Thomas. B. egy hónapra elég nyugtatót magánál tarthatott - írja a Délmagyarország a börtönben elhunyt osztrák férfi ügyét jól ismerő, anonim forrásra hivatkozva.
Már nincs szüksége nyakmerevítőre Tátrai Tibornak, aki még májusban szenvedett súlyos balesetet egy koncertjén, aminek következtében eltört egy gerinccsigolyája.
Trilógiává bővült az éhezők viadala, ám a harmadik rész izgalmakban és látványban meg sem közelíti az első két filmet. A Kiválasztott című könyvet ugyanis kettébontották az alkotók, így a valódi nagy durranásra, a történet végkifejletére jövő novemberig kell várni. Amit most kapunk, az csak egy hosszúra nyújtott bevezetés, amelyben a szereplők szinte nem csinálnak semmit.
A bíró az indoklásban hivatkozott az Európai Bíróság ítéletére, amely szerint az átláthatóság elvét kiterjesztetten kell értelmezni, mivel a fogyasztó hátrányban van az információszintet illetően a pénzintézettel szemben.
Gyorsan felejt Diego Maradona barátnője. Az egykori argentin futballcsillagot néhány hete még azzal vádolta a 24 éves Rocio Oliva, hogy hozzávágta a telefonját, és bántalmazta őt.
Los Angeles – Jennifer Aniston Hollywood egyik legkedvesebb, legközlékenyebb és legmókásabb színésznőjének hírében áll, ezért rémült halálra a riporter, mikor látszólag vérig sértette egy egyszerű kérdéssel.
A december 18-19-i EU-csúcs napirendjére kerülő tervezettel a volt luxemburgi kormányfő szerint azt az egyértelmű üzenetet kell intézni a világhoz, hogy "Európa visszatért az üzletbe".
Iohannis azt jósolta, hogy az elnökválasztás eredménye apasztani fogja a Ponta vezette szociáldemokraták és szövetségeseik jelenleg 65 százalékos többségét.
Kiskunfélegyháza – Bozótvágóval esett neki adósának egy feldühödött férfi Kiskunfélegyházán, a márciusi eset miatt most emelt vádat ellene az ügyészség.
Csodálatos gyógyuláson esett át botoxkezelés után egy brit modell. A lány évek óta küzdött az arcbőrén kialakult ekcémával, majd egyik napról a másikra eltűntek a csúnya kiütései.
Los Angeles – Jennifer Aniston Hollywood egyik legkedvesebb, legközlékenyebb és legmókásabb színésznőjének hírében áll, ezért rémült halálra a riporter, mikor látszólag vérig sértette egy egyszerű kérdéssel.
Tatabánya – Megszökött őrizetéből kedden este egy Varga János nevű férfi, aki a Komáromi Járásbíróság végzése alapján lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.
Nem épp úgy sült el Ácson egy trafikrablás, ahogy azt a két elkövető elképzelte: nem elég, hogy először az eladó a képükbe röhögött, de pár óra alatt el is kapták őket.
Egy internetes játékon keresztül barátkozott össze Breck Bednar egy nála idősebb fiúval, és hosszas levelezgetés után személyesen is találkoztak. A 14 éves srácot egy nappal a nagy találkozás után holtan találták.