London – Nicole Scherzinger (36) nem hajlandó a házasságról beszélni. Az amerikai énekesnő inkább hallgat arról, hogy egybe kelnek-e valaha is Lewis Hamiltonnal (29), a Mercedes Forma-1-es versenyzőjével.
A rendőrség a Bors megkeresésére közölte: az előzetes szakértői vélemény szerint nemesfémet nem tartalmaz, többnyire rézből készült az a rúd, amit közmunkások találtak a főváros VIII. kerületében.
Már piacra kerülése előtt hatalmas népszerűségnek örvend a víztaszító, csupán nyélből álló "láthatatlan esernyő", amelyet egy kínai feltalálókból álló csoport ötölt ki az eső elleni védekezésre.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnökét, Niklai Ákost választották az európai hoteleket, éttermeket és kávézókat képviselő szakmai szervezet vezetésébe.
Ha csak egy rövid időre is, de visszatért a képernyőre Szabó Erika, akit évekkel ezelőtt a Barátok közből ismerhettek meg a nézők. A híresség időközben tinilányból szexi nővé cseperedett.
Kiverték a biztosítékot a hongkongi kormányzónak a szavai a korlátozott választási reform tervei miatt területfoglalással tiltakozó diákok vezetőinél, és visszautasították, hogy mozgalmuknak - mint ahogy ezt a város kormányzója állította - "külső erők" is részesei - jelentette a helyi média hétfőn.
Boldog, napfényes családi kirándulásnak indult, iszonyatos dráma lett egy vasárnapi kiruccanásból. Három és ötéves gyerekével ment hegyet mászni egy házaspár, és amikor az idősebbik fiú lezuhant, az apja is az életével fizetett, mert meg akarta menteni. Meg a hátán lévő hároméves öccse.
42 nap telt el azóta, hogy a legutóbbi gyanús eset is negatív teszteredményt hozott. Ez a betegség leghosszabb lehetséges lappangási idejének kétszerese.
A helyzet sok párhuzamot mutat a 2008-as pénzügyi válság kirobbanását megelőző állapotokkal - véli a jegybankok bankjának szerepét betöltő bázeli székhelyű intézmény vezető közgazdásza.
A detonáció attól az épülettől nem messze történt, ahol Andrij Purhin, az oroszbarát szakadárok önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságának "miniszterelnök-helyettese" tartott értekezletet.
A történtek miatt a francia kulturális minisztérium írásos utasításban emlékeztet arra, hogy nyilvános helyeken tilos az arcot is eltakaró muzulmán öltözet, a burka, illetve a nikáb viselése.
Három fővárosi oktatási intézménnyel lépett stratégiai szövetségre a Zeneakadémia egy, a magyar ének-zenei közoktatás teljes vertikumát reprezentáló mintatagozat létrehozása és a Kodály-módszer gyakorlati megújítása céljából.