A honvédelmi miniszter a szocialista Demeter Márta (képünkön) kérdésére válaszolva jelentette be, hogy vizsgálatot kezdeményezett annak feltárására, hogy kerülhetett a valasz.hu birtokába egy “nem nyilvános” jelölésű levél, amit Kocsis Máténak, a parlament honvédelmi bizottásága akkori elnökének írt a helikopterbeszerzésekről. A … Folytatás
Az Európai Bizottság változatlanul úgy ítéli meg, hogy további strukturális lépéseket kell tenni a túlzottdeficit-eljárás újraindításának biztos elkerülésének érdekében.
A belga biztosjelöltre a foglalkoztatás és szociális ügyek, valamint a munkavállalói készségek és mobilitás előmozdításának kérdéseivel foglalkozó tárcát bízná Jean-Claude Juncker.
Legalábbis ezzel a vonzó ajánlattal kecsegteti olvasóit a Kubatov-arénát bojkottáló fradisták Facebook-oldalán. A posztot Albert gazda szúrta ki, és ő megrögzött hokiszurkolóként nem örül annyira a hírnek, hogy erre a sporteseményre szkennelés és szurkolói kártya nélkül is be lehet jutni, … Folytatás
Kylie Minogue forgatókönyvön kívüli jelenettel szakította félbe saját koncertjét a londoni O2 stadionban, amikor váratlanul egy szelfi fotót készített magáról két dal között a közönségével a háttérben.
„A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely” – írja a police.hu, bár ennek az antik katódsugárcsöves monitorok némileg ellentmondani látszanak.
A kétnapos pozsonyi rendezvényen nemzetközi előadók és a magyar olajipari vállalat felső vezetői mutatták be a társaságot és az iparágat, illetve ismertették trendeket.
Az indító ünnepségen Tarlós István főpolgármester felidézte, hogy a főváros előző vezetése 2003-ban átvállalta a szennyvízelvezetés kiépítését a kerületektől, de 2010-ig a pályázatokat sem nyújtották be.
Bodnár Zoltán, az ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje fejtette ki álláspontját újságíróknak a fővárosi Új Színház előtt, amelyet az illiberális fideszes városvezetés jelképének nevezett.
Folyamatosan akadékoskodó tulajdonos az egyik oldalon, rendszertelenül fizető, randalírozó bérlő a másikon – komoly buktatókkal is járhat egy ingatlan bérlése, illetve bérbeadása.
Norvégiában a legjobb megöregedni, Afganisztánban a legrosszabb - állapította meg egy nemzetközi felmérés. A 96 vizsgált országból Magyarországot a 46. helyre sorolták.
A távhőszolgáltatás díjának október 1-jei 3,3 százalékos csökkentésével megvalósult a tavaly január 1-jén kezdődött rezsicsökkentés harmadik üteme - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármesterjelölt is ennyit fizet Szerb utcai lakásáért. A Belváros-Lipótvárosi önkormányzat szerint minden önkormányzati bérlő hasonló feltételekkel juthatott lakáshoz, pl. a szocialisták két képviselőjelöltje, Pásztor Tibor és Kovács Alex is.