2014. október 4. szombat

okt. 4
16:00
Iszapömlés: az LMP a felelősség tisztázását és a kártalanítást követeli (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint a kormányról a tragédia kapcsán az elmúlt négy évben bebizonyosodott, hogy rossz gazdája a rábízott emberéleteknek és környezeti értékeknek.
okt. 4
16:02
Bild: Németország katonákat és drónokat küldene Ukrajnába (hirado.hu)
Németország fontolóra vette, hogy taktikai drónokat és kétszáz katonát küld Ukrajnába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziójának támogatására - közölte a Bild című német újság szombati számában.
okt. 4
16:04
Emmi: vonzóvá kell tenni az egészségügyi pályát (hirado.hu)
A béremelés mellett az is nagy előrelépés, hogy az ápolók gyakorló ápolóként hamarabb beléphetnek a munkaerő-piacra.
okt. 4
16:06
Fazekas: a hungarikumok ne múzeumi kategóriák legyenek (hirado.hu)
A földművelésügyi miniszter a Túrkevén rendezett hungarikumnap megnyitóján beszélt.
okt. 4
16:08
Kairó szemétszállítását egy keresztény közösség végzi, illegálisan (hirado.hu)
A városi hulladék kétharmadát kopt keresztény zabbálok, vagyis a szemétgyűjtők gyűjtik össze, akik mindenfajta szerződés nélkül tevékenykednek a hatóságok hallgatólagos beleegyezése mellett.
okt. 4
16:12
Sírva fakadt a megfenyegetett fideszes (BorsOnline)
Könnyek között, elcsukló hangon jelentette be egy sajtótájékoztatón Gyöngyös fideszes polgármesterjelöltje, hogy halálosan megfenyegették.
okt. 4
16:12
Megújul a füzéri vár (hirado.hu)
A több mint másfél milliárdba kerülő rekonstrukció megkezdését jelképező alapkövet szombaton helyezték el a középkori erődítmény kápolnájában.
okt. 4
16:14
Kontrát: a kormány nem engedi el a devecseriek kezét (hirado.hu)
A településen szombaton térfigyelő kamerarendszert helyeztek üzembe.
okt. 4
16:16
Hétfőn nemzeti gyásznap lesz (hirado.hu)
Az aradi vértanúkra emlékezik az ország.
okt. 4
16:18
Üzemcsarnokot avattak Szadán (hirado.hu)
A Flame Spray Hungary Kft. (FSH) új, 3 ezer négyzetméteres, 500 millió forintos költséggel megépült létesítménybe csúcstechnológiát képviselő új gyártósor is kerül.
okt. 4
16:20
Hivatalos eljárás indult Sarkozy pártjának korábbi munkatársai ellen az elnökválasztási kampány hamis számlái miatt (hirado.hu)
Hamisítás és hivatali bizalommal való visszaélés gyanúja miatt hivatalos eljárás indult szombaton a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának három korábbi vezető munkatársa ellen.
okt. 4
16:22
Lajkó Félix és a Balanescu Quartet a Bálnában (hirado.hu)
Hegedűvirtuózok találkoznak a színpadon október 11-én.
okt. 4
16:24
Boldog áldozati ünnepet kívánunk minden kedves muzulmán olvasónknak! (444.hu)
Ma van az Íd al-Adhá, a muzulmán Áldozati ünnep, amikor a hívek arra emlékeznek, hogy Ábrahám kész lett volna feláldozni fiát Istennek.
okt. 4
16:24
Nőtt a hepatitis-A fertőzöttek száma Borsodban (hirado.hu)
Jelentősen nőtt a hepatitis-A vírussal fertőzöttek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megfelelő higiénia betartásával a betegség megelőzhető.
okt. 4
16:26
33 év után először kapott ki a Fradi Diósgyőrben (444.hu)
Haszanz kollégával néztük a meccset, és azt kell mondjam, megérdemelten nyert 2-1-re a Diósgyőr a végig tanácstalan Ferencváros ellen.
okt. 4
16:28
Szarért-húgyért adjuk a magyarországi letelepedést (444.hu)
Ha orosz milliárdos lennék, akkor magyar letelepedési engedélyt éri-e meg jobban venni a jó magyar útlevélért vagy granadait a granadai útlevélért? Vagy antiguait? Van olyan vonzó a Rogán Antal által méltatott honi ajánlat mint a karibi vagy akár a ciprusi?
okt. 4
16:30
Fegyveres rablót keres a rendőrség (Blikk)
okt. 4
16:30
Női jelöltek küzdelmét hozza a vasárnapi brazil voksolás (hirado.hu)
Az újraválasztásáért küzdő Dilma Rousseff brazil elnök elsősorban a környezetvédő Marina Silvával, a Brazil Szocialista Párt elnökjelöltjével mérkőzik meg a kétszázmilliós ország lakosainak szavazataiért az elnökválasztás vasárnap esedékes első fordulójában.
okt. 4
16:32
Tömeges halpusztulás a somogyudvarhelyi horgásztavaknál (fotók) (hirado.hu)
Már mintegy 4 tonnányi haltetem mellett találtak, a település kormányzati segítséget kér.
okt. 4
16:48
Cigiért verte meg és rabolta ki áldozatát a szolnoki tini (BorsOnline)
Nem kapott cigarettát, emiatt megvert és kirabolt egy férfit egy 16 éves szolnoki tini. Két órán belül elfogták a zsaruk.
okt. 4
16:48
Banderas megbánta a félrelépéseit (Blikk)
Los Angeles – Antonio Banderast (54) gyötri a lelkiismeret, hogy nem cselekedet mindig helyesen a házasságában. A színész el először beszélt Melanie Griffith-hez (57) fűződő szerelméről azok után, hogy a színésznő nyáron bejelentette, elválik sármos férjétől.
okt. 4
16:48
10. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó Veszprémben (hirado.hu)
Október 11-én hazai és határon túli amatőr és független filmesek alkotásai versenyeznek.
okt. 4
16:57
A technika ördöge megtréfálta a tálibok szóvivőjét (444.hu)
A tálibok egyik szóvivője magyarázkodni kényszerült, miután egyik twitter posztját a rendszer automatikusan a pakisztáni Sindhbe helyezte. Állítása szerint ő nem Pakisztánban, hanem Afganisztánban tartózkodik, de hogy pontosan hol, azt persze nem árulja el. Szerinte az egész egy ellenséges összeesküvés, … Folytatás
okt. 4
17:06
Banderas megbánta, hogy megcsalta a feleségét (Blikk)
Los Angeles – Antonio Banderast (54) gyötri a lelkiismeret, hogy nem cselekedet mindig helyesen a házasságában. A színész el először beszélt Melanie Griffith-hez (57) fűződő szerelméről azok után, hogy a színésznő nyáron bejelentette, elválik sármos férjétől.
okt. 4
17:24
Mentősök segítették világra a mezőtúri babát (BorsOnline)
Két mentős segített világra otthon egy koraszülött kisbabát Mezőtúron. Az anyuka rosszul érezte magát, de mire férjével a kórházba indultak volna, elfolyt a magzatvíz.
okt. 4
17:24
Meggyógyult két Ebola-vírussal fertőzött beteg (Blikk)
Berlin - Meggyógyult és elhagyhatta a kórházat Franciaországban és Németországban is egy-egy, Ebola-vírussal megfertőződött beteg.
okt. 4
17:24
5 sérült egy balesetben Csobánkánál (hirado.hu)
Frontálisan ütközött két személyautó, a sérültek közt egy gyerek is van.
okt. 4
17:26
Szigetvári: az Együttnek és a PM-nek közös a jelene és valószínűleg a jövője is (hirado.hu)
Ahogy megértette, megtanulta és megszerette a PM-es Szabó Tímea vagy Erőss Gábor őszinte baloldali szociálpolitikai meggyőződését, úgy kell megértenie a PM-nek is az Együtt kiállását a magyar kapitalizmus védelmében - mondta az Együtt-PM ügyvezető társelnöke.
okt. 4
17:28
Madách Imrére emlékeztek Csesztvén (hirado.hu)
Az ország egyetlen Madách-emlékhelyén idézték meg az írót, költőt, politikust halálának 150. évfordulóján.
okt. 4
17:30
Ebolagyanúval szállítottak kórházba egy nigériai orvostanhallgatót (444.hu)
Nyugi, nincs para, nem ebolás.
okt. 4
17:30
Tóbiás: nincs erős önkormányzat, ha 4 millió ember szegény (hirado.hu)
Ma ez a csoport képviselet, biztonságérzet és partnerség nélkül maradt - mondta az MSZP elnöke Pápán.
okt. 4
17:32
Az IMF és a Világbank-csoport közös ülésszaka is hatással lehet jövő héten a piacokra (hirado.hu)
Jövő héten a piacokra a friss makroadatok mellett az is hatással lehet, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank-csoport jövő pénteken kezdi meg szokásos évi őszi közös ülésszakát.
okt. 4
17:34
Irán egyelőre nem tudná kiváltani Európában az orosz földgázt (hirado.hu)
Irán nem lenne képes fedezni az európai földgázszükségletet, ha Oroszország valamilyen okból a szállítások leállítása mellett döntene - idézte Haszan Róháni iráni köztársasági elnök Rosszija-24 tévécsatornának adott interjúját a RIA Novosztyi hírügynökség.
okt. 4
17:42
Horror: gyógyfürdő iszapjába fulladt a nyugdíjas (BorsOnline)
Egy idős, német férfi holttestére bukkantak a pöstyéni gyógyfürdő iszapfürdő medencéjében. Egyelőre nem tudni mibe halt bele.
okt. 4
17:42
Meggyógyult egy Párizsban és egy Hamburgban kezelt ebolás (hirado.hu)
Elhagyta a Párizs közeli Saint-Mandé katonai kórházát az a francia ápolónő, akit szeptember 19-én szállítottak haza Libériából. A Hamburg-Eppendorf egyetemi klinika is szombaton jelentette be, hogy meggyógyult az a tudós, aki az Egészségügyi Világszervezet munkatársaként Sierra Leonében dolgozott és betegedett meg a vírus miatt.
okt. 4
17:44
Református templomot avattak Debrecenben (hirado.hu)
A lencztelep-paci gyülekezet templomszentelő hálaadó istentiszteletén Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdetett igét.
okt. 4
17:46
Százmilliós adományt kapott az Ökumenikus Segélyszervezet (hirado.hu)
A pénzt a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. gyűjtötte össze úgy, hogy az idei nyáron korsónként eladott Soproni csapolt sör árából 10 forintot félretett.
okt. 4
17:48
Jam session az Atomenergetikai Múzeumban (hirado.hu)
Pakson három intézmény csatlakozik a Múzeumok őszi fesztiváljához.
okt. 4
18:00
Fegyverrel raboltak ki egy utazási irodát Veszprémben (BorsOnline)
Szombat délután fegyverrel fenyegetőzve raboltak ki egy veszprémi utazási irodát.
okt. 4
18:00
Falra mászott Michelisz (Blikk)
Peking – Falra mászott Michelisz Norbert (30)! Nem mérgében, csupán a túraautó-világbajnokság hétvégi, kínai futama kapcsán látogatott el a nagy falhoz.
okt. 4
18:03
Sebastian Vettel elhagyja a Red Bullt (444.hu)
Az elmúlt négy szezon világbajnoka az idény végén lelép. Minden bizonnyal megy a Ferrariba, Alonso helyére.
okt. 4
18:05
Választást nyer a Kreml a lett jobboldalnak? (444.hu)
A lettek hajlottak volna balra szavazni a sok megszorítás után. Csakhogy az ukrajnai háború miatt az orosz kisebbséghez húzó baloldal vállalhatatlan lett.
okt. 4
18:18
Sosem látott fotók a Kennedy-esküvőről (Blikk)
Boston – Tizenhárom, sosem látott fotó negatívját bocsátja árverésre John F. Kennedy (†46) és Jacqueline Kennedy (†64) esküvőjéről egy bostoni aukciósház.
okt. 4
18:18
Megirigyelte Conchitát Gwyneth Paltrow (BorsOnline)
Bajszos sztárokkal reklámozzák Jonny Depp legújabb mozifilmjét. A Mordecai című thriller komédia kedvéért Gwyneth Paltrow, Ewan McGregor és Olivia Munn is arcszőrzetet növesztett.
okt. 4
18:18
Kiraboltak egy utazási irodát Veszprémben (hirado.hu)
A Rákóczi utcai IBUSZ-iroda egyik alkalmazottját egy 30-40 év körüli férfi kényszerítette a bevétel átadására.
okt. 4
18:20
Iszapömlés: a Jobbik gyors büntetést követel (hirado.hu)
És az állam helytállását a károsultaknak megítélt kártérítésért.
okt. 4
18:22
Folytatódtak a nemzetközi koalíció légicsapásai (hirado.hu)
Legalább harmincöt szélsőséges iszlamista fegyveres vesztette életét az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szombatra virradó éjjel végrehajtott légicsapásaiban, amelyekkel az Iszlám Állam (IÁ) észak-szíriai állásait vették tűz alá.
okt. 4
18:36
Kiütötte a Loki a Honvédot (Blikk)
okt. 4
18:36
Hova tűnt 500 közbringa? (fotók) (hirado.hu)
A BME éves vetélkedőjén idén az volt a különleges feladat, hogy az összes Bubi kerékpárt kölcsönözzék ki és vigyék el a hallgatók a Schönherz Zoltán Kollégium előtti dokkolóhoz.
okt. 4
18:36
Igazoltatták és előállították a betiltott fajvédő konferencia amerikai szervezőjét (444.hu)
"Fajvédő" konferenciát akartak Budapesten, Pintér Sándor az egész rendezvényt betiltatta, a főszervező mégis Magyarországra utazott. Igazoltatták a városban, eljárás alá vonták és minden bizonnyal kiutasítják.

Keresés