Hazaérkezett Magyarországra az a két Argentínában élő magyar, akik a közmédia segítségével az Itthon vagy, Magyarország szeretlek című műsor kapcsán látogathattak haza.
A vilniusi gettót hetven évvel ezelőtt számolták fel a náci Németország csapatai, véget vetve ezzel a város kiemelkedő zsidó kultúrájának. Erre emlékeztek Litvániában hétfőn.
Az énekesnek mindene megvan, amit csak kívánhatott magának. Szakmai sikerek, milliós reklámszerződések és egy egzotikus szépség szerelme. Ám ő ennél is többre vágyik.
A stockholmi filmfesztivál tagja lesz Aj Vej-vej kínai ellenzéki művész, de kevéssé valószínű, hogy személyesen vesz részt a seregszemlén - közölték hétfőn a szervezők.
Az Európai Politikai Központ (EPC) hétfőn tartott háttérbeszélgetésén az derült ki, hogy tényként kezelik a szociáldemokrata (CDU-CSU-SPD) nagykoalíció jön létre a Bundestagban.
Áldatlan állapotok fogadták a belvárosi temetőben azokat a gyászolókat, akik szeretteik sírjaihoz látogattak ki. Szanaszét faágak, forgácsok, feldöntött virágtartók. Munkások dolgoztak, de nem derült ki, volt-e engedélyük.
Bertrand Cantat, a Noir Désir egykori frontembere tíz év után tér vissza a zenei életbe: november 25-én megjelenő szólóalbumán felidézi a börtönéveit is.
A nyugat-balkáni hatok elnevezésű kezdeményezés célja az európai uniós csatlakozások megkönnyítése, nem pedig Jugoszlávia megújítása - hangsúlyozta Igor Luksic montenegrói külügyminiszter.
John Kerry amerikai külügyminiszter a héten találkozik iráni partnerével, Dzsavad Zariffal és "nem kizárt", hogy Barack Obama elnök megbeszélést folytat majd Haszan Róháni új iráni államfővel.
Nem igaz a német néppártok feltartóztathatatlan hanyatlásáról szóló tétel, és az is hamis feltevés, hogy tartósan a Bundestagban marad az a párt, amelynek sikerül egymás után kétszer bejutni.
A palesztin közvélemény megosztott az Izraellel folyó béketárgyalások tekintetében, meglehetősen pesszimista azok sikerességét illetően, és még kevésbé hisz a két rivális palesztin mozgalom, a Fatah és a Hamász közötti kiegyezésben.
A Fehér Özvegy néven ismert, világszerte körözés alatt álló Samantha Lewthwaite állhat az eddig 69 halálos áldozattal járó kenyai merényletsorozat mögött. Hogyan lett a lányból terrorista?
Nonprofit szabályozást kell létrehozni a közmű piacon, a rezsicsökkentést pedig kétharmados törvénnyel kell megvédeni - mondta Kósa Lajos, fideszes politikus.
A Békés Megyei Értéktár Bizottság döntése szerint a csabai kolbász, a gyulai kolbász és a gyulai vár kiemelt nemzeti érték, ezeket a Békés megyei értékeket javasolja hungarikummá nyilvánítani.
Életében először hagyott ki büntetőt Mario Balotelli. Góllal tette jóvá bűnét, ám a Napoli elleni vereség annyira megviselte, hogy a lefújás után kis híján nekiesett a bírónak. Piros lapot kapott.
Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő négyszemközt tárgyalt Szocsiban, a politikusok röviden érintették az Uralkalij-ügyet.
A fogyatékossággal élők is értékes tagjai a társadalomnak - hangsúlyozta Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár a a sérült gyermekek napján.
A kenyai biztonsági erőknek hétfőn sikerült megszerezniük az ellenőrzést a nairobi Westgate bevásárlóközpont nagy része felett, amelyet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges szomáliai fegyveresek támadtak meg két nappal ezelőtt.
Jay Carney hét nappal a potenciális krízis beállta előtt nem tudta megmondani a találkozó helyét, és hangoztatta, hogy a kongresszusnak felelősségteljesen kell eljárnia a technikai csőd elkerülése érdekében.
II. Rákóczi Ferenc korának magyar-orosz kapcsolatait elemző tanulmánykötet jelent meg Oroszországban, hivatalos bemutatóját hétfőn tartották a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központjában.
A mellkasa és a hasa is összezúzódott egy 12 éves kecskeméti kislánynak, amikor a helyi busz az ajtók közé csukta. Az utasok kiabálására a sofőr elengedte a kislányt, majd szó nélkül tovább hajtott. A busztársaság azt mondja: a szülők örüljenek, hogy nem őket büntetik meg.
Burkába öltözött, combfixes csajokkal fényképezkedett az a brit férfi, aki meg akarta ölni Villmos herceg öccsét. A merénylő még a gyilkosság előtt feladta magát a rendőrségen.