2014. október 2. csütörtök

okt. 2
10:31
A CÖF kiemelkedőnek tartja Navracsics szereplését (444.hu)
a biztos-jelölti meghallgatásán. Mint írják, “biztosított minket, civileket arról, hogy a hozzá tartozó területen véleményeinket figyelembe veszi és az Európai Unió szervezetei felé közvetíti”.  Ennyike. (MTI)
okt. 2
10:32
Totti 38 évesen is hülyét csinál a védőkből (BorsOnline)
Nem csak Róma, szinte az egész labdarúgóvilág Francesco Totti lábai előtt hever. A Farkasok 38 éves csatára a Manchester City ellen szerzett pazar találatával a BL történetének legidősebb góllövője lett.
okt. 2
10:32
Késik a háborús bűnöket vizsgáló bíróság felállítása Koszovóban (hirado.hu)
A koszovói politikai válság miatt elmarad a bíróság alakuló ülése.
okt. 2
10:33
A donyecki repteret támadják az oroszpárti felkelők (444.hu)
Az elmúlt hetekben több hasonló támadást is indítottak, szerda óta pedig széles fronton próbálják bevenni a város észak-nyugati felén fekvő repülőteret. Bár hivatalosan szeptember 5-e óta tűzszünet van, a hasonló harcok mindennaposak. (BBC)
okt. 2
10:48
Elképesztő: jövőautóval jár iskolába Molly (BorsOnline)
Bizonyára irigylik az osztálytársai a nyolc­éves Molly Wickendent, a kislány ugyanis a Vissza a jövőbe! című, 1985-ös filmből ismert jövőjárgánnyal megy iskolába nap mint nap.
okt. 2
10:48
Vádemelés: a Dunába fojtotta egyéves gyermekét (hirado.hu)
Az ügyészség vádat emelt az ellen a nő ellen, aki tavaly szeptemberben, zavart állapotban, egyéves kisfiával besétált a folyóba, vele együtt a víz alá merült, majd ott a gyermekét elengedte.
okt. 2
10:50
Szuperszexi szelfit posztolt Bódi Sylvi (BorsOnline)
A glammodell a Facebook oldalára posztolt egy igazán dögös képet. A kommentelőknek tetszik a látvány.
okt. 2
10:50
Ezért tiltottak el néhány nőgyógyászt a munkájától (hirado.hu)
A nyíregyházi orvosoknak fejenként félmillió forint egészségügyi bírságot kellett fizetniük.
okt. 2
10:52
Fekete Laci bombákat hatástalanított (BorsOnline)
Nem csak izomzatban, fejben is erős Fekete Laci. Magyarország első számú erőemberéről péntek este kiderül, hogy nagyobb tárgyak elhúzása mellett a kvízjáté­kokban is jeleskedik.
okt. 2
10:52
Baleset Sály és Bükkábrány között (hirado.hu)
Egy ember súlyosan megsérült.
okt. 2
10:54
Kicsit gyengült a forint (hirado.hu)
Az euró tízkor 309,85 forintot ért a reggel hét órai 309,74 után.
okt. 2
10:56
Jogerős a Széchenyi-hitelszövetkezet elleni ítélet (hirado.hu)
Az alperes magyar állam visszavonta, a hitelintézet nem adott be fellebbezést, a csütörtöki tárgyalás elmaradt, az első fokon a pénzintézet keresetét elutasító ítélet jogerőre emelkedett.
okt. 2
10:58
A horvát miniszterelnök modernizálná az INA finomítóit (hirado.hu)
A horvát miniszterelnök Horváth Ferenc, a Mol Nyrt. feldolgozás-kereskedelem üzletágának ügyvezető igazgatójának nyilatkozatára reagált.
okt. 2
11:00
Hat magyar galéria vesz részt a bécsi kortárs képzőművészeti vásáron (hirado.hu)
Hat galéria képviseli Magyarországot a szerdán este megnyílt bécsi kortárs képzőművészeti vásáron, a Viennafairen.
okt. 2
11:02
Moszkva visszafordított 500 tonna amerikai csirkecombot (hirado.hu)
És több mint 70 tonna német és lengyel eredetű sertéshúskészítményt, valamint 100 tonna almát is.
okt. 2
11:03
Szijjártónak, Mészáros Lőrincnek és Vajnának szól be a Heti Válasz főszerkesztője, nevük említése nélkül (444.hu)
Borókai Gábor publicisztikájában név nélkül üzenget a nagyon gazdagoknak, akik azt hiszik, bármit megtehetnek.
okt. 2
11:04
Vádat emeltek a mesztegnyői plébános felételezett kirablói ellen (hirado.hu)
3 évig tartott a nyomozás. A bűnügyi igazgató szerint soha senki nem gondolhatja azt Magyarországon, büntetlenül meg lehet úszni egy bűncselekmény elkövetését.
okt. 2
11:05
Fazekas Sándor kegyelmes úr és az emberek (444.hu)
Azaz egyetlen képen a magyar kormány szociálpolitikája. Olvasnivalónak ajánljuk mellé kedden megjelent interjúnkat a témáról. A miniszter amúgy a szankciók miatt Magyarországon ragadt, és az állam által ezért felvásárolt almákat osztotta szerdán. Fotó: Illyés Tibor, MTI
okt. 2
11:06
Íme Miranda Kerr köldökig kivágott ruhában! (Blikk)
Egyre nagyobb feltűnést kelt Párizsban Miranda Kerr (31).
okt. 2
11:06
Ezért ne parkolj egy repülőgép mögött – videó! (Blikk)
Görögországban található Skiathos repülőtere, ami már évek óta népszerű turistalátványosságnak számít. Ennek oka, hogy az érdeklődők hihetetlen közelségből tekinthetik meg az érkező és az induló repülőgépeket.
okt. 2
11:06
Moscovici: Nincs több lehetőség Európa számára (hirado.hu)
Pierre Moscovicit gazdasági és pénzügyi biztosnak jelölte ki Jean-Claude Juncker.
okt. 2
11:08
Izraelben egyszerre készülnek a zsidó jóm kippurra és a muszlim íd al-adhára (hirado.hu)
Mindkét ünnep szombatra esik.
okt. 2
11:24
Fegyveres bűnözővel utazott Obama (BorsOnline)
Elképesztő biztonsági mulasztás folytán fegyveres elítélttel került egy liftbe Barack Obama elnök. Az eset Atlantában történt, az ebola elleni konferencián. A titkosszolgálat hallgat.
okt. 2
11:24
Idén is keresik Magyarországon az év szavát (Metropol)
Az elmúlt öt évben mindig szerepelt a listán a szegénység, a hazugság, a remény, a válság, a kilátástalanság, a munkanélküliség és a korrupció.
okt. 2
11:24
Magmakitörés hozhatta létre a Hold "emberi arcát" (hirado.hu)
A Viharok óceánja nevű gigászi medencét vették szemügyre.
okt. 2
11:26
Gigantikus péniszt csókolt Miley Cyrus – fotóval (18+) (BorsOnline)
Mikor már azt hittük a tinisztár nem lehet közönségesebb, akkor gyorsan kiáll a színpadra és keblére ölel egy óriásfalloszt.
okt. 2
11:26
Az 1500. születésnapot ünneplik (hirado.hu)
A kezdetek óta népszerű családi műsorban most mindenki szerepet cserél. A meghívott művészek pedig az eddigi 1499 adás legemlékezetesebb pillanatait idézik fel.
okt. 2
11:36
Tovább faggatják Navracsicsot (444.hu)
Az EP kulturális bizottságának képviselői újabb kérdéseket tesznek fel Navracsics Tibornak. Egyelőre nem döntöttek arról, hogy támogatják-e – írja az MTI egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva. A tegnapi szerepléséről itt írtunk.
okt. 2
11:38
Gyakorlatilag eltűnt az Aral-tó (444.hu)
Ilyen utoljára hatszáz éve történt, ha egyáltalán akkor megtörtént.
okt. 2
11:40
El-er-dé-lyi-e-sít-he-tet-len-sé-ges-ke-dé-se-i-te-kért (444.hu)
Erdély sok évtizedes elrománosítása után Romániát „erdélyiesítené” Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje. (MTI)
okt. 2
11:42
Iszonyatos módon elbánt a szörfössel a cápa (BorsOnline)
Egy fiatal szörföző férfinek mindkét kezét leharapta egy cápa Ausztráliában csütörtökön.
okt. 2
11:42
Cápatámadás! Mindkét kezét elveszítette a férfi (Blikk)
Sydney - Egy fiatal férfi mindkét kezét leharapta egy cápa Ausztráliában csütörtökön.
okt. 2
11:42
Rogán Antal bulizik, pam-pam (444.hu)
Az éjszakáik szebbek, mint a nappalaitok. Rogánné Cecília viszont annyira nem tűnik lelkesnek.
okt. 2
11:42
Újabb kérdéseket kap Navracsics Tibor (hirado.hu)
Újabb kérdéseket tesznek fel Navracsics Tibornak az Európai Parlament (EP) kulturális bizottságának képviselői, egyelőre nem döntöttek arról, támogatják-e - közölte csütörtökön egy neve elhallgatását kérő forrás.
okt. 2
11:44
Leopárdot neveltek a fürdőszobában (BorsOnline)
A legtöbben próbálják a lehető legtisztábban tartani fürdőszobájukat, ám az Oxfordshire-ben élő Craig család ezt a helyiséget tartja ideálisnak egy két hónapos leopárd számára.
okt. 2
11:44
Jenci néni legboldogabb napja 5 képben (444.hu)
Válogatás a miniszterelnök Megható pillanatok Jenci néninél című galériájából.
okt. 2
11:44
Győri LMP: élhető várost akarunk (hirado.hu)
A győri LMP célja, hogy "tényleg élhető" város legyen a kisalföldi megyeszékhely - hangoztatta az ellenzéki párt polgármesterjelöltje.
okt. 2
12:00
Betörtek az igazságügyi miniszter budai házába (BorsOnline)
Betörtek Trócsányi László igazságügyi miniszter házába – tudta meg az ATV Híradója.
okt. 2
12:00
Élő adásban rohant ki a stúdióból a meteorológus - videó! (Blikk)
okt. 2
12:00
Németh Lászlóné: A posta lesz az állami közműszolgáltató ügyfélszolgálata (hirado.hu)
Oktatóközpontokban képzik át a postánál dolgozókat.
okt. 2
12:02
Beyoncét nem érdekli a kritika, büszke a testére (BorsOnline)
Beyoncé fittyet hány a kritikusaira, és az elmúlt pár hétben már a sokadik bikinis képét tette közzé a saját weboldalán.
okt. 2
12:02
Október a reformáció hónapja (hirado.hu)
Az idei mottó: "Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk."
okt. 2
12:04
Budapesten rendezik meg az EuroFinance konferenciát (hirado.hu)
A szervezők 650 nagyvállalat képviseletében kétezer résztvevőre számítanak, akik 67 szekcióban több mint száz előadót hallgathatnak meg a három napos konferencián.
okt. 2
12:06
Ukrán szakértő: egyre hevesebben ostromolják a szakadárok a donyecki repülőteret (hirado.hu)
Az elmúlt egy nap alatt négyszer indítottak rohamot az oroszbarát szakadárok a kelet-ukrajnai Donyeck nemzetközi repülőtere ellen.
okt. 2
12:08
Nagy magyar turizmusnap Bécsben (hirado.hu)
Az osztrák és magyar turisztikai szakemberek idei éves találkozóján a nyugati- és dél-dunántúli régió mutatja meg magát az osztrák turisztikai piac képviselőinek.
okt. 2
12:09
Elszabadultak az orosz élelmiszerárak (444.hu)
Mert válaszul a szankciókra, nem lehet bevinni nyugatról élelmiszert. Elszállt az infláció is.
okt. 2
12:10
Idén is növekedéssel számol az Auchan Magyarországon (hirado.hu)
A tavalyi 8 után 3 százalék bővülést vár az áruházlánc.
okt. 2
12:11
Több száz gyerek szeme láttára bilincselte meg az apukát az iskolarendőr (444.hu)
A közlekedési szabályokon vitatkozott össze ma reggel egy szülő és az iskolarendőr a tatabányai Sárberki Általános Iskolánál. A végén az apuka a motorháztetőn feküdt megbilincselve. Az iskola igazgatója szerint felháborító, amit a rendőr csinált.
okt. 2
12:12
Erdélyiesítené Romániát Szilágyi Zsolt, az EMNP jelöltje (hirado.hu)
Erdély sok évtizedes elrománosítása után Romániát "erdélyiesítené" Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje.
okt. 2
12:13
MNB: Az alapkamat marad 2015 végéig (444.hu)
Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a portfolio.hu konferenciáján azt mondta, hogy a jelenlegi folyamatok szerint az alapkamat a mostani szintjén marad a jövő év végéig. Szerinte nem igaz az, hogy az MNB a mostani helyzetben ne tenne innovatív lépéseket, a jegybank … Folytatás

Keresés