2014. október 23. csütörtök

okt. 23
20:23
Megállapodtak egymással a szíriai kurdok (hirado.hu)
Így jutnának több támogatáshoz az Iszlám Állam elleni harcukhoz.
okt. 23
20:25
Érpatakon is új választást kell tartani (hirado.hu)
A helyi választási bizottság korábban úgy ítélte meg, hogy új voksolást kell tartani a szabolcsi településen. Ezt megtámadta a polgármester, amit most elutasított a Debreceni Ítélőtábla.
okt. 23
20:27
Rekordáron kelt el az első Apple számítógépek egyike (hirado.hu)
A technikatörténeti aukció fénypontjaként beharangozott Apple-1 számítógépért 300 és 500 ezer dollár körüli árat remélt a Bonhams aukciósház.
okt. 23
20:36
Megműtötték Gidófaly Attilát (BorsOnline)
Törött gerinc-csigolyáját fél év után engedte megműteni a Karthago együttes billentyűse. Nyolc nap után tegnap térhetett haza a kórházból a kockázatos műtét után.
okt. 23
20:36
Európa Liga: balhé Pozsonyban és Lille-ben - videó (Blikk)
Pozsony - Lille - Félbeszakadt a 40. percben a Slovan Bratislava-Sparta Praha labdarúgó-Európa Liga-találkozó a szlovák és a cseh drukkerek nézőtéri rendbontása miatt, Lille-ben pedig a helyi csapat és az Everton találkozója előtt a rendőröknek kellett könnygázzal szétoszlatni több száz angol szurkolót.
okt. 23
20:38
Öngyilkosjelöltet mentettek a rendőrök - videó (BorsOnline)
Konyhakést fogott és öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi Szaúd-Arábiában. A felvételen jól látható, hogyan mentik meg őt saját magától.
okt. 23
20:38
UEFA-büntetéstől tartott az MLSZ (Blikk)
Nyon — Az csütörtökön késő estig nem derült ki, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága mit határozott az október 11-i, bukaresti Románia–Magyarország (1-1) Eb-selejtezőn tapasztalt nézőtéri rendbontásokkal kapcsolatban, de a magyar szervezet (MLSZ) bízott abban, nem kap súlyos büntetést.
okt. 23
20:39
Íjgyártó: Krakkó ugródeszka Lengyelország többi részéhez (hirado.hu)
A város jelentős magyar emlékekkel és kapcsolatokkal rendelkezik - mondta a kulturális diplomáciáért felelős államtitkár.
okt. 23
20:41
Október 23-ra emlékezett a világ (hirado.hu)
Európa-szerte és Észak-Amerikában is megemlékezéseket tartottak.
okt. 23
20:48
Olyan sokat jelentették fel az internetadó elleni tüntetés eseményét, hogy a szervezők már be se tudnak lépni Facebookra (444.hu)
Jelentkezett nálunk az a két egyetemista, aki szervezője volt a vasárnapi, internetadó elleni tüntetésnek. Nemes Balázs és a Hal Ninethousend álnéven regisztráló társa elmondta, hogy az egyik eventet annyira sokan jelentették a Facebooknak, hogy azt végül törölték, azóta pedig a … Folytatás
okt. 23
20:57
Kelemen: Az erdélyi magyarságnak újra kell építenie intézményeit (hirado.hu)
A nemzetnek közös törekvéseiben egységesnek kell lennie - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
okt. 23
20:59
Gázrobbanás volt egy német városban (hirado.hu)
A balesetben egy ember meghalt, 26-an megsérültek.
okt. 23
21:01
Horvát elnök: Horvátország számára fontos az INA (hirado.hu)
A Mol és a horvát kormány viszonya az INA-ban morálisan és jogilag is kérdéses - vélte Ivo Josipovic.
okt. 23
21:03
Schulz: Még nincs vége a válságnak (hirado.hu)
Figyelmeztetett az Európai Parlament elnöke.
okt. 23
21:12
Megölte feleségét és molesztálta lányát az orvos (BorsOnline)
Hatalmas vihart kavart Michele és Michael MacNeill házasságának története Amerikában. Hat évig volt szabadlábon a férfi, aki meggyilkolta feleségét és molesztálta gyermekét.
okt. 23
21:15
Még mindig a vonat a legbiztonságosabb (hirado.hu)
Tavaly több mint ezren haltak meg vasúti balesetekben Európában.
okt. 23
21:17
Védekezésre képezik ki a szíriai ellenzék fegyvereseit (hirado.hu)
Nem pedig az Iszlám Állam által elfoglalt települések visszafoglalására.
okt. 23
21:19
Megemlékeztek a meggyilkolt katonáról (hirado.hu)
A kormányfő a ceremónia során kijelentette: országa soha nem enged majd a terrorizmusnak.
okt. 23
21:21
Apák és fiúk (444.hu)
Földes „Hobo” László Hobo énekel a Műegyetem rakparton, az ’56-os forradalom emléknapján rendezett ünnepségen. Nehéz lenne nem emlékeztetni arra, hogy Földes László édesapja, id. Földes László volt partizán, kommunista vezető (később belügyminiszterségig jutott) a forradalom egyik legelszántabb ellenségeként ismert. 1956 … Folytatás
okt. 23
21:21
Színes programok a nemzeti ünnepen (hirado.hu)
Utazás Csepel teherautóval, koncertek, kiállítások, sportversenyek - országszerte ilyen és ehhez hasonló programok színesítették a nemzeti ünnepet.
okt. 23
21:23
Csehszlovák csehszlováknak farkasa (444.hu)
Rendbontás miatt 0-0-ás állásnál, az első félidő végén félbeszakadt a Slovan Bratislava-Sparta Praha mérkőzés a labdarúgó Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában. A vendég cseh szurkolók áttörték az elválasztó kerítést és összeverekedtek a szlovák drukkerekkel. A rendőrségnek kellett közbeavatkoznia. A svéd … Folytatás
okt. 23
21:23
Hirtelen jöhet a kellemetlen meglepetés az utakon (hirado.hu)
Milyen vezetéstechnikákat érdemes elsajátítani, mire kell különösen odafigyelni a hideg időszakban? Erről is szó volt a Napközben szerdai adásában.
okt. 23
21:33
Berényi: Mindig csak önmagunkra számíthatunk (hirado.hu)
1956 üzenete a felvidéki magyarság számára az, hogy van értelme szabadságáért, önmaga megmaradásáért küzdenie - jelentette ki az MKP elnöke.
okt. 23
21:35
Nem fogad be több szíriai menekültet Libanon (hirado.hu)
Ezentúl csak "kivételes esetekben" tesz kivételt.
okt. 23
21:51
Megállt az ebolajárvány a határoknál (hirado.hu)
A WHO nem tapasztalja a fertőzés átterjedését a három leginkább sújtott nyugat-afrikai országból a szomszédos államokba.
okt. 23
21:53
Erdélyben is megemlékeztek a szabadságharcról (hirado.hu)
Csíkszeredában egykori bajtársaikra emlékeztek a csíki 56-osok, a Gloria Victis szobornál pedig az erdélyi magyar pártok koszorúztak.
okt. 23
21:54
Lázár János megcsinálta! Összehozta ’56-ot a beutazási tilalmakkal! (444.hu)
Kissé jobbikosra sikerült és nem kevésbé zavaros hódmezővásárhelyi beszédében Lázár odacsördített a Nyugatnak, de nem figyelt, és Horthy Miklósnak is. A lényeg: az amerikaiak azért szívóznak velünk, mert nem vagyunk bólogatójánosok! Bizony.
okt. 23
21:55
Ellenzéki tévécsatorna mellé állt egy pakisztáni bíróság (hirado.hu)
A törvényszék arra utasított, hogy tegyék lehetővé a néhány nappal korábban letiltott ARY News működését.
okt. 23
22:06
Hosszú műtéten esett át Gidófalvy Attila (Blikk)
okt. 23
22:06
Rejtélyes halál: szellemházban hunyt el váratlanul a tini (BorsOnline)
Egyelőre nincs biztos magyarázat arra, mi okozta annak a 16 éves lánynak a halálát, aki egy vidámpark szellemkastélyában hunyt el. Az orvosok még vizsgálják az esetet.
okt. 23
23:00
Jó, oké, Kövér László is megérkezett a pszeudojobbikos buliba: morálisan megrendült az euroatlanti világrend, érdemes lehet kihátrálni az EU-ból (444.hu)
A házelnök az Echo tévében fejtegetett értékes gondolatokat. Volt időkapu, Brüsszel=Moszkva, kihátrálás, az európai baloldal aknamunkája. Minden.

Keresés