Mesterséges szigetet építenének Velencében a Szent Márk tér közeléből kitiltott óceánjáróknak egy közelmúltban ismertetett, a környezetvédők által is támogatott terv értelmében, amelyet még a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Több tíz millió dollárért cserélhetnek gazdát Andy Warhol legendás dívákat megörökítő portréi a Sotheby's aukciósház novemberre meghirdetett New York-i árverésein.
A Tolna megyei Udvari egyetlen polgármesterjelöltje visszalépett a vasárnapi önkormányzati választás előtt, így a településen - hasonlóan négy másik településhez - nem lesz polgármester-választás.
Két arizonai férfi éppen egy földet munkált meg Douglas városának közelében, amikor hirtelen egy óriási csapat agresszív méh rámadt rájuk. Az egyik közülük olyan sok csípést szedett össze, hogy belehalt sérüléseibe.
Az orosz igazságügyi minisztérium eljárást indított a Memorial jogvédő csoport feloszlatására - közölte pénteken Alekszandr Cserkaszov, az emberi jogi szervezet elnöke az AFP francia hírügynökséggel.
Néhány tucat összeégett holttest már nem hír, de most diákok az áldozatok az ország egyik különösen balhés vidékén. A rendőrök és a drogkartellek egy bizniszben utaznak, a polgármester felesége, egy ismert bűnöző húga, a baloldali tüntetők pedig valakit nagyon felidegesíthettek.
Ittas vezetésért tuszkolták be őket a járőrkocsi hátuljába, ahol rendkívül gyorsan feltalálták magukat. A kanos fickóval úgy kellett bánni, mint egy óvodással.
Az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalások jövő héten Bécsben döntő szakaszba lépnek - vélekedett pénteken Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes, Teherán nukleáris ügxekben illetékes főtárgyalója.
Hozzájárult az amerikai kongresszus pénteken, hogy a Pentagon 750 millió dollárt fordíthasson az Ebola-járvány elleni katonai segítségnyújtásra Nyugat-Afrikában.
Amerikai katonai delegáció utazik a jövő héten az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet elleni háborúba való bekapcsolódástól vonakodó Törökországba - jelentette be helyi idő szerint csütörtök este a Pentagon.
Kétszáznegyven felszólalás hangzott el eddig a Vatikánban a családról szóló püspöki szinóduson - mondta el Federico Lombardi szentszéki szóvivő a munkák első hetének pénteki összefoglalóján.
Morales kampányában mindenekelőtt azt ígérte, megválasztása esetén folytatná a szegénység visszaszorítását és az állami szerepvállalás növelését a gazdaságban.
Kiszabadult a tálibok fogságából az a német állampolgár, akit az iszlamista lázadók több mint két évvel ezelőtt raboltak el Pakisztánban - jelentette be pénteken a német kormány.
Az orosz igazságügyi minisztérium eljárást indított a Memorial jogvédő csoport feloszlatására - közölte pénteken Alekszandr Cserkaszov, az emberi jogi szervezet elnöke az AFP francia hírügynökséggel.
Mesterséges szigetet építenének Velencében a Szent Márk tér közeléből kitiltott óceánjáróknak egy közelmúltban ismertetett, a környezetvédők által is támogatott terv értelmében, amelyet még a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Egyiptom-szerte tüntetéseket tartottak a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom támogatói pénteken; Kairóban és Alexandriában legkevesebb 40 embert vettek őrizetbe a tiltakozóakciókat feloszlató rendvédelmi erők.
Több tíz millió dollárért cserélhetnek gazdát Andy Warhol legendás dívákat megörökítő portréi a Sotheby's aukciósház novemberre meghirdetett New York-i árverésein.
A Tolna megyei Udvari egyetlen polgármesterjelöltje visszalépett a vasárnapi önkormányzati választás előtt, így a településen - hasonlóan négy másik településhez - nem lesz polgármester-választás.
A Világbank szerint 33 milliárd dollárral vetheti vissza a három érintett ország gazdaságát az Ebola-járvány, amennyiben nem sikerül gyorsan megfékezni. Közben túl vagyunk a négyezer halotton.
Egyiptom-szerte tüntetéseket tartottak a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom támogatói pénteken; Kairóban és Alexandriában legkevesebb 40 embert vettek őrizetbe a tiltakozóakciókat feloszlató rendvédelmi erők.
Az elégedetlen, elszámoltatást hiányoló választók támogatását kérte Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje az ellenzéki pártok péntek esti vitáján az ATV-ben.
Még az orvosok sem tudtak megszólalni, amikor meglátták a 30 éves kínai nő lábait. Wang Fang fordított lábfejekkel jött a világra, és hiába tiltották el a járástól, ő csak nevet a dokikon.
A jelölt érdekeltté tenné a lakástulajdonosokat az ingatlanjaik bérbe adásában, a főváros hosszú távú működtetését pedig stabil megállapodásokkal érné el, nem folyamatos alkudozással.
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy megítélése szerint romlik a francia kormány költségvetési helyzete a korlátozott nominális és reálnövekedési kilátások miatt.
Az ATV stúdiójában vitatkozott egymással egy kivételével az összes főpolgármester-jelölt. Természetesen Tarlós István maradt távol. Ez az egész annyira nem érdekel engem, hogy szerkesztés és változtatás nélkül bemásolom az MTI híreit az eseményről. Mazochisták kattintsanak.
Rengeteget összelopott az egyenlítő-guineai Obiang család, ezért 70 millió dollárnyi apróságot lefoglaltak az amerikai hatóságok. Szerencsére sikerült megegyezni a lényegről.
De végül mindkét válogatott behúzta a kötelező győzelmet az Európa Bajnokság selejtezőin. A bosnyákok nem bírtak a walesiekkel, a csehek idegenben verték a törököket. Hollandia – Kazahsztán 3:1 Olaszország – Azerbajdzsán 2:1 Wales – Bosznia 0:0 Törökország – Csehország 1:2 … Folytatás