Bokros Lajost, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldali ellenzéki pártok által támogatott főpolgármester-jelöltjét az esemény után újságírók arról faggatták, lesz-e pénze a kampányra az MSZP anyagi támogatása nélkül.
A helyi önkormányzatoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a leszakadóban lévő településrészekre, ahol sok halmozottan hátrányos helyzetű lakó él - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Átadták a Mészáros Borház Borászati Kft. közel 700 millió forintos beruházással, 70 százalékos uniós támogatással épült szekszárdi belvárosi szállodáját hétfőn.
Még mindig rejtély, hogy pontosan mi történt azzal a 90 éves hölggyel, aki a MÁV kórházban tűnt el, majd az épületben holtan taláták. A klinika szerint saját életét oltotta ki.
Kiderült, hogy az egykori szépségkirálynő a photoshophoz is ért: Gulliver méretben odamontázsolta magát a firenzei Dom térre. A kommentelők közben válogatott stílusban anyáznak.
Új kulturális színtér jön létre Kecskeméten a régi moziépület felújításával és átalakításával multifunkciós kulturális központtá - emelte ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Kecskeméten, a tégláig visszabontott műemlék épület "bokrétaünnepségén".
Az 1932 és 1942 közötti kultuszminisztert kormánytagként a Szovjetunió elleni háborúba lépés 1941. júniusi megszavazása miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték 1946-ban, és a börtönben hunyt el 1951-ben.
A 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklus tíz operatív programjának minden pályázata a jövő év első hónapjaiban jelenhet meg - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn, Székesfehérváron.
Az orosz külügyminiszter rövidlátónak tartja a Nyugat álláspontját, amely szerinte mindenért a délkelet-ukrajnai felkelőket hibáztatja, egyszersmind a kijevi hatalom bármely lépését támogatja.
Nem lehet annyit csapvizet inni, hogy kimutatható mennyiségű gyógyszermaradvány jusson a fogyasztó szervezetébe – erről is szó volt a Napközben hétfői adásában.
Agatha Christie egyik rajongója elárverezi a világhírű angol írónő elveszettnek hitt családi ékszereit, amelyeket a krimi koronázatlan királynőjének egykori angliai birtokáról származó utazóládában talált.
A nemzetéért mártírhalált halt Perényi Zsigmond emléke arra kötelezi a magyar kormányt, hogy a magyar embereket, a magyar intézményeket, az anyanyelvű oktatást és az anyanyelv ügyét tekintse fontosnak Kárpátalján.
Akik változást akarnak, azoknak vasárnap el kell menniük szavazni, hogy megmutassák, létezik egy olyan Magyarország, amely végtelenül elégedetlen azzal, ahogyan a dolgok mennek - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke mosonmagyaróvári fórumán.
Váladékminták diagnosztikáját végezték egy különleges mobil laboratóriumban, terepi körülmények között, egy nemzetközi egészségügyi összefogás részeként.
A növényvédőszer- és vetőmag értékesítő Syngenta Magyarország adatai szerint a várható termésátlag fejeskáposztából 40-120 tonna, karfiolból 30-45, brokkoliból 20-30 tonna, a kelkáposzta és a vöröskáposzta esetében 30-50 tonna.
Nagy többséggel döntött az Európai Parlament illetékes bizottsága. A testület baloldali tagjai ugyanakkor változtatást javasolnak a biztos feladatának területén.
Hosszú harc után sikerült összeházasodni Elisabeth Loretznek mostohafiával, Eric Holderrel. Így a negyvenöt éves férfi lett féltestvérének mostohaapja.
Kiemelten ellenőrzi a déligyümölcsök minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, elsősorban a citrusféléket (mandarin, narancs, grépfrút), az avokádót és az egzotikus gyümölcsöket (mangó, ananász) vizsgálja.
Az LMP szekszárdi polgármesterjelöltje szerint veszélyezteti a cikói térségi hulladéklerakó biztonságát, hogy egy technológiai hiba miatt mintegy 40 ezer köbméter csurgalékvíz gyűlt fel a tároló egyik szeméttároló kazettájában.
A folyón túl Itália címmel tart bemutatót szerdán az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban; a generációs különbségekre épülő komédiát Znamenák István rendezi.
Az alaszkai Mount Churchill tűzhányó 1200 évvel ezelőtti kitörése hamuval terítette be Nyugat-Európát, 7000 kilométerre repítve el a vulkanikus anyagokat - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit a Geology című folyóiratban ismertette.