg a hangos zene mellett megtalálták a lakásban a drogot is. (police.hu)
A Vedomosztyi című lap publicisztikájában csak azt sajnálják, hogy az Oroszország elleni EU-s szankciókat nem vétóztuk meg. Rogán Antal új törvényének viszont nagyon örülnek.
Faluszélen, gettóban, egy isten háta mögötti farmon Kentucky-ban gyilkolja meg és ássa el a férj a feleségét – mondatják velünk az előítéleteink. És lám: finom, művelt, a társadalom elitjéhez tartozó zenészcsaládban ugyanez megtörténik.
Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, akkor a DK - meg nem nevezett civilekkel összefogva - népszavazáson kényszerítené ki a törvény megváltoztatását.
Azonnali reformokat és Európa-párti politikát ígért Bojko Boriszov régi-új konzervatív bolgár miniszterelnök, miután a szófiai parlament pénteken megszavazta új kabinetjét.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős határozatában helybenhagyta a Fővárosi Törvényszéknek a CIB Bank ügyében szeptember 30-án hozott első fokú ítéletét.
Négy, 19 és 27 év közötti férfit vettek őrizetbe Londonban éjszaka. A rendőrség nem közölt részleteket egyelőre, csak annyit, hogy a férfiakat terrortámadások előkészítésével gyanúsítják. (BBC)
Részegen aluljáróba hajtott egy autós a Boráros téren október 23-án. A vezetőt elítélte a bíróság: 200 ezer forint pénzbüntetést kapott és 2 évre eltiltották a vezetéstől.
Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi rendező Meszesek című alkotása nyerte a Közösségi Televíziók XIV. Filmszemléjének 700 ezer forintos fődíját pénteken Lakiteleken.
Lezárták a 8-as főút egy szakaszát péntek délután Herend közelében, mert régészeti feltárás közben aknavetőgránátokat találtak régészeti az út mellett.
Jóváhagyta pénteken Romániában az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amely szerint Victor Ponta miniszterelnök és Klaus Johannis nagyszebeni polgármester fog megmérkőzni egymással a jövő vasárnap megrendezendő második fordulóban.
Hőbörög Moldávia, ugyanis egy bírónő bikinis képet töltött fel magáról az egyik közösségi oldalra. A felhasználók szerint a fotó gyengítheti a törvényhozókat, és erősítheti az ország bűnözőit.
A legtöbb bűncselekményt Magyarország olyan településein követik el, ahol alig élnek cigányok. Magyarország nemcsak Európán belül számít biztonságos helynek, hanem a 2000-es években kifejezetten még biztonságosabb lett. Erre jutott egy úttörő tanulmány, amely először vizsgálta a kriminológia eszköztárával a magyar szélsőjobboldal kedvenc hazugságát.
32 harckocsi és 16 ágyú meg 30, katonákat és lőszereket, valamint 3 rádiólokációs eszközöket szállító Kamaz teherautó lépte át az ukrán határt Oroszország felől.
Nagy értékű luxusautókra specializált bűnbandát számolt fel a rendőrség. Hónapokig tartó nyomozás után hat megyében egyszerre csaptak le a Készenléti Rendőrség, a Bűnügyi Főigazgatóság, a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai. A rendőrség honlapja minderről CSAPÁS címmel számolt be.
Törvényesítenék az azonos neműek élettársi kapcsolatát Szerbiában a polgári törvénykönyv tervezete szerint, a dokumentum emellett számos más fontos pontot is tartalmaz.
EP-képviselők egy csoportja, köztük Nagy József, a szlovákiai Most-Híd szlovák-magyar párt EP-képviselője közös nyilatkozatban szólított fel összehangolt cselekvésre a vallási hovatartozáson alapuló üldözés megállítása érdekében.
Magyarország - Egyre könnyebb pénzt nyerni a Blikktől! 500 ezer forintos játékunk szabályai egyszerűek: vedd meg az újságot szombaton, keresd meg a lapban elhelyezett kérdést, amihez segítségképpen három válaszlehetőséget is megadunk.
Most is éppen az asztal mellett ül? Akkor tegye a következőt: szorítsa ökölbe a két kezét, és nyomja az alkarját az asztallapra olyan erősen, amennyire csak képes rá.
A Forma-1-es Marussia istálló befejezte a működését, s elköszönt nagyjából 200 fős alkalmazotti állományától, miközben pilótájuk Jules Bianchi továbbra is az életéért küzd.
Az elsődleges gyanúnak megfelelően valóban egészségre káros nátrium-hidroxid van abban a három hordóban, amelyet péntek dél körül találtak Szigetmonostor külterületén.
Mintegy 300 milliárd forintot fordít árvízvédelmi fejlesztésre Magyarország 2020-ig - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Tunyogmatolcson, ahol átadta a 17 milliárd forintért épült Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározót.